Összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Árpa Attila!Attila szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Hirdetés
Összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Árpa Attila!Attila szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!
Hirdetés

Árpa Attila az ATV-n futó, Mondd el Tatár Csillának! című vasárnapi műsorában nyílt meg, és mesélt először mentális betegségéről – elárulta, hogy nárcisztikus szociopata. A megdöbbentő beismerés után a Borsnak részletesen is mesélt a személyiségzavaráról.

– Ez egy gyógyíthatatlan betegség, illetve a betegség rossz szó, inkább úgy mondanám: pszichológiai rendellenesség, amit felismertem – kezdte Árpa Attila, aki filmjei kapcsán került kapcsolatba mentális betegekkel, s így ébredt rá saját problémájára. /– Foglalkoztam pszichopata, szociopata, borderline és még sok fajta személyiségzavarral a filmjeimben megjelenő karakterek miatt a szo­ciopata típusban abszolút magamra ismertem\./

Hirdetés
Egészen pontosan a nárcisztikus szociopatában.
Hirdetés
Ezt a felismerésemet pedig azóta orvosi szakvélemény is alátámasztja.

– Az ilyen személyiségzavarban szenvedők – így én is – igazi lelki manipulátorok, zsarolók, betegesen birtokolni vágyóak, passzív agresszívek, s zseniálisan el tudják hitetni másokkal, hogy mindenben ők a hibásak. Az empátia és a megbánás mint olyan, nem létező jelenség náluk, maximum színjáték keretében, és sokféle érzelem sem tapasztalható a skálájukon.

Hirdetés
De rendkívül intelligensek, és tökéletesen tudják palástolni a problémát – mesélt állapotáról a Borsnak.

2021. április 11. (vasárnap), 07:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20
Hirdetés

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Hirdetés
Hirdetés