Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Meghalt a legendás magyar sportoló, rengetegen gyászolják

Hirdetés
Országos GYÁSZ: Bekövetkezett a SZÖRNYŰ TRAGÉDIA! Most közölték a rettenetes hírt! Meghalt a legendás magyar sportoló, rengetegen gyászolják
Hirdetés
Kilencvenkét éves korában elhunyt Benke Attila 110-szeres válogatott röplabdázó – közölte a gyászhírt a Magyar Távirati Iroda a szövetség honlapja alapján.

A magyar szövetség honlapjának hétfői gyászjelentése szerint Benke a magyar röplabdasport kiemelkedő személyisége, az utánpótlás-nevelés egyik nagy tanítómestere volt./Az Elektromosban kezdett röplabdázni 16 évesen, három év elteltével a Budapesti Honvédba, 1953\-ban pedig a Vasasba igazolt, az angyalföldi csapatnak egy évtizedig volt a játékosa\./

Hirdetés
Mindhárom klubjával bajnoki ezüstéremig jutott – hatszor –, emellett három bronzot is nyert.
Hirdetés
A Vasassal 1956-ban kupagyőztes lett.

A nemzeti csapatban 1949 és 1960 között 110 alkalommal szerepelt, és ő volt az első, aki elérte a százszoros válogatottságot. Négy világbajnokságon és két Európa-bajnokságon lépett pályára, az 1950-es kontinenstornáról bronzéremmel tért haza.Játékos-pályafutása után előbb a Vasas SC vezetőedzője volt, 1967-től 1990-ig a klub utánpótlás-edzőjeként tevékenykedett, 1967-től a férfiválogatott szövetségi edzőjeként is dolgozott, majd utánpótlás-szakágvezető volt Angyalföldön.

Hirdetés

(MTI)

2022. augusztus 23. (kedd), 19:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 16:52
Hirdetés

Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter egy képen mutatta meg feleségét és lányát! Íme a családi fotó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter egy képen mutatta meg feleségét és lányát! Íme a családi fotó! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Gajdos László egy családi fotón mutatta meg feleségét és lányátGajdos László, az élő környezetért felelős miniszter egy...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 16:03

Haza zavart a házoorvos.Meghalt a kislányom !A kétéves kislányom meghalt, mert a háziorvos azt mondta HOGY...

Haza zavart a házoorvos.Meghalt a kislányom !A kétéves kislányom meghalt, mert a háziorvos azt mondta HOGY...

Haza zavart a háziorvos. Meghalt a kislányom – élő adásban tört össze az édesapaEgy nap alatt történt meg a...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 15:26

Vonatgázolás Balaton déli partjánál: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Vonatgázolás Balaton déli partjánál: egy ember meghalt ..EZT lehet tudni egyelőre: … Cikk az első hozzászólásnál

Gázolt a vonat, fennakadások várhatók a Balaton déli partjánálBaleset történt BalatonszemesnélElütött egy embert a...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 14:31

Elhunyt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adást

Elhunyt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adást

Meghalt a Kincsvadászok népszerű szereplője – videón mutatjuk az utolsó adástTorokszorító pillanatok várják a nézőket a...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 13:24

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

Kiderült hogy halt meg Jakab Ferenc

46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus46 éves korában elhunyt Jakab Ferenc virológus, a korábbi...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 12:08

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatban

Megszólalt a mentőszolgálat Scherer Péterrel kapcsolatbanAz egész országot megrázta Scherer Péter május 19-i halála. A...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 11:23

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Fekete VASÁRNAP! Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetben

Bulizni indultak, de soha nem tértek haza: hat fiatal halt meg a brutális balesetbenÖrömteli estének indult az...

Mindenegyben blog
2026. május 24. (vasárnap), 08:42

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyja

Elhunyt Szita Bence édesanyjaÚjabb tragédia érte Szita Bence családjátMeghalt a 2012-ben brutálisan meggyilkolt kisfiú,...

Hirdetés
Hirdetés