Pokoli nyár vár ránk Nostradamus jóslata szerint! Nem semmi, ami kiderült

Hirdetés
Pokoli nyár vár ránk Nostradamus jóslata szerint! Nem semmi, ami kiderült
Hirdetés

A mai napig vitatkoznak a szakemberek arról, hogy Nostradamus valóban látnok volt-e, vagy legendás pontossága csak egy mítosz lenne, amit az idők sikeresen felerősítettek. /Források szerint a hosszú szakállú férfi már akkor is furcsa természet volt, amikor még II\./

Hirdetés
Henry francia király udvarában tevékenykedett. 1556-ban már Párizsba is meghívták, hogy szórakoztassa a népet, hiszen nagyon kötődött az okkultizmushoz és az asztrológiához.
Hirdetés

Eleinte nem kapott túl sok figyelmet, ám az uralkodóról szóló próféciái nemzetközi hírnevet hoztak számára. Akárhogy is, 2020-re is előrevetített pár dolgot, melyek közül néhány tavaszra vonatkozik, és az időjáráshoz is köze van - írja a femcafe.hu. A következőkben ezekről lesz szó:

Nostradamus szerint a klímaváltozás egyre jobban hatással lesz a bolygóra, de idén tavasszal végre megegyeznek a világ politikai vezetői egy lehetséges megoldásról a légszennyező anyagok kibocsátását illetően.

Hirdetés

Látni fogjuk a víz emelkedését, és ahogy a Föld ennek aláhull" - jövendölte a próféta. Nostradamus nem sok jót ígér Európának. "2020 nyarán néhány országnak hatalmas árvizekkel kell megküzdenie" - hangsúlyozta, és többek között Magyarországot, Olaszországot, Csehországot és az Egyesült Királyságot is megemlítette.

A klímaváltozás közös probléma, de a próféta szavai szerint a hurrikánok főként Amerikában okoznak problémákat az idei év első felében. Nostradamus úgy véli, a felerősödő időjárási anomáliák főleg a Floridában, Texasban és New Orelansban élőket érintik majd.

Hirdetés

A jós szerint az Egyesült Államoknak a "Nagy Földrengésre" is fel kell készülni, mely több mint 500 mérföldes körzetben söpör végig Amerikán, Kaliforniától egészen Kanadáig. Mivel Nostradamus jövendölései mindig pontosak, azt is meghatározta, a rengés milyen erősségű lesz a Richer-skálán. Úgy véli, legalább 8-as szintű katasztrófa várható.

 

2020. július 16. (csütörtök)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17
Hirdetés

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:29

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Amit Orbán Viktor az Andrássy úton átélt, arra senki sem volt felkészülve!

Orbán Viktor emberek közé ment – nem hiszed el, hol sétálgatott, és mi történt körülötte! Szokatlan jelenetek...

Hirdetés
Hirdetés