Pécsi Ildikó: "Végre eltakarodott az unokám a házamból! "

Hirdetés
Pécsi Ildikó:
Hirdetés

Vége a kálváriának? /Hosszas huzavona, kilakoltatás, zárcserék, birtokvédelem és sok\-sok idegeskedés után végre elhagyta Pécsi Ildikó \(79\) budai lakását egyetemista unokája, ám viszonya ennek ellenére mit sem javult a nagyszüleivel\./

Hirdetés

Mint a Blikk is megírta, sok gondot okozott a Kossuth-díjas színésznőnek, hogy hiába szerette volna kiadni vagy eladni fővárosi ingatlanát, nagyobbik unokája, akivel egyébként hosszú évekig nem is találkozott, annyira ragaszkodott korábbi otthonához, ahol felcseperedett, hogy nem akart onnan kiköltözni. Tavasszal ugyan megtörtént a kilakoltatás, de kétszer is zárat cserélt és ott élt tovább, sőt a nyár folyamán birtokvédelmet is kért a kerületi jegyzőtől – ám lapunk megtudta, a közelmúltban elhagyta nagymamája házát.

Hirdetés

– Igen, végre sikerült megoldani a problémát, az unokám kiköltözött, de ettől a viszonyunk nem javult meg. Bár büszke vagyok rá, mert nagyon jól tanul az egyetemen és kitűnő az általa választott küzdősportban is, de az életünkből, szívünkből elveszett időt sajnos már nem lehet pótolni – mondta szomorúan a művésznő.

Mégis ajándékként fogja fel Pécsi, hogy legalább emiatt nem kell már idegeskednie, hiszen ünnepel: a színésznő párja, Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgó 76 éves lett.

Hirdetés

2019. december 11. (szerda), 11:03

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 21:54
Hirdetés

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő keményen beszólt Magyar Péternek a miskolci Háborúellenes Gyűlésen

Muri Enikő nyíltan bírálta Magyar Péter és a Tisza Párt politikáját Éles hangvételű felszólalással hívta fel magára a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 20:05

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

KIDERÜLT! EZ a multi milliomos magyar “fiatalember” áll Magyar Péter mögött..! A döbbenet szó szerint kiült mindenki arcára, mikor kiderült ki Ő:

Bemutatjuk a Magyar Péter mögött álló vállalkozót: pezsgők, jachtok, dolce vita  Jachtok, pezsgő, vitorlák a...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 16:22

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

Még a rendőrök is sírtak! Megdöbbentő hír: Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában?

?️ 35 nap után véget ért a remény – Megtalálták Egressy Mátyás holttestét a Dunában    Harmincöt napon át tartó...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:57

Meghalt Perger István

Meghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:55

Merghalt Perger István

Merghalt Perger István

?️ 48 évesen elhunyt Perger István – Európa elkötelezett képviselőjét gyászolja a szakma Váratlan és megrendítő hír...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 14:38

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Mély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 48 éves korában váratlanul elhunyt Perger István, az Európai Bizottság...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 12:26

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Művészet és üzlet egyszerre – különleges pályát választott Fertőszögi Péter lánya

Fertőszögi Pétert a legtöbben műkereskedőként és televíziós szakértőként ismerik, a magánéletéről azonban ritkán beszél...

Mindenegyben blog
2026. február 23. (hétfő), 09:27

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

1 perce érkezett! – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk!

?️ Születésnapja után egy nappal halt meg a volt NB I-es kapus, Bodolai István Megrendítő hír érkezett Heves...

Hirdetés
Hirdetés