Rettentően lefogyott, és divatosan öltözik Mészáros Lőrinc, amióta Várkonyi Andrea a párja

Hirdetés
Rettentően lefogyott, és divatosan öltözik Mészáros Lőrinc, amióta Várkonyi Andrea a párja
Hirdetés

Rettentően lefogyott, és divatosan öltözik Mészáros Lőrinc, amióta Várkonyi Andrea a párja.

/A Blikk szerint Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea már alig várja, hogy egybekelhessen, az üzletember pedig teljesen megváltozott, mióta együtt vannak\./

Hirdetés

Néhány hete derült ki, hogy a XII.

Hirdetés
kerületi Széchenyi-kilátó melletti egyik utcában kezdi meg a közös életét Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea. A felújítás alatt álló panorámás szerelmi fészek a szakértő szerint akár 3 milliárd forintot is érhet, és hamar turistalátványossággá vált.
Hirdetés

A Blikk elment az építkezésre, és azt írta, ha ilyen ütemben haladnak a munkálatok, a jegyesek akár már hetek múlva birtokba vehetik a luxusingatlant. Két hét alatt ugyanis sok minden megvalósult a tervekből, már a belsőépítészeti és a lakberendezési munkálatok is javában folynak, egyes helyiségekben már csillár is lóg a mennyezeten.

Elkészültek a kerítés egyes részei, amelyeket sűrű szövésű zöld hálóval vontak be, hogy ne lehessen belátni a kertbe.

Hirdetés
A kapubejáróban pedig egy ideiglenesen felszerelt kamera figyeli a kíváncsiskodókat.

Hirdetés

A Blikk információi szerint ha május 28. után újra lehet lakodalmakat tartani, a jegyespár sem akar sokáig várni az esküvővel. Úgy tudják, mindkettőjüket felvillanyozza, hogy hamarosan egybekelnek, Mészáros Lőrinc pedig teljesen megváltozott, mióta a tévés a párja.

„Divatosabban öltözik és le is fogyott, szeretne jól mutatni gyönyörű kedvese mellett” – mondta a lapnak egy informátor.

2021. május 15. (szombat), 20:11

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. július 11. (péntek), 07:30
Hirdetés

Már 18 vármegyére adták ki a legmagasabb riasztást – jönnek az extrém viharok! ?️⚠️

Már 18 vármegyére adták ki a legmagasabb riasztást – jönnek az extrém viharok! ?️⚠️

⚠️ Pénteki időjárási figyelmeztetés: zivatarokra, szélerősödésre és jégesőre is számítani kell több megyében –...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. július 11. (péntek), 06:48

1 Perce érkezett ! Orbán Viktor bejelentette .El kell fogadni az igazságot ha tetszik ,ha nem!!

1 Perce érkezett ! Orbán Viktor bejelentette .El kell fogadni az igazságot ha tetszik ,ha nem!!

Orbán Viktor a kényszersorozásban meghalt kárpátaljai magyar férfiról: „Nem kell finomkodni – agyonverték”? Kormányfői...

Mindenegyben blog
2025. július 10. (csütörtök), 19:12

Szabályos tornádó alakult ki Magyarországon, amely Soltvadkert térségében csapott le.

Szabályos tornádó alakult ki Magyarországon, amely Soltvadkert térségében csapott le.

Szabályos tornádó csapott le Magyarországon – Soltvadkerten pusztított az ítéletidőMegdöbbentő természeti jelenségről...

Mindenegyben blog
2025. július 10. (csütörtök), 13:39

8 ember meghalt és 21 ember szenvedett sérülést LAKÁSTŰZBEN

8 ember meghalt és 21 ember szenvedett sérülést LAKÁSTŰZBEN

8 ember meghalt és 21 ember szenvedett sérülést LAKÁSTŰZBEN? 259 otthon, 8 élet, 3600 négyzetméter hamuvá lett – Pest...

Mindenegyben blog
2025. július 10. (csütörtök), 12:10

8 ember vesztette életét és 15 szenvedett sérülést LAKÁSTŰZBEN

8 ember vesztette életét és 15 szenvedett sérülést LAKÁSTŰZBEN

Nem tudták megmenteni őket: nyolc ember halt meg lakástűzben Borsodban – drámai első féléves statisztika? „Egyetlen...

Mindenegyben blog
2025. július 10. (csütörtök), 10:49

Meghalt egy magyar férfi, miután brutálisan megverték az ukrán toborzók

Meghalt egy magyar férfi, miután brutálisan megverték az ukrán toborzók

Meghalt egy magyar férfi, miután brutálisan megverték az ukrán toborzók – Orbán Viktor is megszólalt Brutális verés,...

Mindenegyben blog
2025. július 10. (csütörtök), 06:03

Borzalmas hír jött ma reggelre– halálos baleset érte … Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Borzalmas hír jött ma reggelre– halálos baleset érte … Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

?️ Tragédia Leányfalun: Halálos baleset érte a volt polgármesterjelöltet viharkárok helyreállítása közbenFelfoghatatlan...

Mindenegyben blog
2025. július 09. (szerda), 14:56

⚠️ A vihar első halálos áldozata:Tragédia Leányfalun!Halálos baleset történt a vihar után

⚠️ A vihar első halálos áldozata:Tragédia Leányfalun!Halálos baleset történt a vihar után

? Tragédia Leányfalun: halálos baleset történt a vihar utánLeányfalu, 2025. július 9. –Megrázó esemény történt...

Hirdetés
Hirdetés