Orbán Viktor rendkívüli bejelentése:

Hirdetés
Orbán Viktor rendkívüli bejelentése:
Hirdetés

Orbán a közmunkával és katonasággal orvosolná a munkanélküliséget.

Eddig 161-ezer ember fordult a kormányhoz munkanélküli segélyért. /Bár egy héttel ezelőtt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Híradónkkal azt közölte, hogy nem a közfoglalkoztatás kiterjesztésével akarnak segíteni, Orbán Viktor az állami rádióban ma azt mondta, a közmunkások számának megduplázásával, illetve a honvédség létszámának növelésével orvosolnák a munkanélküliséget\./

Hirdetés
Bod Péter Ákos viszont úgy véli: hosszabb ideig kellene munkanélküli segélyt folyósítani.

Látványos felvételekkel csábította a leendő egyenruhásokat a honvédség néhány évvel ezelőtt. A koronavírus miatt állásukat vesztett emberek számára a katonaság jelentheti az egyik alternatívát a miniszterelnök szerint.
Hirdetés
"A hadsereg megkezdte az intenzívebb toborzást, az állami cégek kaptak feladatokat, amivel tudnak időleges szerződéssel embereket felvenni." - a másik megoldást a közmunkában látja a miniszterelnök. 

Noha Híradónk megkeresésére április 28-án az Innovációs és Technológiai Minisztérium azt közölte, „az újabb intézkedések nem a közfoglalkoztatottak számának növelését célozzák”, pénteken az állami rádióban már arról beszélt Orbán Viktor, hogy a duplájára emelkedne a számuk: "Készen állunk arra, hogy 200.000 közfoglalkoztatottnak is munkát adjunk, ma 100.000 sincs egyébként, tehát rengeteg embert tudunk fogadni, ha szükség lesz rá. És ha elfogy ez a keret, akkor majd tovább fogjuk emelni."
Hirdetés
Bod Péter Ákos volt jegybankelnök szerint ez rossz irány: "Meg kell adni a gazdaságnak azt a lehetőséget, hogy megtalálja a maga munkavállalóját. Ha közfoglalkoztatásba és egyéb állami csatornába terelik be az embereket, az a nagy kérdésem, hogy fognak ott értéket alkotni. Másodszor hogy fognak onnan kikerülni, amikor a gazdaság visszatér valamilyenfajta normalitásba."

A miniszterelnök arról is beszélt, 161 ezer ember fordult az államhoz munkanélküli segélyért vagy szociális juttatásért az elmúlt időszakban. A portfolio elemzője közvélemény kutatási adatokra hivatkozva azt mondta, ennél is több munkanélküli lehet.

Hirdetés

"Már jelenleg is 12-13%-os a munkanélküliségi ráta, 500-600 ezer között lehet a munkanélkülieknek a száma." - mondta Hornyák József.

Sokan vannak ugyanis olyanok, akik nem jelentkezhetnek be álláskeresési járadékra, mert vállalkozók. Hornyák József arról is beszélt, milyen tovagyűrűző gazdasági hatásai lehet annak, ha valaki elveszíti az állását.

"Akiket leépítettek azok nyilván nem fognak tudni vásárolni, fogyasztani, amiatt jelentősen csökken a kiskereskedelmi forgalom, először azokat a vásárlásokat halasztják el, amik tartós fogyasztási cikkekhez, autókhoz kapcsolódnak, később pedig más fogyasztásokat is.
Hirdetés
" - fejtette ki Hornyák.

Előbb-utóbb pedig olyan emberek is elkezdenek tartani attól, hogy elveszítik a munkájukat, akiknek van munkahelyük, ezért ők is kevesebbet vásárolnak. –tette hozzá.

2020. május 09. (szombat), 08:50

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Orbán nemet mondott Magyar Péter paksi meghívására – kemény üzenet érkezett a...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 09:43
Hirdetés

Mészáros Lőrinc újabb lesújtó hírt kapott: Hatalmas pénzeket vesznek el!

Mészáros Lőrinc újabb lesújtó hírt kapott: Hatalmas pénzeket vesznek el!

Mészáros Lőrinc súlyos hírt kapott: 66,6 milliárd forintot vesznek el érdekeltségétől!Négy nap alatt fordult meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:14

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

Tömegszerencsétlenség az M3-ason: 12-en meghaltak, rengetegen megsérültek a buszbalesetben

 Felfoghatatlan tragédia az M3-ason: 12 halott és rengeteg sérült a buszbalesetbenÉjszaka történt a tragédiaTöbb ember...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 07:05

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Most érkezett: Magyar Péter súlyos hírt jelentett be Orbán Viktorról!

Orbán nemet mondott Magyar Péter paksi meghívására – kemény üzenet érkezett a miniszterelnöktőlOrbán Viktor nem megy el...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 16. (vasárnap), 06:36

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar televíziózás: elhunyt dr. Kovács Péter BalázsHosszan tartó betegség után hunyt el75 éves korában,...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 20:48

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Ők a tegnapi frontális bákói ütközés áldozatai: nemrég házasodtak, a 25 éves nő terhes volt

Szívszorító tragédia Bákónál: nemrég házasodtak össze, első gyermeküket vártákBrutális erejű frontális ütközés történt...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 18:10

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Most érkezett a hír Baka Andrásról, ezzel máris HATALMAS népszerűsége lesz

Berobbant Baka András: már az első felmérésben lekörözte elődjét!Elsöprő támogatottsággal kezdettAlig választották meg...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 16:34

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Óriási balhé Pakson: A biztonságiak nem engedték oda Magyar Péterhez a Mi Hazánk szakértőjét! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Botrány Pakson: a biztonságiak állták el a Mi Hazánk szakértőjének útját Magyar PéternélA biztonságiak nem engedték...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 15. (szombat), 15:45

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Orbán Anita nem hátrál: Szijjártó Péter kapcsán folyik a vizsgálat, két ügyben is !

Két fronton szorul a hurok Szijjártó Péter körül: rendőrségi nyomozás és nemzetbiztonsági vizsgálat indulA BRFK már...

Hirdetés
Hirdetés