"Nyugger, ne szavazz, úgysem élsz már sokáig - így üzent a Momentum alapítója a nyugdíjasoknak

Hirdetés
Hirdetés

"Nyugger, ne szavazz, úgysem élsz már sokáig - így üzent a Momentum alapítója a nyugdíjasoknak.

/ Maradjanak otthon, ne szavazzanak, ne szóljanak bele a közügyekbe az öregek, mert nem értenek hozzá úgy, mint a momentumos fiatalok, és úgyis nemsokára mennek a föld alá – nagyjából ez az üzenet kristályosodik ki a Momentum alapítójának internetes zöngeményéből\./

Hirdetés
Kádár Barnabás nem érti, miért mennek, miért mehetnek egyáltalán szavazni azok, akiknek már úgyis minden mindegy.

A kis Kádár dörgedelméből éppen csak az maradt ki, hogy mindjárt segítsük is át a túlvilágra a buta nyugdíjasokat, mert csak láb alatt vannak, akadályozzák a momentumosok kiteljesedését, világmegváltó haladását…  

Hirdetés
A momentumos Kádár Barnabás kikéri magának, hogy az idősek döntsék el az ő jövőjét. Felháborodott hangú Facebook-posztjában a lengyel elnökválasztás sajnálatos eseményei kapcsán (a konzervatív Duda győzött Soros és a nyugati ballibek közös jelöltje ellen) arra a mélyenszántó következtetésre jut, hogy az időseknek nem kéne szavazniuk. Hiszen Lengyelországban az öregek sokkal nagyobb hányada voksolt a „populista” (értsd: a nép érdekeit figyelembe vevő, nemzeti elkötelezettségű, nem világproletár) jelöltre, mint fiatal. Tehát az öregek döntenek a fiatalok jövőjéről, holott a voksolás következményeit jó részük már meg sem éli. Tudniillik hamarosan elhaláloznak.
Hirdetés

Már a bejegyzés címe is mély humánumról, tisztelettudásról, bölcsességről, az idősebb korosztály megbecsüléséről árulkodik: 

MIÉRT AZ IDŐSEBBEK DÖNTIK EL A JÖVŐNK?

Kádárt nemcsak Duda sikere miatt bosszantja a nyugdíjasok szavazása, hanem Trump megválasztása, a Brexit és Orbán Viktor harmadik kétharmada miatt is. Szerinte mindegyikről ezek a matuzsálemek tehetnek. Szomorkodásához táblázatot is mellékelt, amelyen az látszik: a fiatalok (18-29), illetve az idősek (60+) mekkora hányada szavazott rájuk.

Ilyeneket ír a dühbe gurult momentumos:

Kicsit leegyszerűsítve a populisták megnyerték az idősebb, szegényebb, vidéki és alacsonyabb iskolázottságú szavazókat, míg az ellenzék tarolt a fiatal, tehetősebb, városi és iskolázottabb szavazók között.

Hirdetés
(…) Úgy nyernek pár százalékponttal a populisták, hogy a társadalom aktívabb és még évtizedekig termelő rétegei erős többséggel ki nem állhatják őket. Ugyanezt látom ráadásul a klímaváltozás, a környezetvédelem és sok más területen is. Ebbe pedig kódolva van a társadalom szétszakadása és a generációk közötti szolidaritás megszűnése. Bár óriási tabu övezi, ilyenkor bennem mindig felmerül az, hogy miért is van minden embernek ugyanúgy egy szavazata.

Természetesen nem szeretném elvenni senki választójogát. Ehelyett célravezetőek lehetnek olyan idősebbek által indított kezdeményezések, mint: 

– Ne menjen el szavazni, hanem hagyja inkább a fiatalokra a döntést, úgyis ők szenvedik meg majd a következményeit.

– Ha minden unokája másra szavaz, akkor lehet érdemes távol maradni az adott választástól inkább.

Hirdetés

A helyzet roppant egyszerű, mindamellett nagyon ismerős.

Aki nem úgy szavaz, mint mi, az ne is szavazhasson. Vagy legalábbis lássa be magától (gyakoroljon önkritikát!), hogy mivel úgyis tökhülye és úgysem ért annyira a nagypolitikához, mint a momentumosok, ezért legjobb lesz veszteg maradnia odahaza a választás napján. Döntsenek csak a csillogó szemű, pattanásos kölkök! Elvégre egy 18 éves mindig sokkal okosabb, bölcsebb, mint egy 60 éves, ugyebár. Egy 18 éves kiskölök mögött több évtizedes tudás, tapasztalat, világlátottság van, szemben az életről még mit sem sejtő vénekkel – szűrhető le a következtetés a kis Kádár pompás eszmefuttatásából. 

Nyilván az ókori görögöknél és rómaiaknál is azért volt sokáig Vének Tanácsa, azért döntöttek ők a fontos kérdésekben, mert az életkor együtt jár a tapasztalatlansággal, az öregek butábbak, mint a fiatalok, ugye kis Kádár? 

Az ember tényleg csak ámul-bámul ezeken a madárcsontú kis süldőkön.

Hirdetés
Igen, a momentumos hülyegyerekekről beszélek. Az új szadeszosokról. Kezdték azzal, hogy a franciák érdekében megfúrták az olimpiai álmunkat. Aztán egyik emberük börtönnel fenyegette meg a nekik nem tetsző újságírókat. Majd a NATO beavatkozását kérték a magyar kormány megbuktatására, utána a határon túli magyar pártok ellenében román és szlovák pártok mellett kampányoltak, és a létükért küzdő kárpátaljai magyarok helyett az ukránokért aggódtak. Satöbbi.

Lassan írom, hogy mindenki értse, fiatalok és idősek is: a Momentum nevű formáció nem az új SZDSZ, hanem az új Lenin-fiúk. Szamuely Tibor édesgyermekei ők: pontosan ugyanannyi értelemmel, türelemmel, hazaszeretettel, könyörületességgel.

Hirdetés

ROSSZ A KORUK

E sorok írásakor Kádár Barnabás posztja továbbra is kint van a Facebookon. Bocsánatkérés, önreflexió, sajnálkozás? Frászt! A ballib cselédsajtó pedig – mint minden ilyen balhénál – lapít. Nekik, a „Szakmának” nem hírértékű, hogy egy hatalomra törő párt alapítója azt akarja, ne szavazzon több millió magyar választópolgár, mert nem megfelelő a származásuk, társadalmi osztályuk, koruk. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljunk! A többi ellenzéki párt is mélán kussol.

Azért csak meg kéne kérdezni például Korózs Lajostól, a nyitott hasú betegek nagy szakértőjétől, ezek után elmegy-e szavazni, elvégre ő is vén, mint az országút. Vagy az önleláncolás nagymesterétől, Komjáthi Imrétől. Esetleg Vágó István kvízbohóctól… 

Kádár Barnabás nem érti, miért mennek, miért mehetnek szavazni az öregek. Az idős magyarok. Nagy- és dédszüleink. Hiszen nekik már úgyis mindegy, fél lábbal a sírban vannak. S Kádár szerint hülyék is, mint a föld. A kis Kádár dörgedelméből éppen csak az a megoldási lehetőség maradt ki, hogy mindjárt segítsük is át a túlvilágra a nyugdíjasokat, mert csak itt lábatlankodnak, akadályozzák a momentumos hülyegyerekek nagy világmegváltását, kiteljesedését. Hahó, idős magyar honfitársaim! Ugye, tetszenek majd emlékezni mind erre 2022-ben, a szavazóurnáknál? 

2020. augusztus 27. (csütörtök), 08:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27
Hirdetés

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 20:33

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Elkészült a tanulmány a JÉGER rendszerről, SOKKOLÓ dolgot fedeztek fel

Az elmúlt évek aszályaiért nem tehető felelőssé az Országos Jégkármérséklő Rendszer, és a rendelkezésre álló adatok azt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 19:31

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Újabb mise lesz Hankóért és Sesztákért, Böjte Csaba atya tartja!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rétvári Bence november 6-án újabb közös imára hívott Budapestre. A november 10-re meghirdetett keresztút után Böjte...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:48

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Most jött a hír Agárdi Szilviről. Nem hogy javulna, romlott az állapota....részletek

Ne, ne! Ez nagyon rossz volt! – fájdalmas szemkezelését mutatta meg Agárdi SzilviÚjabb kórházi felvételt osztott meg...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 18:23

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Na, erre nem számítottunk! Már tudni, ki lesz Rónai Egon utódja

Azurák Csaba veszi át Rónai Egon helyét az Egyenes Beszédben2026. november 5-én az ATV bejelentette, hogy Azurák Csaba...

Hirdetés
Hirdetés