Orbánék tudatosan vágják taccsra a forintot: folyamatosan gyengül a magyar pénz, de mi lesz a vége

Hirdetés
Orbánék tudatosan vágják taccsra a forintot: folyamatosan gyengül a magyar pénz, de mi lesz a vége
Hirdetés

Abszolút tudatosan értékeli le a forintot a kormány a nemzeti bankkal karöltve, annak érdekében megszabadul a devizaadósságtól is, hogy javítsa a költségvetés egyensúlyát, és még pörgesse is a gazdaságot- írja gazdasági elemzésében a Hírklikk

A portál megjegyzi, hogy bár tegnap reggelre erősödött valamelyest a forint árfolyama, összességében hetek óta kitartóan gyengül. /A Hírklikk annak járt utána, hogy meddig gyengülhet még a magyar valuta, milyen hatása lehet ennek a hazai háztartásokra, és mi célja lehet a kormánynak a forint folyamatos gyengítésével\./

Hirdetés

A portál által megkérdezett szakemberek szerint az, hogy meddig gyengülhet a forint, sok mindentől függ, és „a világon nincs olyan ember, aki ezt pontosan meg tudná mondani”.

Hirdetés
Például tavaly 3,3%-ot gyengült a forint, míg tavalyelőtt 0,45%-ot. Azelőtt pedig két év is volt, amikor erősödött az euróhoz képest (2015-ben 0,38%-ot, 2016-ben pedig 1,9%-ot erősödött, míg 2014-ben 6,5%-ot gyengült.).

A Hírklikk forrásai szerint az a Matolcsy vezette Nemzeti Banak tudatosan próbálja alacsonyan tartani a kamatszintet, és ezzel gyengíteni a magyar fizetőeszközt. Ez sok szempontból segít a kormánynak.

Egyrészt így megmarad az olcsó munkaerő a külföldi multik számára, hiszen euróban vagy dollárban számolva korántsem nő annyival a bérköltség idehaza, mint forintban.

Hirdetés
Nem véletlen, hogy a nagy béremelkedések mindig forintban vannak kifejezve az itthoni statisztikákban- írja a portál

A cikk arra is kitér, hogy az államnak kamatmegtakarítása van az alacsony kamatkörnyezet miatt, hiszen nem kell akkora kamatokat fizetni az államadóssága után. Ez azonban csak addig működik, míg a pénzpiacok elfogadják ezt a helyzetet – hívják fel a figyelmet.

Azt is látni kell, hogy masszív negatív reálhozama van a forintnak már lassan három éve. Mit jelent ez? Azt, hogy a forintra fizetett kamatok nem fedezik a forint inflációját, azaz jobban értéktelenedik el a pénzünk, mint amekkora kamatot fizet akár egy mezei lakossági állampapír- vélekedik a Hírklikknek az elemző

Hirdetés
Ennek ellenére a forint fokozatos gyengülésre van tervezve az elemzők szerint. Persze nem drasztikusan, akkor ugyanis gyorsan észrevennénk, hogy az importtermékek ára hatalmasat ugrik, ráadásul akkor a befektetői bizalom is eltűnne, így ez nem érdeke a kormánynak sem. „Szép lassan kell csinálni, ahogy a békát is meglehet főzni úgy, hogy az közbe ne vegye észre” – fogalmazott a Hírklikknek a gazdasági szakember.

A lassú leértékelés másik oka az, hogy a devizaadósságot szeretné minél gyorsabban visszafizetni a kormány, mert ha már csak forinthitele lesz a magyar államnak, akkor neki kevésbé fáj, ha a forint gyengül.

Hirdetés
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a magyar költségvetésnek jórészt forintbevételei vannak (a befolyt adókból), ám az EU-s pénzek euróban érkeznek, így ez hasznos a büdzsének.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a lakosság devizahitel törlesztőinek a részlete ettől még folyamatosan növekszik.

Ha csak forintadósságunk lenne, hiába nőne nominálisan az államadósság, a fokozatosan gyengülő forinttal egyre könnyebben lehetne a nagy forintadósságot visszafizetni.

Hirdetés
Sőt, ha az állam hagyja az inflációt, magyarán az árakat egy kicsit túlszaladni, több adóbevétele lesz (áfából például), míg a kiadások maradnak ahol voltak, a költségvetés helyzete megint javulni fog.

A kormány célja tehát az, hogy folyamatosan, de lassan értékelje le a forintot, hogy az embereknek ez „ne tűnjön föl”, és ezzel segítse a gazdaságot és segítse a költségvetést. De hogy ezt meddig tudja a saját kezében tartani, azt, mint fent is írtuk, ember meg nem tudja mondani ma.

A mai pozitív világpiaci hangulatban „nem tűnik fel” a pénzpiacoknak a masszív negatív reálhozamunk, de ez nagyon gyorsan változhat.

Hirdetés
Ha megszűnik egy országgal kapcsolatban a bizalom, akkor bizony ez a játék nagyon gyorsan véget érhet.- zárja elemzését a Hírklikk

Forrás: hirhugo.hu

2019. május 15. (szerda), 20:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 24. (kedd), 06:27
Hirdetés

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI Egressy Mátyás halálának ügyében

Újabb drámai részletek DERÜLTEK KI Egressy Mátyás halálának ügyében

?️ 35 nap után véget ért a remény – Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a DunábanHarmincöt napon át tartó...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 21:54

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő nyíltan bírálta Magyar Péter és a Tisza Párt politikáját Éles hangvételű felszólalással hívta fel magára a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 20:05

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

Bemutatjuk a Magyar Péter mögött álló vállalkozót: pezsgők, jachtok, dolce vita  Jachtok, pezsgő, vitorlák a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 16:22

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

?️ 35 nap után véget ért a remény – Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában    Harmincöt napon át tartó...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:57

Meghalt Perger István

Meghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:55

Merghalt Perger István

Merghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:38

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 48 éves korában váratlanul elhunyt Perger István, az Európai Bizottság...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 12:26

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Fertőszögi Pétert a legtöbben műkereskedőként és televíziós szakértőként ismerik, a magánéletéről azonban ritkán beszél...

Hirdetés
Hirdetés