Prémiumot kaphat minden magyar munkavállaló év végén!! A dolgozók a nyugdíjprémiumhoz hasonló adóprémiumot kaphatnak év végén!

Hirdetés
Prémiumot kaphat minden magyar munkavállaló év végén!! A dolgozók a nyugdíjprémiumhoz hasonló adóprémiumot kaphatnak év végén!
Hirdetés

Adóprémiumot szorgalmaz a munkavállalóknak az ÁSZ-elnök

A nyugdíjasok mellett a legális keretek között munkát vállaló polgároknak is járna prémium – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Domokos László. /Az Állami Számvevőszék elnöke szerint a kormány azonnal csökkenthetné a dolgozók munkaerőpiaci járulékát, ezzel havonta nagyjából kétezer forint maradna az átlagosan keresők zsebében\./

Hirdetés

A jelenlegi gazdasági környezet lehetővé tenné, hogy a kormány csökkentse a munkavállalók járulékát – jelentette ki az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időknek adott interjújában.

Hirdetés
Domokos László elmondta, annak idején jórészt azért alakították ki a jelenleg 1,5 százalékos elvonást jelentő munkaerő-piaci járulékot, mert a munkanélküliség tíz százalék felett járt. A közteher egyfajta szolidaritási adóként működött, a munkával rendelkezők rótták le azért, hogy a költségvetés kifizesse a munka nélkül maradtak juttatásait. Ma viszont négy százalék körüli a munkanélküliségi mutató, több ágazatban egyenesen szakemberhiány van, vagyis jelenleg nincs szükség a szolidaritási alapon szedett teher teljes összegére.
Hirdetés

Domokos László hozzátette, az ÁSZ elnökeként és egyben a Költségvetési Tanács tagjaként javasolni fogja, hogy a kormány csökkentse a másfél százalékos munkaerő-piaci járulékot például fél százalékra. A tehermérséklés azért volna a legálisan dolgozók prémiuma, mert ezt a járulékot a dolgozók fizetik, a csökkentés így nekik jelentene azonnal zsebben maradó pénzt. Az egy százalékpontos faragás átlagfizetésnél havi kétezer forintot tehetne ki – tette hozzá.

Az ÁSZ elnöke szerint a hazai gazdaság csak akkor fejlődhet igazán, ha megfelelő számban és legális keretek között dolgoznak idehaza a képzett szakemberek.

Hirdetés
Ez ügyben pedig nemcsak a munkaadók, hanem a kormány is tehet lépéseket. Mint mondta, az egyik ilyen, hogy az állam csökkenti a cégek adóit, ha azok megemelik a dolgozók keresményét – ez történt abban a több évre szóló megállapodásban, amelyet a kormány tavaly kötött meg a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteivel. A másik út pedig a dolgozók közterheinek mérséklése.
Hirdetés
A gazdaság javuló teljesítménye lehetővé tette azt, hogy a nyugdíjasok prémiumot kapnak az esztendő végén. De így lenne mozgástér arra is, hogy a legálisan munkát vállaló polgárok a a munkaerő-piaci járulék csökkentésével is egyfajta prémiumot kapjanak – tette hozzá Domokos László.

A teljes interjút elolvashatja itt:

Forrás : hirado.hu

 

2017. október 12. (csütörtök), 18:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés