Óriási örömhír: Radics Gigi babát vár!

Hirdetés
Óriási örömhír: Radics Gigi babát vár!
Hirdetés

Örömteli gólyahír érkezett: gyermeket vár Radics Gigi! /A gyönyörű énekesnő ugyan párját, Mikus Áron szobrászt is csak nemrégiben mutatta be a nyilvánosságnak, most kiderült\: az egy éve fülig szerelmes fiatalok hamarosan szülői örömök elé néznek\./

Hirdetés
Erről a magazinnak mesélt a Megasztár egykori győztese, aki amerikai útja során jött rá, várandós, miután nagyon fáradékony lett, valamint az étvágya is elment.

„Ez már több mint gyanús volt számomra. Felmerült bennem, hogy talán a pocakomban növekszik a furcsa közérzetem okozója” – kezdte a visszaemlékezést Gigi, aki vett is egy terhességi gyorstesztet még a hazaútja előtt.

„Leírhatatlan érzés töltött el, amikor láttam, hogy pozitív lett. Egy étteremben, vacsora közben mondtam el Áronnak, hogy kisbabánk lesz.”

„Ahogy én, úgy ő is egy különös, örömteli sokkot kapott, tudva, hogy a gyerek óriási felelősség.

Hirdetés
Teljes mámorba kerültünk, kavarogtak bennünk az érzelmek. Aztán egymásra néztünk, mondván, ez egy nagy, közös utazás kezdete, és megöleltük egymást. Nagyon izgatottak voltunk már akkor is, és ez a lelkesedésünk csak fokozódik, ahogy növekszik a baba” – árulta el az énekesnő, akinek a kedvese már most mondogatja, milyen jó lenne, ha kistestvére is lenne majd a növekvő babának.

2020. május 09. (szombat), 13:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27
Hirdetés

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:59

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Két embert letartóztattak Győrben a 15,6 milliárdos lélegeztetőgép-üzlet ügyébenElrendelte két gyanúsított...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:23

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Saját fodrászát kérte a börtönbe Hankó Balázs – a büntetés-végrehajtás szerint erre nincs lehetőségHankó Balázs volt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 12:53

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

300 ezer forintos bírságtétel: ezeket az anyagokat tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 09:25

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülniOrbán Viktor esetleges...

Hirdetés
Hirdetés