Porig alázta a pénztárost a nagyképű vevő, erre olyat lépett az üzletvezető, hogy aki látta, nem talált szavakat!
Pár éve egy nagy írószeráruházban voltam pénztáros. Az egyetemi tandíjamat egészítettem ki a keresetemből. De amúgy sem volt ellenemre a munka, szerettem csinálni, és kedveltem a kollégáimat is. /A leghúzósabb időszak az iskolakezdés előtti pár hét volt\./
Kora este beállt a kasszámhoz egy nő, jó gazdagnak nézett ki, dizájnertáska lógott a vállán, szőkére festett haja arról árulkodott, nem havonta jár fodrászhoz.
Először a vásárolt áruk vonalkódját olvastam le, majd jöttek a kuponok. Az egyiknél hibát jelzett a számítógép: majdnem egy éve lejárt már. Szóltam, hogy sajnos ezt a kupont nem tudom elfogadni, mire felcsattant. „De miért? Ez egy kupon, és magának minden kupont el kell fogadnia, amit a vásárlóktól kap.”
Elismételtem neki az előző mondatomat, és hozzátettem, hogy az érvénytelen kupon amúgy sem használható fel irodaszer-vásárlásra.
Akkor kezdett igazán idegesnek tűnni. „Azonnal szeretnék beszélni a főnökével, nincs időm itt szarakodni. Hívja ide!” – hadarta.
Okkkkké, gondoltam magamban, legyen, ahogy a hölgy akarja. Szóltam a főnökömnek, és míg rá vártunk, ez a nő leguggolt a lányához, és valami egészen gusztustalanul negédes stílusban ezt mondta neki: „Látod, kincsem, ezért kell iskolába járni, és sokat tanulni, nehogy úgy végezd, mint ezek itt, és egész életedben egy pénztárban ülj.”
Mi az istennnyiláról beszél ez? – gondoltam magamban, az arcom vérvörös lett, ránéztem a kollégáimra, és már azon voltam, hogy a képébe ordítsam, én szeretem ezeket a pénztárosokat, és én is tanulok, igen, és ők is tanulnak, és hogy jön ő ehhez, hogy ilyen hangnemet üssön meg itt… éppen megszólaltam volna, amikor odalépett mellém a főnök.
A nő elképesztően irritáló pökhendiséggel az arcán elmondta neki, miről van szó, meg hogy ő egy vevő, és egy vevő a bolt királya, és még egyszer nyomatékosan követeli, számítsam be neki a kuponját.
A főnököm meghallgatta, pár másodpercig csak állt, és a távolba nézett, látszott, hogy gondolkozik. Aztán kivette a nő kezéből a szatyrát, és minden cuccot, amit már behúztam, újra kipakolt a szalagra. Mi az istent csinál maga? – sipítozott nő.
A nő hatalmasra nyitotta a szemeit, az arca elvörösödött, körülnézett, és meglátta a többi vevő hol dühös, hol nevető ábrázatát.
Aztán fogta a dizájnertáskáját, megragadta lánya kezét, és kifelé rohanva egyfolytában ordított:
„SOHA TÖBBET NEM JÖVÖK IDE! FEL FOGOM HÍVNI A FŐNÖKÜKET, ÉS MINDENKIT KIRÚGATOK EBBŐL A K…VA BOLTBÓL! MAGUK NEM TUDJÁK, KI VAGYOK ÉN!”
Nagy csönd maradt a nő után. A főnököm nevetett egyet, majd hozzám fordult: „Rád fér egy kis szünet. Menj, szívj egy kis friss levegőt. Fél óra múlva lássalak csak.”
2020. augusztus 14. (péntek), 23:30
Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.
