Összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Tóth Gabi. !Az énekesnő szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Hirdetés
Összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Tóth Gabi. !Az énekesnő szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!
Hirdetés

“Tizenhárom-tizennégy éves koromban volt az első pánikrohamom: egy elég nagy trauma, egy haláleset volt a közvetlen közelemben, amit nem tudtam feldolgozni. /Nem sokkal ezután nyugodtan kávézgattam, amikor hirtelen azt éreztem, hogy meg fogok halni” – így kezdi betegségének történetét Tóth Gabi\./

Hirdetés

Az énekesnőnek zsibbadt a karja, nem kapott levegőt, azonnal hívta az anyukáját. “Elmentem orvoshoz, ahol elmondták: semmi fizikai bajom nincs, viszont pánikbeteg vagyok.”-írja a life.hu

Mik a pánikbetegség tünetei?

A pánikroham hirtelen kezdődik, általában 10 percen belül eléri a tetőfokát és körülbelül fél órán keresztül tart.

Hirdetés
Sokféle formában jelentkezhet. Előfordul, hogy órákon keresztül, vagy akár egy napig is tart, elvonulása után pedig az elszenvedő fáradtnak, kimerültnek érzi magát. Az alábbi tünetek jellemzőek:

A pánikbetegség könnyen összetéveszthető néhány teljesen más eredetű betegséggel, például kezdődő szívinfarktussal, egyes hormonális betegségekkel, amelyekben hirtelen nagy mennyiségű hormon jut a vérbe, de egyes gyógyszerek, kábítószerek megvonása is okozhat hasonló tüneteket.

Hirdetés

Ez is érdekelheti Mit tehet Ön a pánikrohamok ellen?

Azok a betegek, akiknek pánikrohamai vannak, gyakran más pszichés betegségekben is érintettek, mint például a depresszió, az egyes helyektől (pl. nagy, nyílt tér, bevásárlóközpont) való irtózás (agorafóbia), az idegen vagy túl nagy társaságtól való félelem (szociális fóbia).

Mikor forduljunk orvoshoz?.

Önnek lehet, hogy pánikbetegsége van, ha egynél több pánikrohamot élt át. Jellemző az is, ha egy pánikroham után hetekig azon aggódik, hogy újabb pánikroham tör Önre.

Hirdetés
A pánikbeteg gyakran új szokásokat vesz fel, pl. elkerül olyan helyeket, ahol korábban pánikrohama volt, ez súlyosabb esetben agorafóbiává fejlődik. Nem ritkák az öngyógyítási kísérletek sem, melynek talaján alkohol-, gyógyszer-, illetve kábítószer-függőség alakulhat ki, továbbá gyakoribb az öngyilkossági kísérlet is. Mivel a pánikbetegség nagymértékben rontja az életminőséget és veszélyeztetheti a beteg életkilátásait, feltétlenül forduljon orvoshoz, ha észleli a fenti tüneteket (néhány tünet kimaradhat).
Hirdetés
A pánikbetegséget és a szívinfarktust orvos tudja megkülönböztetni, ezért mellkasi fájdalom esetén mindig hívjon mentőt!

2021. április 09. (péntek), 21:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Most jött a rettenetes hír az ország legszebb énekesnőjéről, Tóth Gabiról – Sajnos a hír igaz, a rajongók szíve darabokra tört:

Tóth Gabi neve is előkerült a Hankó-ügyben – Molnár Áron újabb milliós támogatásokról beszélt

Újabb...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41
Hirdetés

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Hirdetés
Hirdetés