Pár óra és érkezik az igazi tél az országba !Három napon eshet hó ezeken a helyeken

Hirdetés
Pár óra és érkezik az igazi tél az országba !Három napon eshet hó ezeken a helyeken
Hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombat estig sok napsütésre számíthatunk, de elsősorban a déli országrészben időnként megnövekedhet a felhőzet. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél nagyobb területen megélénkül, a Dunától keletre néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. /Késő estére \-1, \+5 fokra hűl le a levegő\./

Hirdetés

Utána azonban kezdetét veszi az igazi tél.

Hirdetés
Időkép adatai alapján 70 százalékos eséllyel várható havazás a Kisalföldön, Nógrád megyében és az Északi-középhegységben, és egyes nyugati és északi megyékben is 50 százalékos esélye van annak, hogy leesik az első hó. Az OMSZ előrejelzése szerint egyes helyeken a hét három napján is lehet havazás.

Az ország jelentős részén leeshet az első hó / Forrás: Időkép.
Hirdetés
hu

Vasárnap reggeltől vasárnap éjfélig eleinte változóan felhős idő várható, majd erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Estig csapadék nem valószínű, estétől északon néhol zápor, a hegyekben hózápor előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Többfelé várható eső, nyugaton és északon havas eső, főként a hegyekben hó is lehet. Az északkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.

Hirdetés

Kedden északkeleten átmenetileg felszakadozik a felhőzet, majd ott is beborul az ég. Többfelé várható eső, az Alpokalján és északon havas eső, hó is lehet. Az északkeleti, keleti szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délután, este nyugaton, délnyugaton felszakadozik a felhőzet. Kezdetben többfelé, majd főként keleten várható eső, reggel nyugaton még havas eső, hó is lehet. A keleti, északkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.

Hirdetés

Csütörtökön többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz, néhol szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Pénteken többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz, néhol szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

2018. november 17. (szombat), 11:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés