Országos tisztifőorvos: Erről jobb, ha tud mindenki és felkészül rá!

Hirdetés
Országos tisztifőorvos: Erről jobb, ha tud mindenki és felkészül rá!
Hirdetés

Világszerte, de főleg Európában gyorsul a járvány terjedése – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

/Müller Cecília kiemelte, a második hullámban jelentősen nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma is, a járvány emelkedő, gyorsuló szakaszban van\./

Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy az egymillió lakosra vetített megbetegedési és halálozási mutatókban Magyarország az Európai Unió 27 országa közül a középmezőnyhöz tartozik; a 27-ek között a “felerésznél helyezkedik el, míg az elhunytak tekintetében is a középmezőnyben foglal helyet”.

Hirdetés

Közölte: az európai uniós átlagot a WHO (Egészségügyi Világszervezet) úgy számolja, hogy egymillió lakosra vetíti ki a különböző országok adatait. Magyarországon ezek szerint az adatok szerint a második hullámban is eredményes védekezést folytatunk – tette hozzá.

A tisztifőorvos idézte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki adatközlését, amely szerint 2020 első kilenc hónapjában a halálozások száma 3,3 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ezzel összhangban a 24 európai ország halálozási adatait összegző EuroMomo (Eurpean Mortalitiy Monitoring Project) sem regisztrált többlethalálozást Magyarországon – ismertette.

Hirdetés

Az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy heti jelentést vár a háziorvosoktól az influenzaoltás fogyásáról. Ahol igény jelentkezne még védőoltásra, a háziorvosok a járási hivataloktól igényelhetik azt. Ezen kívül minden háziorvoshoz eljuttatják az oltásokkal kapcsolatos tájékoztatást, útmutatást.

Megismételte: hatékony védőoltások állnak rendelkezésre az influenzavírus elleni védekezéshez, és minden háziorvoshoz kiszállították a vakcinát.

Hirdetés

Müller Cecília kitért arra, hogy az influenza elleni védőoltás a 3 év alattiak számára is biztosított. Az erről szóló sajtóhírekkel kapcsolatban “önmérsékletet kért” bizonyos sajtóorgánumoktól.

Müller Cecília közölte, Magyarországon az elmúlt napon 2032-vel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, és 46 beteg vesztette életét a fertőzés következtében. Kórházban 2132-en vannak, lélegeztetőgépre 197-en szorulnak.

Hirdetés

MTI 2020. október 22.

2020. október 24. (szombat), 13:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 17:32
Hirdetés

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Megdöbbentő hír látott napvilágot !Sulyok Tamás visszatérhet!

Alkotmányos bomba ketyeg: Sulyok Tamás visszatérhet, Baka András elnöksége veszélybe kerülhetKilencórás ülés után sem...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 15:43

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerős ítéletet hoztak a Fidesz kormány ellen !Ez még csak a kezdet lehet! ? A cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Jogerősen elbukott az Orbán-kormány: politikai célokra használták a vakcinaregisztráció adataitA bíróság kimondta:...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 04:42

Meghalt Gömöri V. István

Meghalt Gömöri V. István

  Felfoghatatlan veszteség: elhunyt a Z’Zi Labor egykori sztárjaGyászol a legendás zenekarSzomorú hírt közölt Janicsák...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 14. (péntek), 03:57

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Megrázó gyászhír: váratlanul elhunyt a Z’Zi Labor legendás zenészeTragikus hírt jelentettek beMély gyászba borult a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:25

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön! Cikk a hozzászólásoknál!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 20:20

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Szentkirályi Alexandra viselkedése kiverte a biztosítékot: olyat tett, hogy összehívják a Házbizottságot, súlyos döntés jön!

Rágóbotrány a Parlamentben: Szentkirályi Alexandra miatt összehívhatják a Házbizottságot!Kínos jelenet az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 18:41

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Elárulta a polgármester, mennyibe került Tóth Gabi botrányos fellépése az Ürgés Fesztiválon!

Kiderült Tóth Gabi botrányos koncertjének ára: ennyit fizettek a fellépésértNem titok többé, mennyibe került a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 13. (csütörtök), 17:42

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Klein Imre – Dunaújváros biztonságáért és fiataljaiért dolgozott egész...

Hirdetés
Hirdetés