Orvosi műhiba miatt halt meg az újszülött Andriska. Az orvos ezt mondta: " Nem baj, majd a következő gyereket hamarabb kihúzzuk! "

Hirdetés
Orvosi műhiba miatt halt meg az újszülött Andriska. Az orvos ezt mondta:
Hirdetés

Már minden be volt rendezve, a kis Andrást kivasalt, összehajtott ruhák várták a takaros gyerekszobában. Ám a szülők sosem vihették haza gyermeküket: a baba ugyanis születése előtt meghalt. /A szülők szerint hiába jelentek meg rendszeresen a terhességnél előírt vizsgálatokon, az orvos elmulasztotta a két utolsó tesztet\./

Hirdetés

Bódi András (30) és felesége, Bódiné Bálint Andrea (31) ezért pert indított.

– Annál az orvosnál szerettem volna szülni, ahova tinédzserkorom óta jártam – mesélte Andrea.

Hirdetés
– A terhességgel nem is volt gond: 2015 júniusára voltam kiírva. Az utolsó vizsgálaton azonban nem jelent meg az orvos, majd a másnapra halasztott viziten sem. Helyette egy doktornő közölte velünk, hogy a babának nincs szívhangja, a kicsikém nem él – csuklott el Andrea hangja.

A nő végül két nap múlva szülte meg a halott babát.

– Míg másoknak a szülés a földöntúli boldogság, nekem maga a rettenet volt: borzasztó, de még így, hogy tudtuk, hogy nem él, mégis azt vártuk, hogy felsírjon a kisbabánk! – borult az asztalra az asszony.

Andreának és férjének, állításuk szerint ezek után mind­össze annyit mondott a nő orvosa: „A következővel majd nem várunk ennyit!”

– Azt mondták, hogy a nyakára csavarodott a köldökzsinór a babánknak – folytatta Andrea, akinek a rokonai a gondosan berendezett kis­szobából mindent kipakoltak, mire hazaértek.

Hirdetés
A csecsemőt rögtön elvették a szülőktől, mondván, hogy már két napja elhunyt, nem lenne jó, ha így látnák.

A család a történtek után pert indított a kórház ellen, 10 millió forintot követel.

– Az időben elvégzett vizsgálattal megállítható lett volna a halál okaként megállapított köldökzsinór-összenyomódás – magyarázta dr. Ábrahám László, a család jogi képviselője. – Ez a komplikáció egy műtéti eljárással orvosolható: feltételezhetően megmenthette volna a gyermek életét.

Hirdetés
A mulasztással a kezelőorvos a születendő gyermeket az életben maradás esélyétől fosztotta meg, míg a felpereseket megfosztotta annak esélyétől, hogy egészséges, élő gyermekük születhessen – mondta az ügyvéd.

A szülők a mai napig próbálják feldolgozni a tragé­diát: most is mindennap beszélnek róla. Andrea szerint minden percben ott voltak egymásnak, és végig azt vallották, hogy az idő begyógyítja a sebeket.

Hirdetés
Az igazi gyógyír azonban a család számára kislányuk, Bianka, aki egy éve érkezett hozzájuk.

 

2019. augusztus 10. (szombat), 11:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 19:03
Hirdetés

14 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

14 megyére riasztás jött !Megjött! Elérte Magyarországot a gigavihar jégesővel :RIASZTÁS! Durva villámlással ÉS JÉGGEL KÖZELEG a vihar!! ÓRÁRÓL ÓRÁRA MUTATJUK HOL CSAP LE A VIHA

Szöveges figyelmeztető előrejelzésFigyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2026.06.15 hétfő éjféligMa az esti...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 17:57

Ő derítette fel a legtöbb korrupciós ügyet, most világosan kijelentette: Orbánt börtönbe kell zárni! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Ő derítette fel a legtöbb korrupciós ügyet, most világosan kijelentette: Orbánt börtönbe kell zárni! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hadházy kimondta Orbánról, amit kevesen mernek ilyen nyersenHadházy Ákos nem finomkodott a Fidesz kongresszusa után. A...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 16:19

Cserbenhagyják Orbánt a saját milliárdosai, ennek pedig ez az oka .

Cserbenhagyják Orbánt a saját milliárdosai, ennek pedig ez az oka .

Cserbenhagyják Orbánt a saját milliárdosai, ennek pedig durva oka vanZárug szerint megtört a lojalitás láncaA Fidesz...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 15:13

Kínos pillanat a kamerák előtt: Az egyik fideszes országgyűlési képviselő hirtelen őszinteségi rohamot kapott, kamerák előtt elszólta magát!

Kínos pillanat a kamerák előtt: Az egyik fideszes országgyűlési képviselő hirtelen őszinteségi rohamot kapott, kamerák előtt elszólta magát!

? ??????? ????? ???? ? ???????? ??????Az egyik fideszes országgyűlési képviselő hirtelen őszinteségi rohamot kapott,...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 14:19

Minden idők legforróbb nyara jöhet – Olyan hőség lesz, amiben már dolgozni sem lehet!

Minden idők legforróbb nyara jöhet – Olyan hőség lesz, amiben már dolgozni sem lehet!

Olyan hőség jöhet, hogy akár munkaszüneti napot is elrendelhetnek!Minden idők legmelegebb nyara lehet az El Niño...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 13:41

Megszólalt a volt főügyész: Hamarosan következhet Rogán és Szijjártó

Megszólalt a volt főügyész: Hamarosan következhet Rogán és Szijjártó

Megszólalt a volt főügyész: Hamarosan következhet Rogán és SzijjártóIhász Sándor szerint a kisebb ügyek után jöhetnek a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:30

Elfogadták a rendeletet! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

Elfogadták a rendeletet! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

? ?????????? ????????á?: ??–?? é??? ?????í????? ?é??ü??????, ????á???? é?????? ?? ????é?A nyugdíjasok számára minden év...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 07:36

Gulyás Gergely nyíltan beismerte a több milliárdos uniós hazugságot, igaza volt Magyar Péternek a titkos tervről!

Gulyás Gergely nyíltan beismerte a több milliárdos uniós hazugságot, igaza volt Magyar Péternek a titkos tervről!

Gulyás Gergely vallomása a titkos táborról ????á? ??????? ??í???? ????é?? ? ?????é?? ü???ő?Gulyás Gergely reagált a...

Hirdetés
Hirdetés