Nyomj egy lájkot ha még emlékszel rá! Már 8 éve nincs köztünk! Így néz ki ma Somló Tamás sírja!

Hirdetés
Nyomj egy lájkot ha még emlékszel rá! Már 8 éve nincs köztünk! Így néz ki ma Somló Tamás sírja!
Hirdetés

Az LGT Legendájának Végső Nyughelye a Kozma Utcai Izraelita Temetőben.

Az LGT zenekar legendás tagját, Somló Tamást a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra. A sírja megható és szívszorító látványt nyújt, jelezve, hogy halála után héttel is sokan látják

Somló Tamás 68 éves korában, 2016. /július 19\-én hunyt el, hosszan tartó, súlyos betegség után\./

Hirdetés
Az énekes végső perceiben is mellette volt gyermeke édesanyja, Keszthelyi Gyöngyvér, aki a betegsége alatt is támogatta.
Hirdetés
Gyöngyvér azóta feldolgozta a veszteséget, bár nincs nap, hogy nem gondolna Somló Tamásra, az emlékezést már nem kísérik könnyek

„Nagyon nehéz súlyt cipeltem éveken át, megjártam a poklot Tomi halála után” – mondta Gyöngyvér.

Küzdöttem a saját gyászommal és közben rettenetes volt látni a lányunk szemében szűnni nem akaró fájdalmat. Ma már másképp gondolok erre. Tomi minden nap eszembe jut, de egy ideje már nem kísérik könnyek az emlékeimet.

Hirdetés

 Nem okoz már fájdalmat, ha rá és a közös életünk történéseire gondolok, sőt már inkább mosolygok, ha felidéződnek bennem a múltunk képei. A hiánya persze minden nap velem, velünk van, de már nem fáj és ez így van jól, hiszen ő maga volt az életigenlés és a jókedv kezdte tavaly a Ripostnak Gyöngyvér.

Egy LGT kazetta található Somló Tamás sírján.

A Bors egyik olvasója szerdán reggel kint járt az izraelita temetőben, és egy fotót is készített az LGT legendájának sírjáról.

Hirdetés
A beszámolója szerint mélyen meghatotta, amit Somló sírján talált.

Hét éve hunyt el Somló Tamás Fotó: Bors olvasó

Mindig is nagy tisztelője voltam Somló Tamásnak, gyakran hallgattam a dalait. Szerdán reggel épp egy hozzátartozómhoz igyekeztem a sírkertbe, amikor megtaláltam a végső nyughelyét. Meglepődtem, ugyanis egy régi LGT kazetta is ott volt a síron.

Hirdetés
Egészen pontosan a Semmi cirqsz nevű albumuk. Fogalmam sincs, ki tehette oda, de nagyon szép gesztus merengett olvasónk, Ágota.

Hirdetés
Egy LGT kazettát helyeztek a sírra Fotó: Bors olvasó

Somló sírját virág helyett rengeteg szép kő borítja: zsidó szokás szerint a kövek a lélek halhatatlanságát és öröklétét szimbolizálják.

 

2024. július 02. (kedd), 14:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 06:23
Hirdetés

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.

Ő a tegnapi súlyos baleset áldozata: Járdán gázolták el, kiderült, hogy várandós volt.Megdöbbentő tragédia Kolozsváron:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 19. (csütörtök), 05:59

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösségMegrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 21:16

Meghalt Mihai Aletta

Meghalt Mihai Aletta

Megdöbbentő tragédia rázta meg Kolozsvárt: egy fiatal, babát váró nő vesztette életét, miután egy közlekedési baleset...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 14:39

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

106 éves korában meghalt az ország egyik legidősebb embere – Erzsike néni tavaly még kezdőrúgást végzett elSzomorú hír...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda), 13:02

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Meghalt Dávid Sándor, a Forma–1 magyar hangjaGyászhír rázta meg a magyar sportújságírás világát: elhunyt Dávid Sándor,...

Mindenegyben blog
2026. március 18. (szerda)

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

FEKETE SZERDA! Haláleset a BUDAPESETEN : meghalt egy fiatal honvédtisztjelölt

Megrázó hír a Honvédségtől: tragikus hirtelenséggel hunyt el egy fiatal kadétMély megrendülést keltő hírt közölt a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Hirdetés
Hirdetés