Orbán Viktor szerint több tiszteletet adunk a nőknek, „mint ami kijár”

Hirdetés
Orbán Viktor szerint több tiszteletet adunk a nőknek, „mint ami kijár”
Hirdetés

Még egyszer tehát: „sőt, többet is, mint ami kijár”.

 

A kormányfő szerint a terrorveszély fokozódása és a közbiztonság romlása összefügg a migrációval.

Hát, nyilván.

Orbán Viktor a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bevándorlás veszélybe sodorja az európai kultúra egyik sarokkövét, a női egyenjogúságot

/„Az egész európai kultúra a nők egyenjogúságára épül, ez a sarokköve” – mondta Orbán Viktor\./

Hirdetés
Mindig megadjuk a nőknek kijáró tiszteletet, „sőt, többet is, mint ami kijár”.
Hirdetés

Ezt mondta.

És ez most a migránsok miatt veszélyben van.

Orbán kijelentette, hogy Magyarország álláspontja szerint a kontinens megtelt, a határokat meg kell védeni, a migránsokat pedig Európán kívül kell tartani. Ugyanis ha megszűnik az illegális migráció, nem lesz kiket szétosztani, és ezzel a kvótavitáktól is megszabadulna az EU.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Brüsszel az európai pénzek jelentős részét a migránsokra akarja költeni.

Hirdetés
Az új uniós előterjesztés szerint pedig Magyarországra már az első körben 10 ezer migráns érkezne.

Az ehhez előírt fejenkénti 9 millió forintos ellátás pedig tönkretenné a nehezen elért gazdasági eredményeket, vagyis nemcsak kulturális okokból nem szabad migránsok tízezreit küldeni egy-egy tagállamba, hanem azért sem, mert meghaladná az országok teherbírását.

Hirdetés

De Orbán nem hagyta el a sorosozást ezúttal sem.

(MTI)

2018. március 25. (vasárnap), 20:22

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Lesifotó robbantotta fel az internetet: itt találták meg az eltűnt Orbán Viktort!

Lesifotó buktatta le Orbán Viktort: egy szerbiai fesztiválon, sörözés közben került elő!

Váratlan...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:36
Hirdetés

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

A Fidesz kivonul az államfő-választásból, Baka András megválasztását színjátéknak tartjákA Fidesz nem vesz részt az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:10

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid büntető feljelentést tett Magyarország miniszterelnökével szembenFilep Dávid előre jelezte, hogy...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:46

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor szerint napelempark is épült a Ferencvárosnál az állami támogatásbólNyomozás indult a Ferencvárosnak...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:44

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

A Sziget Fesztivál egyik legmeghatóbb pillanata: 17 éves fiával állt színpadra Sebestyén BalázsApa és fia együtt a több...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:06

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a magyar tudomány: elhunyt Mészáros Ernő, a hazai meteorológia kiemelkedő alakjaElhunyt a neves magyar...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 07:31

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán rájuk égett a kampány: sorra omlanak össze Orbánék jóslataiHónapokon át plakátokkal, videókkal, politikusi...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 06:33

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadta Magyart – a váratlan válasz mindent megfordítottToroczkai László azzal próbálta...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 05:57

Meghalt Janza Benedek

Meghalt Janza Benedek

Megrázó halálhír érkezett a minisztériumból: tragikus balesetben hunyt el Janza BenedekTragédia rázta meg a...

Hirdetés
Hirdetés