Pszichiátriára került a feleségem, amikor elhagytam. Most már tudom, hogy ő az igazi, de túl késő...

Hirdetés
Pszichiátriára került a feleségem, amikor elhagytam. Most már tudom, hogy ő az igazi, de túl késő...
Hirdetés

Máig gyötör a gondolat, hogy végzetes hibát követtem el, amikor elváltam tőle. Ő azóta kivirult, én meg szenvedek. De nincs visszaút.

Egyidősek voltunk, azaz hogy Mari két héttel idősebb volt nálam. Istenem, mennyit cukkoltam őt emiatt…! /Becéztem azzal, hogy „te, vén szatyor” – amit én akkor nagyon viccesnek találtam\./

Hirdetés
Gondoltam, jó a humorom, és ártatlan viccelődéssel nem bánthatom meg. Pedig – ma már tudom –, nagyon bánthatták ezek a „jámbor” ugratások.
Hirdetés
Később, amikor már jó pár pofont kaptam az élettől, ráébredtem, hogy amit én viccesnek hittem, az nyers, primitív jópofaság – és még csak nem is az! Akkor már én is tudtam, hogy egy nőnek a korával soha, semmiképpen nem szabad viccelődni. Így is kész csoda, hogy olyan sokáig elviselt engem.

Amikor egyszer kiderült, hogy szeretője van, akkorra én már tucatnyi félrelépést hagytam a hátam mögött, amelyeknek egy része ki is derült.

Hirdetés
És bár amikor ő lebukott, azonnal szakított, én, a sértett férj ezt az egyetlen esetet sem tudtam megbocsátani. Még évekkel később is a szemére hánytam. 

Elmentek az évek, és én 42 évesen újra szerelemre lobbantam. Belehabarodtam egy 28 éves lányba, aki három hónap múlva teherbe esett. Hallani sem akart arról, hogy elvetesse. Ikerfiaim épp akkor lettek nagykorúak, rászántam tehát magam az új családalapításra. 

Marit iszonyúan megviselte a dolog, pszichiátriára került.

Hirdetés
Sajnáltam őt, de lefoglalt az új életem. Úgy gondoltam, idővel majd biztosan továbblép. Teltek a hónapok, és ő valóban továbblépett, bennem viszont – legnagyobb meglepetésemre – egyre gyakrabban merült fel Mari. Mert az új párom, Zita, a nyomába se ért: a lakás mindig úszott, nekem kell vasalnom az ingeimet, esténként a kis babát is sokszor rám hagyta. Ő meg órákra eltűnt a plázában: fodrász, kozmetikus, műköröm.
Hirdetés
Ruhák, cipők, számolatlanul, persze az általam előteremtett pénzből! Már akkoriban rájöttem, hogy valójában fogalmam se volt, milyen jó dolgom volt Mari mellett. Egyre jobban hiányzott Mari.

Amikor a kislányom két éves lett, Zita egyszerűen lelépett a személyi edzőjével. Egyedül maradtam. Marinak közben új párja lett. Készülök arra, hogy bocsánatot kérjek tőle, akkor is, ha többé már nem lehet köztünk semmi.

Hirdetés
Mert az a hajó már elment…

2019. szeptember 18. (szerda), 21:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 21:16
Hirdetés

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

Radics Gigi így énekelte a Himnuszt az amerikai-magyar találkozón rengeteg kritikát kapott!

 Radics Gigi kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a magyar és az amerikai himnuszt is előadja az április 7-én, az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:46

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet

Eltemették Farkasházy Tivadar feleségét, Mimit: a gyászban is mellette maradt a szeretet „A nap 24 órájában mellette...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 19:14

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kiadták a riasztást ! Kemény fagyok jönnek, helyenként hózápor is lehet, akár mínusz 7 fokkal

Kemény fagyok jönnek: akár havazhat is, mínusz 7 fok is lehet Úgy tűnik, a tavasz most egy időre megtorpan, és ismét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 14:18

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Lájk ha emlékszel rá!Végre láthatjuk a 12 éve elhunyt Bajor Imre mindkét gyermekét! Lili és Marcell is már felnőttek, a fotóból kiderül, hogy néznek ki most! A képet a hozzászólásoknál láthatod

Bajor Imre: Egy Kivételes Színészi Karrier TörténeteBajor Imre, aki 12 évvel ezelőtt hunyt el, színészi karrierjét...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 11:25

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László Pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportvilágot: kedden este elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 07:15

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Nagyon kemény videóüzenetet tett közzé Magyar Péter: „Ennek a világnak vége van”

Erős hangvételű videóval jelentkezett Magyar Péter, amelyben a jelenlegi hatalom működését bírálta, és arról beszélt,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 06:43

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiót

Rubint Réka  olyat mondott élő adásban, hogy sokkolta a stúdiótRubint Réka élő adásban olyat mondott, hogy sokkolta a...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 05:22

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta

Meghalt Lakatos Nikoletta, a MOME rektori kabinetfőnökeFiatalon, váratlanul érkezett a tragikus hírMély megrendüléssel...

Hirdetés
Hirdetés