Perceink vannak hátra! Kiadták a riasztást! Jön a vihar! brutális szél, jég, zivatarok! Mutatjuk hol kell rá számítani!

Hirdetés
Perceink vannak hátra! Kiadták a riasztást! Jön a vihar! brutális szél, jég, zivatarok! Mutatjuk hol kell rá számítani!
Hirdetés

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.09.22. péntek éjfélig

Főként a nap második felében jelenhetnek meg délnyugat felől északkelet felé helyeződő zivatarok elszórt jelleggel, előfordulásukra az északnyugati, valamint estig, késő estig az északkeleti országrészben kisebb az esély. /Lokálisan jelentős mennyiségű csapadék \(15\-25, néhol \> 25 mm\), jégeső \(~1\-2 cm\), illetve átmeneti viharos széllökések \(\> 60\-70 km\/h\) társulhatnak a zivatarokhoz\./

Hirdetés
A zivatarokat tartalmazó csapadékrendszer péntek hajnalban, reggel északkelet felé elhagyja hazánkat. Ezt követően péntek délutánig az ország döntő részén nem valószínű veszélyes időjárási jelenség. Péntek késő délutántól, estétől a Dunántúl északnyugati felén zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket viharos széllökés (60-80 km/h), jégeső (jellemzően 1-2 cm) és intenzív csapadék kísérhet. Ekkor egy-egy heves zivatar is lehet 80 km/h feletti szélrohammal és nagyobb méretű (> 2 cm) jéggel.

2023.09.21. 09:50 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Baranya vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Hirdetés
Bács-Kiskun vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Békés vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Csongrád-Csanád vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Hirdetés
FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Fejér vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Hajdú-Bihar vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Heves vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Komárom-Esztergom vármegyeJelFokEseményLeírás
Hirdetés
ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Nógrád vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Somogy vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Tolna vármegyeJelFokEseményLeírás ZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!FelhőszakadásIntenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Veszprém vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!Zala vármegyeJelFokEseményLeírásZivatarFigyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
OMSZ: 2023-09-21 09:51 (07:51 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2023.09.22. péntek éjfélig

Főként a nap második felében jelenhetnek meg délnyugat felől északkelet felé helyeződő zivatarok elszórt jelleggel, előfordulásukra az északnyugati, valamint estig, késő estig az északkeleti országrészben kisebb az esély. Lokálisan jelentős mennyiségű csapadék (15-25, néhol > 25 mm), jégeső (~1-2 cm), illetve átmeneti viharos széllökések (> 60-70 km/h) társulhatnak a zivatarokhoz. A zivatarokat tartalmazó csapadékrendszer péntek hajnalban, reggel északkelet felé elhagyja hazánkat. Ezt követően péntek délutánig az ország döntő részén nem valószínű veszélyes időjárási jelenség. Péntek késő délutántól, estétől a Dunántúl északnyugati felén zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket viharos széllökés (60-80 km/h), jégeső (jellemzően 1-2 cm) és intenzív csapadék kísérhet. Ekkor egy-egy heves zivatar is lehet 80 km/h feletti szélrohammal és nagyobb méretű (> 2 cm) jéggel.

2023.09.21. 09:50 Országos Meteorológiai Szolgálat

2023. szeptember 21. (csütörtök), 13:23

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:48
Hirdetés

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Friss!Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !

Megvonnák Szijjártó Péter fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem jár be érdemben az OrszággyűlésbeFekete-Győr András...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 19:28

Ambrus Attila lesz a következő Nagy Ő? Megszólalt a producer

Ambrus Attila lesz a következő Nagy Ő? Megszólalt a producer

Ambrus Attila lehetne a következő Nagy Ő? Megszólalt a producerAmbrus Attila neve is felmerült a Nagy Ő lehetséges...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 16:35

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Óriási balhé a Penny előtt: Őrjöngve kiugrott a piros Mazdából a nő és nekiesett a fiatal srácnak. Börtönbe is kerülhet a dühöngő asszony.

Döbbenetes közúti konfliktus MátészalkánMeglepő utcai jelenetről számoltak be Mátészalkán, ahol a beszámolók szerint a...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 15:33

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

42 évesen meghalt Charlie Dalin vitorlásversenyző, a Vendée Globe rekordereMeghalt a francia Charlie Dalin, a világ...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 12:36

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Meglindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozók

Elindult: Már Mészáros Lőrinc cégei körül vizsgálódnak a nyomozókHivatalos nyomozás indult a közpénzes flottatenderek...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:59

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Végül aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 11:52

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Aláírta Sulyok Tamás, MÁTÓL már hatályba is lépett a törvény! Ez mindent megváltoztat!

Sulyok Tamás aláírta: szerdától életbe lép a törvénySzerdától életbe lép az új szabály a devizahiteles ügyekbenFontos...

Mindenegyben blog
2026. június 11. (csütörtök), 07:25

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Friss!Drámai hír érkezett Lázár Jánosról !

Megvonnák Lázár János fizetését, mert Fekete-Győr szerint nem végzi érdemben a parlamenti munkájátFekete-Győr András...

Hirdetés
Hirdetés