ORSZÁGOS FELHÍVÁS! 19 megyére adtak ki veszélyjelzés: szélviharral ront ránk a sarkköri hideg holnap, 24-én reggel!!! Erre vigyázzatok :

Hirdetés
ORSZÁGOS FELHÍVÁS! 19 megyére adtak ki veszélyjelzés: szélviharral ront ránk a sarkköri hideg holnap, 24-én reggel!!! Erre vigyázzatok :
Hirdetés

Vége a szép októbernek, szeles, felhős napok vették át a stafétát a vénasszonyok nyarától. Október 23-án újabb hidegfront érkezik, de az semmi ahhoz képest, ami 24-én rohanja meg az országot. /A meteorológiai szolgálat már most figyelmeztetést adott ki a szélvihar miatt, ami a sarkköri hideget hozza\./

Hirdetés

Az Időkép szerint október 23-án, kedden hajnalban északnyugat felől hidegfront érkezik, de csak északon, északkeleten okozhat néhol kisebb esőt. Délelőtt változóan felhős-napos időre van kilátás, délután észak-északnyugat felől beborul az ég, és északon, valamint az Alföldön késő délutántól kisebb eső is előfordulhat. Élénk, erős lesz a nyugati-északnyugati szél, és kell a dzseki: napközben 12-17 foknál többre ne számíts.

 

Szerdán újabb hidegfront toppan be, mely jóval erősebb lesz a keddinél. Az Időkép szerint a front mögött viharos széllel zúdul a Kárpát-medencébe az északi sarkkör környékéről jövő hideg levegő. Európa középső része egy anticiklon és egy ciklon közé ékelődik majd, találkozásuknál pedig egy északnyugat áramlás alakul ki, melyen keresztül megérkezik északról a hideg levegő. Erről egy ábrát is mutattot az időjárásportál:

 

A prognózis szerint front előtt délen, délnyugaton még 20 fok is lehet, máshol 10-16 foknál többre ne készülj.Szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki a várható viharos szél miatt. A veszélyjelzés szerint minden megyében meghaladhatja a 70 kilométer per órát a szél, ami minden, csak nem barátságos.

Pest megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Baranya megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Bács-Kiskun megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Békés megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Borsod-Abaúj-Zemplén megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Csongrád megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Fejér megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Győr-Moson-Sopron megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Hajdú-Bihar megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Heves megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Komárom-Esztergom megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Nógrád megyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Somogy megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeJelFokEseményLeírás SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Jász-Nagykun-Szolnok megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Tolna megyeJelFokEseményLeírás SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Vas megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Veszprém megyeJelFokEseményLeírás SzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.Zala megyeJelFokEseményLeírásSzéllökésA várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t.

2018. október 23. (kedd), 16:40

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 09:58
Hirdetés

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés: zivatarok és heves esőzés várható Magyarországon ?️?️HungaroMet Nonprofit Zrt. –...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 09:56

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés: zivatarok és heves esőzés várható Magyarországon ?️?️ A HungaroMet friss...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 08:41

Halálos baleset! Kamionnal ütközött egy busz – egy ember meghalt, több mint harmincan megsérültek ???

Halálos baleset! Kamionnal ütközött egy busz – egy ember meghalt, több mint harmincan megsérültek ???

Kamionnal ütközött egy busz a magyar határnál – egy ember meghalt, több mint harmincan megsérültek ??? Hétfő reggel...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 05:21

Sokkoló hír érkezett , óriási balesetben teljesen szétszakadt a kocsi, meghalt a sofőr

Sokkoló hír érkezett , óriási balesetben teljesen szétszakadt a kocsi, meghalt a sofőr

Halálos baleset az 55-ös főúton: négy autó és egy kisteherautó ütközött Kisszállásnál ?Súlyos közúti tragédia rázta meg...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 14:22

Csákánnyal végezte ki a feleségét a kegyetlen P. Csaba

Csákánnyal végezte ki a feleségét a kegyetlen P. Csaba

Csákánnyal végzett feleségével a kegyetlen P. Csaba – megszólalt az áldozat édesanyja Szörnyű tragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 13:31

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja – „Átok ül a családon”

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja – „Átok ül a családon”

Megszólalt a csömendi gyilkosság áldozatának édesanyja – „Átok ül a családon”Mindenegyben Blog – 2025. augusztus 24.,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 07:05

? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. szeptember 8., hétfő reggel

? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. szeptember 8., hétfő reggel

? Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – 2025. szeptember 8., hétfő reggelHétfő reggelre több...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 05:24

? Elhunyt Katalin hercegné – most bejelentették: 2025. szeptember 16-án lesz a temetése ?

? Elhunyt Katalin hercegné – most bejelentették: 2025. szeptember 16-án lesz a temetése ?

? Elhunyt Katalin hercegné – most bejelentették: 2025. szeptember 16-án lesz a temetése ?szeptember 4-én, életének 92....

Hirdetés
Hirdetés