Nyugdíjasok, 65 év felettiek figyelem! Megérkezett a hír amit nem vártunk ! Ezt a dátumot jól jegyezze meg és írja is fel! Itt tájékozódhat a részletekről

Hirdetés
Nyugdíjasok, 65 év felettiek figyelem! Megérkezett a hír amit nem vártunk ! Ezt a dátumot jól jegyezze meg és írja is fel! Itt tájékozódhat a részletekről
Hirdetés

Közgazdász: sem nyugdíjprémium, sem nyugdíjkiegészítés nem lesz

Dávid Ferenc arról is beszélt, hogy a 2,7 millió nyugdíjas eddig egy fillért nem kapott sem a nyugdíjbiztosítási alapból, sem a gazdaságvédelmi alapból. /A DK tanácsadója szerint naponta 4000\-4500\-an vesztik el a munkájukat\./

Hirdetés

Magyarországon nagyjából 100 ezren közfoglalkoztatottak, ami egy inkubátor foglalkoztatás, ami azért valós, hozzáadott érték hozzáadására nem alkalmas, rendkívül alacsony bérrel rendelkeznek – erről beszélt az ATV Start című műsorában Dávid Ferenc.

Hirdetés

A Demokratikus Koalíció tanácsadója olyan adatokról tud, miszerint naponta 4000-4500 munkahely veszik el. Áprilisban, húsz munkanappal számolva, ez azt jelentené, hogy 80 ezerrel több munkanélküli van, mint április elsején.

Három hónap alatt 4,4 százalékos infláció sújtotta az időseket, akik 2,8 százalékos nyugdíjemelésben részesültek az év elején.

2020. december 10. (csütörtök), 08:01

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. augusztus 01. (péntek), 19:19
Hirdetés

Ez egy bunkó” – Hajdú Pétert testőrrel dobatta ki Paris Hilton

Ez egy bunkó” – Hajdú Pétert testőrrel dobatta ki Paris Hilton

A történet évekkel ezelőtt történt Ausztriában, ahol Paris Hilton épp egy Prosecco márka arca volt, és egy exkluzív...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:31

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán

Emberségből jeles: Kerekesszékes apuka, anyuka és egyéves ikreik rekedtek a hőségben Kőbányán – így segítettek a...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 16:01

5 gyermeket hagyott hátra... Mónika tragikus hirtelenséggel elment...A férje egyetlen dolgot szeretne kérni az együttérző emberektől

5 gyermeket hagyott hátra... Mónika tragikus hirtelenséggel elment...A férje egyetlen dolgot szeretne kérni az együttérző emberektől

A halál soha el nem választ – sajnos a legváratlanabb pillanatban egy nagycsalád életét kettészakította a tragédia. A...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 14:07

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról!

Most érkezett a MEGRÁZÓ hír!Hírek jöttek Reviczky Gáborról!

Reviczky Gábor küzdelme: A Nemzet Művésze nem adja fel – „Nem szabad komolyan venni, különben véged van!” Egy művész,...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 13:30

Földrengés, cunami-veszély, most pedig egy vulkán is kitört Oroszországban

Földrengés, cunami-veszély, most pedig egy vulkán is kitört Oroszországban

Földrengés, cunami-veszély, most pedig egy vulkán is kitört Oroszországban Miután egy pusztító, 8,8-as erősségű...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 11:02

Elképesztő felvétel: Így csapott le a pusztító cunami a 8,8-as földrengés után – a partok megsemmisültek!

Elképesztő felvétel: Így csapott le a pusztító cunami a 8,8-as földrengés után – a partok megsemmisültek!

Elképesztő felvétel: Így csapott le a pusztító cunami a 8,8-as földrengés után – a partok megsemmisültek! Drámai...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 06:56

Meghalt Hervai Zsolt

Meghalt Hervai Zsolt

Megrendülés Egerben: Holtan találták Hervai Zsolt ismert üzletembert, a helyi gazdasági és sportélet oszlopos...

Mindenegyben blog
2025. július 30. (szerda), 06:21

8,8-as földrengés rázta meg Oroszországot – cunamiriadó több országban

8,8-as földrengés rázta meg Oroszországot – cunamiriadó több országban

8,8-as földrengés rázta meg Oroszországot – cunamiriadó több országban? 2025. július 30Rendkívüli erősségű földrengés...

Hirdetés
Hirdetés