Rendkívüli: kongresszust hívott össze a Jobbik, a téma a párt megszűnhet

Hirdetés
Rendkívüli: kongresszust hívott össze a Jobbik, a téma a párt megszűnhet
Hirdetés

Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke, miután az Állami Számvevőszék újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra, a tanácskozás napirendjei között szerepel a jobbik megszűnésének lehetősége.

A Magyar Hang azt írja, Sneider Tamás elnök elmondása szerint két napirendet fognak tárgyalni a kongresszuson az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége,a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása.

/Sneider Tamás is megerősítette\: összehívta a rendkívüli kongresszust és a megszűnés lehetőségeit fogják megtárgyalni\./

Hirdetés

neider Tamás és a teljes Jobbik frakciója ma sajtótájékoztatót tartott, ha azt mondta, hogy a csütörtökön kirótt ÁSZ büntetéssel együtt összesen már nagyjából egymilliárd forintot kellene kifizetnie a Jobbiknak.

Hirdetés

A politikus azt is elmondta, hogy a választások óta jól látható, hogy a Fidesz szeretné megszüntetni a Jobbikot, rengeteg támadást kapott a párt mondta, hiszen a Jobbik megmaradt. Ezt vehette észre a Fidesz és ezért kaphatták az újabb  törvénytelen büntetést- véli a Jobbik elnöke

Hirdetés

Sneider Tamás azt is elmondta, hogy az Állami Számvevőszék szerint, a Magyar Posta és a Nemzeti Adó és Vámhivatal támogatta a Jobbik kampányát. Groteszknek nevezte az Állami Számvevőszék megállapítását, majd kijelentette Tálai András, NAV elnök nem támogatta a Jobbik kampányát. (Tálai amúgy a Fidesz országgyűlési képviselője)

Arról is beszélt a Jobbik elnöke, hogy ennek a büntetésnek a hatására a Jobbiknak közel 1 milliárd forintot kellene kifizetnie, ezt a lehetetlenség kategóriájába tartozik- mondta, majd úgy folytatta, hogy ezért összehívásra kerül a Jobbik kongresszusa két fontos napirendi  az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége, a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása.

Hirdetés

Sneider leszögezte, hogy jelen pillanatban ott tartunk, hogy a legnagyobb ellenzéki párt részérül felmerül az a kérdés, hogy tudjuk-e tovább folytatni a politikai tevékenységünket, mint Jobbik? Európa közepén idáig jutottunk.

Ha az a bírság kivetésre kerül, akkor az Európa Parlamenti választásokon érdemben nem tudunk részt venni, hiszen a kampányra egyetlen fillért sem tudunk költeni, nyilván ez a célja a Fidesznek- tette hozzá a Jobbik elnöke

Sneider később úgy fogalmazott, ” szeretném tisztázni, hogy szó sincs arról, hogy feloszlatnánk a Jobbikot.

Hirdetés
Arról van szó, hogy felszámolhatják a pártot, ha csődbe kerül. A kongresszuson arról fogunk egyeztetni, hogy milyen lépések szükségesek ebben a helyzetben, hogy folytatható legyen a nemzeti ellenállás.” Részletekbe egyelőre nem akart bocsátkozni, bár korábban azt már cáfolni igyekezett, hogy a Jobbik egy új pártot alapítva élne tovább

Korábban mi megírtuk, a Jobbik újabb százmilliós büntetést kap, ugyanis az ÁSZ több hibát is talált a Jobbik kampányelszámolásában.

Hirdetés
A számvevőszéki megállapítás szerint nem volt átlátható, hogy a párt betartotta-e a kampányköltésre vonatkozó keretet. A főbb kifogások:

A Jobbik számviteli nyilvántartása nem támasztotta alá a Hivatalos Értesítőben 2018. június 8-án nyilvánosságra hozott elszámolását.

Az elszámolásában a bevételek között saját forrásként feltüntetett 171,0 millió Ft-ból 52,1 millió Ft-ot számviteli bizonylattal nem támasztott alá.

A kampánytörvényt megsértve az elszámolásában a kampánykiadásai forrásaként 84,3 millió Ft összegben nem valós bevételeket, hanem hitel megnevezéssel tartozásokat és szállítói kötelezettségeket jelölt meg.

Hirdetés

Az ÁSZ szerint a párt összesen 136,4 milliós tiltott támogatást fogadott el.

Forrás: hirhugo.hu

2019. február 01. (péntek), 19:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39
Hirdetés

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:36

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

A vádhatóság szerint már nem csak politikai botrányról van szóAz NKA-ügy 2026. június 24-én újabb, minden korábbinál...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:35

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Újabb kiszivárgott hangfelvétel került elő Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kapcsolatárólÚjabb, korábban nem ismert...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:33

Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is

Orbán Anita diplomáciai földrengést indított: „Vége a jól fekvő haverok idejének!” – hazarendelte Orbán Viktor unokatestvérét, Vitézy Dávid féltestvérét és Csiszár Jenőt is

Diplomáciai földrengés indult el a KülügyminisztériumbanOrbán Anita külügyminiszter pénteki bejelentése után...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 08:15

Csodaszép volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lánya!Ilyen gyönyörű nőt még nem láttál!

Csodaszép volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lánya!Ilyen gyönyörű nőt még nem láttál!

Gyönyörű volt menyasszonyi ruhájában Ganxsta Zolee lányaRitka pillanatot láthattak a rajongók: Ganxsta Zolee megmutatta...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 07:42

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy lakókocsis kifőzdébe Siófokon sült keszeget enni, majd 10 perc múlva hatalmas ordibálásra lettünk figyelmesek. Csak annyit szeretnék, hogy minél többen tudjanak az esetről! Hol van már az a híres magyar vendégszeretet?

A nyugdíjas barátnőmmel beültünk egy siófoki lakókocsis kifőzdébe sült keszeget enni. Gondoltuk, eszünk egy jót,...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 06:18

Felfoghatatlan tragédia: autóbalesetben vesztette életét a fiatal magyar focista

Felfoghatatlan tragédia: autóbalesetben vesztette életét a fiatal magyar focista

A bükkábrányi tragédia részletei: kettétört életek a 3-as főútonFelfoghatatlan tragédia Bükkábrány közelébenÖt ember...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 06:02

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyében

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyében

Hadházy Ákos feljelentést tesz Orbán Győző és Mészáros Lőrinc ügyébenÚjabb súlyos ügy került a nyilvánosság elé 2026....

Hirdetés
Hirdetés