Pali bácsi: tönkre tette az életem Stohl András

Hirdetés
Pali bácsi: tönkre tette az életem Stohl András
Hirdetés

Kainczéknak nagyon fáj, hogy Stohl még csak bocsánatot sem kért tőlük.

Meghalni készül. Kaincz Pált a baleset óta állandó fájdalom gyötri, képtelen ellátni magát, a halálra készül

/ Miközben Stohl András \(52\) karrierje és anyagi helyzete rendeződni látszik, az általa okozott közlekedési baleset legsúlyosabb sérültje elszegényedett, a Kaincz család helyzete kilátástalan\./

Hirdetés
A színművész, mint azt Pali bácsi állítja, egyetlen ígéretét sem tartotta be velük szemben. Amikor a büntetőpere zajlott, a másodfokú ítélet előtt jól csengő kijelentések hangzottak el Stohl szájából, de az áldozatok szerint egyik sem valósult meg.
Hirdetés

– Nagyon igazságtalannak érezzük ezt az egészet. Nekünk a kert a megélhetésünk, ahová én már kimenni sem tudok az állandó fájdalom miatt. Nemhogy dolgozni – üzente ügyvédjén keresztül Kaincz Pál (79). – Még az összetört autót sem tudtuk lecserélni, miközben Stohl András vígan éli az életét. Újra ünnepelt híresség, látjuk a televízióban, szerepelt az X-Faktorban, visszavették a Nemzeti Színházba, és még könyvet írt.

Hirdetés
Arról is hallani lehet, hogy az RTL Klubnál is visszakapja az állását. Olyan, mintha mindenki mindent megbocsátott volna neki, mintha nem is történt volna semmi. Hogy lehetséges ez? – kérdezte elkeseredetten az idős férfi, akinek az is nagyon fáj, hogy becsapva érzi magát.

– András a mai napig nem állt elém, nem kért bocsánatot. Azt mondta, mindenben segít, amiben csak tud, még kaszálni is eljön hozzánk. Azóta sem láttuk, egyszer sem! Azt mondta, letétbe helyez egymillió forintot, hogy enyhítse kárunkat.

Hirdetés
Az is csak porhintés volt, hiszen utólag közölte, csak akkor adja oda, ha minden követelésünkről lemondunk. Tönkretett, nem fizetett és éli világát! – sorolta Kaincz Pál.

– A baleset után Stohl András bejött a kórházba, meglátogatta édesapámat, aki combnyaktöréssel feküdt ott. Biztosította róla, hogy kártalanítja, mindenben támogatja. Bizalmat ébresztett bennünk. Aztán csak vártuk, vártuk, hogy mikor toppan be hozzánk, mikor váltja be az ígéreteit – tette hozzá a Blikknek ifjabb Kaincz Pál, aki a mai napig könnyeivel küzd, amikor édesapja borzalmas állapotára gondol.

Hirdetés
És arra, milyen megalázó volt számukra, amikor az ember, akiben megbíztak és akitől segítséget vártak, hirtelen ellenük fordult.

– Amikor látta, hogy börtönbe kerülhet, még a csapból is ő folyt. Bevetette a gyermekeit, édesanyját,

Stohl Andrásdrogprevenciós előadásokat tartott, és ország-világ előtt azzal vádolta édesapámat, hogy hazudik a sérülésével, a szenvedéseivel kapcsolatban – fakadt ki a férfi.

Hirdetés

Ügyvédjük, dr. Mester Csaba szerint érthető Kainczék felháborodása, hiszen az ittasan, bódult állapotban elkövetett közlekedési bűncselekmény súlyos anyagi terheket jelent nekik, amit a mai napig viselnek.

– Természetesen a család egyes kárai számszerűsíthetőek, ilyen például az összetört gépkocsi. A nem vagyoni kár azonban ennél sokkal nagyobb. Ide tartozik a munkából való kiesés okozta kár, a sok fájdalom, a gyógykezelések és még sorolhatnám – nyilatkozta a Blikknek az ügyvéd, aki hozzátette: mindez több millió forint, amit a színésznek és a biztosítónak kell megtérítenie.

Hirdetés

2019. október 02. (szerda), 08:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Kitálalt a Stohl Andrással karambolozó sofőr: elmondta, ki volt a hibás!

Magára vállalta a balesetet a Stohl Andrással ütköző sofőr: azt is elmondta, hogyan segített neki a...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14
Hirdetés

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Hirdetés