Örökbe fogadtam a Honvéd kórházban hagyott betegen született kisbabát, erősítsenek meg, hogy jól döntöttem?

Hirdetés

Ma egy egyedülállóan ritka és egyben megható történetet szeretnénk elmesélni nektek. /Ez a Magyarországon dolgozó kórházi ápoló, férfi létére elhatározta, hogy örökbe fogad egy újszülött csecsemőt, pár órával a születése után\./

Hirdetés
(a kórház nevét kérésére nem tesszük közzé)

A csecsemő kómában volt, ez a bátor férfi pedig éjjel – nappal mellette volt és azért imádkozott, hogy a gyerek túlélje ezt az állapotot.

Hirdetés
Mint meséli: "imádkoztam, és megfogadtam, ha túléli én örök befogadom.. és így is lett." - tette hozzá Mátyás,írja a lap.

A csecsemőről tudni kell, hogy lemondott róla az édesanyja néhány órával a szülést követően, a 32 éves kórházi ápoló, pedig az örökbefogadásáért harcolt, ami Magyarországon nem könnyű dolog, de mint látjuk nem is lehetetlen. A család és hozzátartozói szégyen vagy sem, de teljesen lemondtak a babáról és nem tartottak rá igényt.

A gyámhivatal pedig alapos vizsgálat után Mátyásnak és barátnőjének ítélte a csöppséget, akit Áronnak neveztek el.

Hirdetés
“Emlékszem kómában volt és mesterségesen lélegeztették, én sokat beszélgetek a beteg gyerekekkel, ezért minden gondolkodás nélkül azt mondtam neki: Héj kicsikém, ha kinyitod a szemed akkor hazaviszlek.” – mesélte Mátyás elérzékenyülve.

- Ritka és csodálatos történet az övé. Ha önöket is meghatotta, kérjük egy megosztással fejezzék ki, lássa meg a világ, hogy ilyen is van kicsiny hazánkban.

Hirdetés
Le a kalappal Ön előtt kedves Mátyás! Az Isten áldja meg önöket a kicsi babával együtt.

2020. február 28. (péntek), 20:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 18:26
Hirdetés

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Vonatgázolás Dunakeszin: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

 Zenét hallgatott, túl közel állt a peron széléhez – így történhetett a dunakeszi tragédiaMegrázó baleset rázta meg...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 16:43

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elárulta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúban

Orbán Viktor elmondta, miért nem áll ki vitára Magyar Péterrel – kemény mondatok az ATV-interjúbanOrbán Viktor kedden...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 15:25

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya először szólalt meg a szentmártonkátai tragédia után

Miért nem az fekszik itt helyettem, aki ezt tette velem?” – összetört édesanya szólalt meg a szentmártonkátai tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 14:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Szörnyű tragédia rázta meg a sportvilágot: két kiváló magyar atlétát gyászol az országFájdalmas reggelre ébredt a...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 10:03

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Nem bírt tovább hallgatni:Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekes

Tényleg együtt vannak? Marics Peti reagált a pletykára – végre megszólalt az énekesAhogy közeledik a Megasztár élő...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 07:08

Kokaint találtak Bye Alexnél

Kokaint találtak Bye Alexnél

 Megszólalt ByeAlex a kokainügy után: „Igen, igaz a hír, de nem vagyok Escobar” ??Ma reggel bombaként robbant a hír,...

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 06:21

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

Gyászol a Vígszínház – Elhunyt Szmolenszki Csaba, akit mindenki csak „Bajuszként” ismert ??A Vígszínház társulata mély...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 21:56

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️ Aggasztó jelentés érkezett az...

Hirdetés
Hirdetés