Pokoli tavasz vár ránk Nostradamus jóslata szerint! Nem semmi, ami kiderült

Hirdetés
Pokoli tavasz vár ránk Nostradamus jóslata szerint! Nem semmi, ami kiderült
Hirdetés

A mai napig vitatkoznak a szakemberek arról, hogy Nostradamus valóban látnok volt-e, vagy legendás pontossága csak egy mítosz lenne, amit az idők sikeresen felerősítettek. /Források szerint a hosszú szakállú férfi már akkor is furcsa természet volt, amikor még II\./

Hirdetés
Henry francia király udvarában tevékenykedett. 1556-ban már Párizsba is meghívták, hogy szórakoztassa a népet, hiszen nagyon kötődött az okkultizmushoz és az asztrológiához.
Hirdetés

Eleinte nem kapott túl sok figyelmet, ám az uralkodóról szóló próféciái nemzetközi hírnevet hoztak számára. Akárhogy is, 2021-re is előrevetített pár dolgot, melyek közül néhány tavaszra vonatkozik, és az időjáráshoz is köze van - írja a femcafe.hu. A következőkben ezekről lesz szó:

Nostradamus szerint a klímaváltozás egyre jobban hatással lesz a bolygóra, de idén tavasszal végre megegyeznek a világ politikai vezetői egy lehetséges megoldásról a légszennyező anyagok kibocsátását illetően.

Hirdetés

Látni fogjuk a víz emelkedését, és ahogy a Föld ennek aláhull" - jövendölte a próféta. Nostradamus nem sok jót ígér Európának. "2021 tavaszán néhány országnak hatalmas árvizekkel kell megküzdenie" - hangsúlyozta, és többek között Magyarországot, Olaszországot, Csehországot és az Egyesült Királyságot is megemlítette.

A klímaváltozás közös probléma, de a próféta szavai szerint a hurrikánok főként Amerikában okoznak problémákat az idei év első felében. Nostradamus úgy véli, a felerősödő időjárási anomáliák főleg a Floridában, Texasban és New Orelansban élőket érintik majd.

Hirdetés

A jós szerint az Egyesült Államoknak a "Nagy Földrengésre" is fel kell készülni, mely több mint 500 mérföldes körzetben söpör végig Amerikán, Kaliforniától egészen Kanadáig. Mivel Nostradamus jövendölései mindig pontosak, azt is meghatározta, a rengés milyen erősségű lesz a Richer-skálán. Úgy véli, legalább 8-as szintű katasztrófa várható.

2021. április 14. (szerda), 18:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
2026 - Ilyen pokoli nyarat még nem láttunk! Nostradamus 2026-ra szóló jóslata szerint kemény hónapok jöhetnek

Ilyen pokoli nyarat még nem láttunk! Nostradamus 2026-ra szóló jóslata szerint kemény hónapok jöhetnek

Pokoli...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 19:20
Hirdetés

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István keményen kiosztotta a Tiszát, – aztán kiderült a kellemetlen igazság! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Szakács István a Tiszát hibáztatta a villanyszámláért – aztán 6000 röhögő fej érkezett válaszulA magasabb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 15:50

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Betelt a pohár:Magyar Péter durván helyretette Toroczkait .

Magyar Péter túlélők szavaival szembesítette Toroczkait: Nyilvános bocsánatkérést követelMagyar Péter egyértelmű...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 14:40

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Drámai intézkedést rendelt el Magyar Péter Pakson! Kivezényelték a honvédséget – megindultak a kamionok és a bárkák! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Rendkívüli akció Pakson: Magyar Péter mozgósította a honvédséget, elindultak a bárkák!2026. augusztus 12.Azonnal...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 13:34

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

1 perce érkezett – – Emelik a családi pótlékot!

Magyar Péter nagy bejelentése: duplájára emelnék a családi pótlékot!Béremelést és nagyobb gyermekvédelmi keretet...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:55

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!

1 perce érkezett: Vádat emeltek a Fideszes politikus felesége ellen!Fordulat a súlyos ügyben: Vádat emeltek a fideszes...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 12:08

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

A Fidesz–KDNP durván megszívta, miután megválasztották az új köztársasági elnököt! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Bojkott, eskübaki, rendeleti „kísérlet”: 48 óra alatt csinált önparódiát magából a Fidesz A látványosnak szánt bojkott...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 08:29

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Döntött az önkormányzat: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték

Rendkívüli döntés Tatabányán: elmarad az augusztus 20-ai tűzijátékNem lesz tűzijáték TatabányánIdén nem rendeznek...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 12. (szerda), 07:59

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?

ELJÖTT A VÉGJÁTÉK: lesújtó hír érkezett Orbán Viktornak!Mutatjuk: Cikk a hozzászólásoknál! ?ettjeitVélemény – 2026....

Hirdetés
Hirdetés