Országos Felhívás! Néhány órája adta ki a rendőrség! Mindegy hogy Vodafone, Telekom, Telenor vagy más szolgáltató ügyfele – Minden internetező veszélyben került!
Hirdetés
Hirdetés
/Rendkívüli tájékoztatóban hívta fel a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet az internetes ügyfelek figyelmét egy új bűncselekmény fajtára, mégpedig a Magyar Posta nevében készített, káros hivatkozást tartalmazó, elektronikus levelekkel kapcsolatban\./
Hirdetés
.
máris itt az újabb kiberbűnözői kampány.
A csalók most a Magyar Posta nevében készített, káros hivatkozást tartalmazó e-maillel próbálkoznak átverni, akit csak lehet.
A Nemzeti Kibervédelmi Intézet szerint bár az üzenet külcsíne egy az egyben a Magyar Posta arculatai elemeire hajaz, a megfogalmazott szöveg azért árulkodó lehet: „egész jó magyarsággal íródtak a levelek, egy furcsaság azonban lehet: a tegező és magázó módok egymást váltják az e-mailben”.
Az e-mailben egy hivatkozás is szerepel, megnyitását követően pedig egy tömörített fájl töltődik le, amiben egy .exe kiterjesztésű, információgyűjtő – többek között a billentyűleütések figyelésére is képes – kémprogram, az úgynevezett AgentTesla trójai vírus egyik variánsa található.
Hirdetés
Az eddigi esetek alapján a levélben szereplő linkesített szöveg az alábbi káros webhelyre mutat: hXXps://www[.]mediafire[.]com/file/9h41b5h3v7l62k6/Szallitasi+adatok.tgz/file .
Amit tehetsz:.
Soha ne kattints az olyan e-mailben érkező hivatkozásokra, amik ismeretlen állományok letöltését vagy bejelentkezési, személyes, egyéb adatok megadását kérik.
Előfordulhat, hogy az adathalász üzenetek csatolmányt is tartalmaznak (például egy Microsoft Word-dokumentumot, egy tömörített, .
Hirdetés
iso vagy .pdf kiterjesztésű fájlt), ezeket NE nyissd meg, és NE töltsd le!
Minden esetben külön keress rá az érintett cég, vagy szervezet hivatalos weboldalára, és ott bejelentkezve ellenőrizd a kapott üzenet valódiságát.
Ezt természetesen az érintett cégtől/szervezettől telefonon is meg lehet kérdezni, vagy e-mailben. A lényeg, hogy csakis a hivatalos kapcsolati felületeken keresd őket.
Ha áldozattá váltatok: tégy feljelentést.
Hirdetés
2021. április 09. (péntek), 17:45
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
Zivatarokkal, jégesővel és felhőszakadással indul a vasárnap – Figyelmeztető előrejelzést adott ki a HungaroMetViharos...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2025. július 12. (szombat), 15:52
PERCEINK VANNAK HÁTRA: BRUTÁLIS FELHŐSZAKADÁS ÉRKEZIK,: 11 megyére riasztás jött – Aki itt él, zárjon be mindent, hatalmas vihar érkezik, mutatjuk mikor!
? Fiatal labdarúgóját gyászolja a Szanyi SE – Kocsis Olivér tragikus balesetben hunyt el az M1-esenMegdöbbentő hír...
Mindenegyben blog 2025. július 11. (péntek), 17:41
Egy anya segített egy egyedülálló apának a boltban… de amikor meglátta, mit visel a kislány – megdermedt. Ez a karkötő a saját halott gyermeke sírjába került öt éve! ? Az igazság, amit feltárt, örökre megváltoztatta az életét…