Örömhír, Caramel kislánya teljesen kigyógyult a halálos betegségből, így éz ki most a 4 éves csöppség

Hirdetés
Örömhír, Caramel kislánya teljesen kigyógyult a halálos betegségből, így éz ki most a 4 éves csöppség
Hirdetés

Pokoli, könnyekkel, fájdalommal, mégis reménnyel és boldogsággal teli évet tudhat maga mögött Molnár Ferenc Caramel (37) és családja.

/Az énekes tavaly árulta el az Instagram\-oldalán, hogy kislányát, Szofit \(4\) akut limfoid leukémiával diagnosztizálták, majd azonnal megkezdődött a kezelése\./

Hirdetés
A rokonok mellett barátok és rajongók ezrei imádkoztak a gyermekért, és úgy tűnik, kérésük meghallgatásra talált: orvosi engedéllyel Szofi hamarosan visszatérhet az óvodába – tünetmentesnek nyilvánították.

–

A jövő héten élesben kezdhetjük az ovit, így, egy év után.

Hirdetés
.. Ez nagyon fontos pillanat – mondta Caramel felesége, Szilvia könnyes szemmel. – Tudom, hogy ennek örülnünk kellene, de nagyon furcsa érzés. Annyira összeszoktunk az elmúlt egy év alatt.

Mint ismert, a népszerű zenész és családjának élete tavaly tavasszal egyetlen pillanat alatt omlott össze, s hosszú, küzdelmekkel teli időszak kezdődött.

– Hirtelen belezuhantunk minden szülő leglidércesebb rémálmába.

Hirdetés
Nem tudjuk, miért, hogyan és miért pont velünk történt. Egyelőre felfoghatatlan. Ugyanakkor száz százalékig biztosak vagyunk benne, hogy a kicsi lányunk, életünk értelme hamarosan meggyógyul – nyilatkozta tavaly Caramel.

Azénekes boldog lehet, amit párja közösségi oldala is bizonyít, hiszen az utóbbi időben – hosszú hónapok után – újra osztottak meg fotókat a kislányukról.

Hirdetés
A küzdelmes év után úgy néz ki, Caramelék végre maguk mögött hagyhatják a fájdalmukat. A kis Szofi már jár édesapja koncertjeire, akárcsak anyukája jógaóráira, nemrégiben pedig egy kis tengerimalacot is kapott, azaz tényleg sokat javulhatott az állapota.

2020. augusztus 10. (hétfő), 21:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33
Hirdetés

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:16

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Ügynökakták kerültek elő Lévai Anikó életéről: hajmeresztő dolgok derültek ki

Barátságról beszélgettek, jelentés készült belőle: így került Lévai Anikó neve egy ügynökaktábaLévai Anikó egy fiatal...

Hirdetés
Hirdetés