Rettenetes dolgot állít BB Évi és fia kapcsolatáról az egykori valósághős nagynénje

Hirdetés
Rettenetes dolgot állít BB Évi és fia kapcsolatáról az egykori valósághős nagynénje
Hirdetés

Rettenetes dolgot állít BB Évi és fia kapcsolatáról az egykori valósághős nagynénje

A 2002-es valóságshow győztese, Párkányi Évi tartós boldogság helyett keserű sorsot kapott. A 21 évesen megismert bájos lány mára már majdnem száz kiló, haja őszbe csavarodott, állandó pszichiátriai kezelésre szorul, intézetben éli az életét, Terike, az édesanyja kéthetente hétvégén hazaviszi, de sajnos nem lehet magára hagyni…

/A Big Brother utáni zavaros évek során Évi két fiúnak adott életet\./

Hirdetés
A nagyobbik, Jancsika szerencsésnek mondhatja magát, ma már boldog kiskamasz, akit évi nagynénje, Julika nevel, amióta a fiú három hónapos korában életre szóló döntést hozott a párjával: sajátjaként, családban neveli fel unokahúga gyermekét.
Hirdetés
(A másik fiát, akinek apját maga Évi sem tudta megnevezni, örökbe fogadták.)

 Az első szülött fiú, Jancsika ma már 12 éves, és állatorvosnak készül. Julika semmit nem titkolt el előle. „Amíg picike volt, engem szólított anyunak, hiszen én öleltem, én altattam, én vigasztaltam, és én örültem vele már az első születésnapján.

Hirdetés
Aztán én magyaráztam el neki az igazságot is: a szülőanyukája nagyon beteg. Nem akartam, hogy emiatt bármilyen meglepetés érje később.” – meséli az asszony a Story magazinnak, aki 54 évesen kezdte egy csecsemő nevelését, és azóta sem ment nyugdíjba. Évi kezdetben, ha egyre ritkábban is, azért látogatta a fiát, de már régóta nem keresi. Ahogy nagynénje fogalmaz: A betegség sajnos egy érzelemmentes világba zárta őt.”

Julika az unokahúgát érintő szomorúság ellenére boldog, hiszen “fia” léte enyhíti a fájdalmat, amit Évi betegsége okoz a családjuknak.

Hirdetés
Jancsika és ő pedig értelmet adnak egymás életének, míg a fiú olyan Évi számára, mint egy idegen.

 

Ime egy videó a Nagy Testvér ( B.B.) döntő 2002 adásából : 

 

2019. október 04. (péntek), 18:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 16:17
Hirdetés

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter olyat vett észre Orbán Viktor tusványosi beszédében, amelyet más nem í

Tarjányi Péter kiszúrta Orbán Viktor beszédének legárulkodóbb részét – Ezen múlhat a volt kormányfő politikai...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat)

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megáll az ész: elképesztő húzásra vetemedett a bukott miniszterelnök – elszabadultak az indulatok! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Orbán Viktor szerepet cserélt: most azokért a fékekért harcol, amelyeket korábban „blablának” nevezettHirtelen fontossá...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 14:22

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán Viktort óriási meglepetés érte amikor megtudta Magyar Péterről az igazságot!

Orbán erre nem számított: Magyar Péter nem elfoglalta, hanem bontani kezdte a NER-t Magyar Péter nem beköltözött Orbán...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 12:06

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióba – Hadházy Ákos kiakadt

Hadházy Ákos kiakadt, amiért Magyar Péterék egy NER-es üzletembert raktak kulcspozícióbaNem először fogalmaz meg súlyos...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:09

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: Magyar Péterék Alaptörvény-módosítása az Alkotmánybíróság elé kerül

Fordulat: az Alkotmánybíróság elé kerül Magyar Péterék Alaptörvény-módosításaAz Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz és...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 11:02

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belül

Vezetőszártól retteg a Fidesz: az elnökség kétharmadát is elvihetik fél éven belülSúlyos forgatókönyvről beszéltek a...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:52

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Nem vállalja az elnöki tisztséget – döntött Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes most nem kívánja betölteni a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány elnöki tisztségétForsthoffer Ágnes...

Mindenegyben blog
2026. július 25. (szombat), 10:31

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter keményen üzent Hankó Balázsnak volt kabinetfőnöke letartóztatása után

Magyar Péter kemény üzenetet küldött Hankó Balázsnak a letartóztatás utánMagyar Péter szerint Hankó Balázs nem bújhat...

Hirdetés
Hirdetés