Rúzsa Magdi az énekesnő elárulta születendő gyermekeinek nevét. ?A második név nagyon különleges

Hirdetés
Rúzsa Magdi az énekesnő elárulta születendő gyermekeinek nevét. ?A második név nagyon különleges
Hirdetés

Rúzsa Magdival olyan különlegesség történt, amit nem sokan mondhatnak el magukról, ugyanis hármas ikrekkel várandós: egy kislány és két kisfiú érkezik majd a családjukba..

/Az énekesnő sokszor egy kis harangot hord a nyakában, egy bizonyos „angyalcsengettyűt”, ami a babák első ajándéka, így elmondása szerint megszokják a hangját, ami biztonságérzetet ad majd nekik az érkezésük után\./

Hirdetés
Fontosnak tartják férjével a folyamatos beszédet a kicsikhez, már most a nevükön is szólítják őket. Nyáron fogantak az ikrek, ezért már a legelejétől kezdve hozzá vannak szokva a hangokhoz, hiszen volt, hogy Magdi egy hétvégén négy koncertet is adott.
Hirdetés

„Nagyon! Semmi gond nem volt, edzettek lesznek, ami nem baj, mert kell a kinti élethez is” – válaszolta a  arra, jól bírták-e a kiképzést. Elárulta továbbá azt is, mit szólt a család a nagy örömhírhez:

„Azt hitték, viccelünk, aztán megilletődtek, örömükben sírtak. Hetekbe telt, mire az egész nagycsalád fölfogta: csoda történt velünk” –jegyezte meg, majd hozzátette: az apósa régóta vágyott már unokára, különleges szavajárása volt, hogy ha nem sietnek, még a végén hármas ikreik születnek.

Hirdetés
Ez a jelek szerint be is igazolódik. Magdi a párja szüleit magázza, úgy tartja, ez a tisztelet jele, ennek ellenére nincs köztük távolság.

Nagy boldogságában elmesélte születendő gyermekeinek nevét is, akiket Lujzának, Zalánnak és Kevének hívnak majd. Legutóbbi Instagram-posztjában is erről írt:

„Mi. Így lettünk hirtelen öten. Olyan jó leírni és kimondani. A családom. Lujza, Keve és Zalán. Nekünk már a legszebb nevek amíg csak lélegzünk”.

Kislánya nevével kapcsolatban kijelentette, amikor meghallotta, valami elindult benne, érezte, ez lesz az igazi.

Hirdetés
A két fiúnak pedig kemény, férfias, magasztos jelentéssel bíró neveket választottak. Már a keresztelő is szóba került, különleges eseményt szerveznek a születendő babáknak:

„Lesz ima, templom, ki fogjuk alakítani a magunk rituáléit, amelyek megalapozzák a későbbi gondolkodásukat. A rituálék, az élmények és illatok pedig majd visszarepítik őket is a gyerekkorba. Dolgozni fogunk azon, hogy megismerjék azt a világot, ahonnét mi jöttünk” – fejtette ki az énekesnő.

A karácsony nem a legmeghittebb ünnep volt egykor náluk a családban, elmondása szerint a készülődést jobban szerette.

Hirdetés

Mi számos családi problémával éltünk, amelyek rendszerint az ünnepre csúcsosodtak ki, emiatt vegyes érzések kavarogtak bennem az ünnepekkel kapcsolatban. Elképzeltem, mi történik majd, ha családom lesz, és sok év kellett ahhoz, hogy boldogan, önfeledten ünnepeljek– fűzte hozzá gondolatmenetéhez. Magdi nem rejti véka alá, hogy spirituális lélek, aki teremtő gondolatokkal él. Egykoriban nézte a Megasztárt, és elképzelte, hogy neki ott a helye, megteremtette fejben, s ezt a dolgot a mai napig gyakorolja.

Hirdetés

„Mindenem megvan, a Jézuska hozza azt az örömöt, hogy a születése napján a babák még bent vannak a pocakomban” –vallotta be karácsonyi kívánságát.

2021. december 15. (szerda), 08:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Na EZ Durva! Ettől azért kinyílik az ember zsebében a bicska.. Ennyi pénzt kért Rúzsa Magdi egy 90 perces koncertért.. Ezért Te mennyit dolgozol? ? ????????́? ? ?????́???́??́?????́?!

Na ez durva: milliós gázsikról szóló lista került elő

Na EZ durva! Ettől azért kinyílik az...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 07:31
Hirdetés

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán rájuk égett a kampány: sorra omlanak össze Orbánék jóslataiHónapokon át plakátokkal, videókkal, politikusi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 06:33

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadta Magyart – a váratlan válasz mindent megfordítottToroczkai László azzal próbálta...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 05:57

Meghalt Janza Benedek

Meghalt Janza Benedek

Megrázó halálhír érkezett a minisztériumból: tragikus balesetben hunyt el Janza BenedekTragédia rázta meg a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 05:37

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Halálos tragédia rázta meg a minisztériumot: Janza Benedek főosztályvezetőt gyászoljákFelfoghatatlan veszteség érte a...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 20:21

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Novák Katalinról!Lannert Judit jelentette be ! ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Megdöbbentő látvány fogadta Novák Katalin egykori irodájában az új minisztertNem éppen hagyományos dolgozószobaLannert...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 19:43

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Megdöbbentő, mit találtak Novák Katalin egykori kormányzati irodájában! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Döbbenetes örökség Novák Katalin egykori irodájában: sminktükör, luxusfürdő és egy ott felejtett blézerHotelszobára...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 18:44

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, aztán a miniszter úgy helyretette, hogy a fal adta a másikat

Németh Balázs nekiment Vitézynek, de a miniszter válasza után a Fidesz maradt a perononKülönvonatos botrányt próbált...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 09. (vasárnap), 17:40

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra ízekre szedte a Tisza-kormány intézkedéseit! Cikk a hozzászólásoknál! ?

Szentkirályi Alexandra keményen nekiment a Tisza-kormánynak: szerinte kudarcot vallott a válságkezelésÉlesen bírálta a...

Hirdetés
Hirdetés