Sajnos hiába a népszavazás. Ezekbe a magyar városokba fog a kormány megkerülésével migránsokat telepíteni az EU

Hirdetés
Sajnos hiába a népszavazás. Ezekbe a magyar városokba fog a kormány megkerülésével migránsokat telepíteni az EU
Hirdetés

Miniszterelnöki felszólalással kezdődik a parlament őszi munkája.

Az a politika, amelyet most Brüsszel folytat, civilizációs katasztrófához vezethet – figyelmeztetett Orbán Viktor. /Úgy veszíthetjük el európai mivoltunkat, ahogyan a békát főzik meg a vízben, és matematikai pontossággal megmondhatjuk, milyenek lesznek az európai városok 20\-30 év múlva\./

Hirdetés

És amit eddig látunk a népvándorlásból, csak a bemelegítés volt, hiszen ma a Földön hárommilliárd ember él napi 2 dollárnál kevesebből. A népességszám pedig Afrikában folyamatosan nő, és Európa még több kapuin kopogtató emberre számíthat.

Hirdetés

A brüsszeli bürokraták pedig azt az érzetet keltik, hogy ide lehet jönni, a migránsok pedig jönnek. Mi pedig félünk, ugyanakkor sajnáljuk azokat is, akik nincsenek könnyű helyzetben. A magyar válasz, hogy a segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni. A kvóta elhibázott, kell a kerítés, kellenek a védett területek, és döntetnünk kell arról, kit engedjünk be, és kit nem.

Hirdetés

Nagy felháborodást keltett a baloldali képviselők körében mikor a miniszterelnök idézte az európai baloldal vezetőjének szavait, mi szerint ha a kormányokkal nem tudnak megegyezni migránskérdésben, majd megegyeznek a városokkal. Orbán Viktor Zuglót, Szegedet és Salgótarjánt emelte ki, mint a lehetséges városok ahová az unió migránsokat telepíthet a polgármesterek közreműködésével. A baloldaliak felháborodásra a miniszterelnök felhívta a képviselők figyelmét, hogy ezt nem ő találta ki, emlékeztette őket Martin Schulz szavaira, melyek így hangoztak:

Hirdetés

“Ha az ország nem enged, akkor a baloldali települések között oszthatják szét a migránsokat.” 

Forrás: kuruc.info

2016. szeptember 12. (hétfő), 16:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14
Hirdetés

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:34

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást

Éjfél után földrengés rázta meg Csongrádot – a környéken is sokan érezték a hirtelen mozgást Megmozdult a föld Csongrád...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:05

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Meghalt Dráfi Mátyás, a felvidéki magyar színjátszás legendája ? 82 éves korában elhunyt Dráfi Mátyás, Kossuth-díjas,...

Hirdetés
Hirdetés