OMSZ is riasztást adott ki!

Hirdetés
OMSZ is riasztást adott ki!
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.11.08. csütörtök éjfélig

 Magyarország keleti területeire, így Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki figyelmeztető előrejelzést !

/A Nyugat\-Dunántúlon és az Alföldön képződött köd a nap első felében mindenütt fokozatosan ritkul, a legtöbb helyen megszűnik\./

Hirdetés
Estétől nagyobb területen ismét az Észak-Alföldön, kisebb területet érintve a Dunántúli-dombság 'völgyeiben' és a Dráva mentén, a nyugati határvidéken alakulhatnak ki ködös tájak.

Hogyan vezessünk ködben?

Tanácsaink az alábbiak: lassúbb haladás, nagyobb követési távolság, előzéstől tartózkodás, ködfényszóró alkalmazása, távolsági fényszórók mellőzése stb.

Hirdetés
A szem pihentetése érdekében iktassunk be több pihenőt.

A meteorológiai előjelzések alapján az elkövetkezendő időszakban fokozottan kell számolnunk köd képződésével, s az ezzel járó, közlekedésünket hátrányosan befolyásoló körülményekkel. Rendkívüli hidegben, fagyos téli napokon a ködképződés esélye általában kisebb. Ha viszont kissé enyhébb az idő – mint napjainkban - , s a levegőben állandóan jelen lévő páratartalom kicsapódik, akkor a rendkívül kis méretű és tömegű vízrészecskék lebegnek a levegőben, tömör, alig átlátható fehér falat képezve.
A köd jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közúti közlekedést, s nem csak a láthatóságot korlátozza, hanem egyéb veszélyeket is rejt. Mindezekre tekintettel a ködben történő biztonságos járművezetés speciális felkészültséget igényel.

Hirdetés
A ködös időben történő közlekedésükhöz, biztonságos célba érésükhöz a következőkben összefoglalt hasznos tanácsainkkal kívánunk hozzájárulni.
A gépjárművezetők általában ködben szeretnek a legkevésbé vezetni. Ez nem is csoda, hiszen a ködös idő a legrosszabb vezetési körülmények egyike. A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, s a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok, veszélyforrások jelennek meg előtte (különösen éjjel). Ezzel szemben lakott területen belül valamivel könnyebb a helyzet, mert a közvilágítás fénye részben áttöri a ködöt, de a sűrűbben haladó járművek által keltett légmozgás és egyéb körülmények miatt a láthatóság lényegesen jobb.
Hirdetés

A ködös időszakokban általában többszörösére nő a balesetveszély (a tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor az anyagi káros és a könnyű sérüléses járműütközések, továbbá a gyalogos elütések száma növekszik meg, a halálos balesetek száma általában csökkenést mutat). A legfontosabb, hogy ködös útszakaszokon óvakodjunk az eltúlzott sebességtől. A megengedett sebességhatárt soha ne lépjük túl, gyakran még a megengedett sebesség felső határa is eltúlzott lehet (utóbbit nevezzük relatív gyorshajtásnak).
A lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése. Igen nehéz megbecsülni a biztonságos követési távolságot köd esetén. Ezért tartsunk az előttünk haladótól olyan távolságot, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjunk állni.
Hirdetés
A szakértők azt tanácsolják, hogy a mindenkori követési távolság legalább akkora távolság legyen, mint amit az adott sebességgel haladva járművünk két másodperc alatt megtesz!
Köd esetén tartózkodjunk az előzéstől! Vegyük fel a sorban haladók tempóját, megfelelő követési távolságot tartva (ilyenkor a tömeges „ráfutásos” ütközések veszélye igen magas).
Ködben az olyan veszélyeket sem láthatjuk előre, mint például a jégbordák képződése, vagy a tapadási viszonyok egyéb okra visszavezethető megváltozása. Ezért véletlenül se kockáztassunk!
Azt is tudnunk kell, hogy a köd olykor foltok formájában képződik, s az egyik ködfolt követheti a másikat. Általános magatartás, hogy az egyik ködfoltból kihaladva, a láthatósági feltételek hirtelen javulása esetén a járművezetők gyorsítanak, s a korábbiakhoz képest jelentősen nagyobb sebességgel haladnak.
Hirdetés
Ez különösen veszélyes lehet akkor, ha egy másik ködfoltba érkezünk, mert a látótávolság hirtelen történő jelentősen csökkenése miatt nem tudhatjuk, milyen veszélyekkel, kockázatokkal kell számolnunk.
Érdemes megjegyezni, hogy fokozott ködképződéssel számolhatunk folyók közelében, zárt völgyekben, erdős hegyi útszakaszokon stb. A ködös időben történő vezetés nagyon fárasztó, ezért idővel a reakcióképességünk jelentősen csökken. A feszült figyelem miatt az emberi szem is elfárad, ezért nagyon fontos, hogy hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt. A legalább 15 perces pihenők során a szem pihentetése mellett koffein tartalmú ital fogyasztása is ajánlott. További jó tanács, hogy szemünk fáradékonyságát csökkentve soha ne nézzünk a szemből érkező jármű fényszórójába, s vezetésünk során ne is tekintsünk meredten egyetlen pontba.
Hirdetés

Köd esetén használjunk ködfényszórót! Ha járművünk ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez! A láthatóságunk érdekében a gépjármű valamennyi fényszóróját és irányjelzőjét tartsuk tisztán, de ügyeljünk a szélvédő tisztaságára is. A belső pára megakadályozása érdekében kapcsoljuk be a légkondicionáló készüléket, a levegő áramlásának irányát a szélvédő felé terelve. A hátsó szélvédő páramentesítésére is figyeljünk.
Végezetül haladásunk során számoljunk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, melyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik. Ha pedig kiszállunk a járműből, lakott területen kívüli útszakaszokon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mely észlelhetőségünket, s ezáltal biztonságunkat sokszorosára növeli!

Jó utat és balesetmentes közlekedést kívánunk!

2018. november 07. (szerda), 10:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés