Rémálom, ez az ember borzasztó dolgot tett a kislányommal! A rendőrség tehetetlen!

Hirdetés
Rémálom, ez az ember borzasztó dolgot tett a kislányommal! A rendőrség tehetetlen!
Hirdetés

Kátainé Nagy Judit osztotta meg közösségi oldalán (is), az alábbi bejegyzést, szavait változtatás nélkül közöljük:

Sziasztok! Még leírni is borzalmas, hogy mi történt velünk hétfő este! Kérem szépen, aki látott, halott valamit a környéken az haladéktalanul jelezze felénk vagy rendőrség felé!.

/Karcagon lakunk egy lakótelepi lakás 3\./

Hirdetés
emeletén. A közelben van a helyi bolt, ahova mint majdnem minden nap, így hétfő este is gyorsan beugrottam pár dologért.
Hirdetés
Aznap este a kislányom a kocsiban maradt, mondta inkább megvárna - úgyis tabletezik. Bementem a boltba majd 2-3 perc elteltével hatalmas csattanásra és sikoltásra lettem figyelmes! A képen látható személy betörte a kocsink ablakát és szó szerint kirángatta, majd fogdosta - csókolgatta és ezek után próbálta elvinni az én kicsi (10 éves) Fannimat! Többen is kirohantunk a boltból a hatalmas csattanást hallva, amitől megijedhetett, mert hála istennek a lányomat pár méter után elengedte.
Hirdetés
Biztos vagyok benne, hogy előtte már kinézhetett minket..!

Annyira megviselték szegény kislányomat az események, hogy azóta is sír! Gyógyszerekkel tud csak elaludni, mert fél, hogy visszajön érte ez az ember!

A bolt előtti kamerának köszönhetően a rendőrség már azonosította az elkövetőt!

Mint kiderült egy ideje körözés alatt áll ez a személy! A 30 éves Lakatos Jánost Pe*d@fí*lia, kiskorúak zaklatása és módszeres betöréses lopás vádjával körözi a rendőrség országszerte!

A rendőrség nyomatékosan felhívja a lakosság figyelmét, hogy a képen látható férfi nagyon veszélyes és kiszámíthatatlan! Az ország bármely pontján feltűnhet, és bármikor lecsaphat!

Kérjük egy megosztással segítse a rendőrség munkáját, amennyiben bármilyen használható információval tud szolgálni, a névtelensége megőrzése mellett hívja a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számát vagy a 107, 112 központi segélyhívószámok bármelyikét.

Hirdetés

Kérem szépen Karcagiak, és minden polgártársamat, hogy Osszák meg ezt a felhívást! Tiszta szívből mondom, nem akarom, hogy ez az "ember" újra lecsapjon bárkinek a gyermekére is! Senkinek nem kívánom azt, amin átmentünk a kislányommal. Kátainé Nagy Judit

Forrás: www.anepszava.com

2018. február 27. (kedd), 13:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat)
Hirdetés

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

Dőlnek a dominók vidéken is: Házkutatást tartottak a fideszes polgármesternél

ATV: Házkutatást tartottak Ludas volt fideszes polgármesterénél – évek óta vitatják a milliós beruházásokatHázkutatást...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 20:17

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Elkezdődött a készültség! Mindenki tartson otthon 72 órára elegendő élelmiszert! ???? ? ?????́???́??́?????́?!

Három nap áram és bevásárlás nélkül: új útmutatót adott ki az EU a családok felkészítéséreIvóvíz, élelmiszer, gyógyszer...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:39

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Máris győztest hirdettek az Ázsia Expresszben - Rájuk ki gondolt volna?!

Már győztesként emlegetik Eleniéket az Ázsia Expresszben – de mit nyertek meg valójában?Balogh Eleni és Soós Dávid...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 19:11

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy Ákos olyan durdva dolgot szúrt ki az ügynökaktákban, ami mindent átírhat!

Hadházy az ügynökaktákról: a nevek már kereshetők, a beszervezési dossziék még hiányoznakNovember 4-én elindult az...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:34

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

„El sem hiszem” – Végre nagyon jó hírek érkeztek Agárdi Szilviről

Végre megtört a fájdalmas küzdelem: Agárdi Szilvi megható hírt jelentett be a súlyos betegségéről!Hosszú, gyötrelmes...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 17:22

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk– nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Alba Fehérvár korábbi edzője – gyászol a kosárlabdatársadalomMegrendítő gyászhír...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 16:36

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Nyilvánosságra hozták az Operatív Törzs szigorúan titkosított jegyzőkönyveit!

Megnyílhatnak a Covid-járvány aktái – átnézik az Operatív Törzs jegyzőkönyveitMegkezdődött a koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 15:50

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: övhasználat hiánya miatt akarták megállítani a rendőrök. Alaposan meglepődtek..

Videón a döbbenetes rendőrségi üldözés Győrben: csak a biztonsági öv miatt állították volna meg, de 15 körözés volt...

Hirdetés
Hirdetés