Segítséget kért L.L. Junior

Hirdetés
Segítséget kért L.L. Junior
Hirdetés

A 6 éves Lacika végignézte öccse tragikus balesetét, apja szakemberhez fordult.

Pénteken helyezik örök nyugalomra L.L. Junior kisfiát, Dávidkát, akit a múlt szombaton gázoltak halálra. /Mint a Blikk megtudta, a rapper idősebbik fia, a 6 éves Lacika – akit L\./

Hirdetés
L. Junior el akar perelni az édesanyjától – pszichológus szakembertől is kap segítséget, hogy felkészüljön öccse temetésére. A zenész ugyanis terapeutát keresett a tragikus balesetet végignéző gyermekének.
Hirdetés
Először nyilatkozott L.L. Junior elhunyt kisfiának édesanyja

Junior elment egy pszichológushoz, akivel azóta is folyamatosan konzultál arról, hogyan segítsen Lacikának feldolgozni a traumát, valamint hogy felkészítse őt a temetésre” – mondta el az énekes ügyvédje, dr. Mester Csaba.

A kis Lacika a körülményekhez képest jól van, mindenki rá figyel, lessük a kívánságait” – árulta L.L. Junior menedzsere, Száva Rita.

Hirdetés

A bulvárlap úgy tudja, a zenész már kiválasztotta kisfia hófehér koporsóját, s ragaszkodott hozzá, hogy a Fiumei úti sírkertben tartandó temetésen Dávidka testét fehér hintó vigye a sírhoz, fehér lóval.

2019. szeptember 05. (csütörtök), 19:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 07:09
Hirdetés

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök – mutatjuk, mit üzent Magyar Péternek!

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök – mutatjuk, mit üzent Magyar Péternek!

Váratlan fordulat: Polgár Judit nemet mondott Magyar Péter államfői felkéréséreMegtisztelőnek nevezte a felkérést,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 06:34

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

 Gyászba borult Debrecen: 56 évesen meghalt a fél világot bejáró zenészElhunyt a Garbo zenekar alapítója2026. július...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 06:01

Forsthoffer Ágnes kitálalt: példátlan botrány robbant ki!

Forsthoffer Ágnes kitálalt: példátlan botrány robbant ki!

Forsthoffer kezében a kulcs: meginogott a legfőbb ügyész székeMegszüntetnék Nagy Gábor Bálint mandátumátÚjabb, az előző...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 05:29

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a hazai építőipar: elhunyt Barabás Árpád, egy nagy múltú magyar vállalat alapítójaEgy meghatározó szakember...

Mindenegyben blog
2026. július 21. (kedd), 04:27

Lehullt a lepel, hatalmas pénzt kapott Orbánéktól Polgár Judit alapítványi cége.Mutatjuk az összeget:

Lehullt a lepel, hatalmas pénzt kapott Orbánéktól Polgár Judit alapítványi cége.Mutatjuk az összeget:

Közel 700 milliót kapott az Orbán-kormánytól Polgár Judit alapítványi cége – most előkerültek a részletekHárom...

Mindenegyben blog
2026. július 20. (hétfő), 21:28

Pócs Jánost feljelentették bűncselekmény gyanúja miatt!

Pócs Jánost feljelentették bűncselekmény gyanúja miatt!

Hatósági ügy lehet Pócs János kamerázásaiból: két bűncselekmény gyanúja miatt kértek nyomozástFeljelentést tettek, Pócs...

Mindenegyben blog
2026. július 20. (hétfő), 20:05

2026 JÚLIUS UTOLSÓ hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk

2026 JÚLIUS UTOLSÓ hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk

♈ Kos (03.21.–04.19.)Július utolsó hetében végre elmozdulhat egy ügy, amely már hosszabb ideje bizonytalanságban...

Mindenegyben blog
2026. július 20. (hétfő), 20:02

2025 JÚLIUS UTOLSÓ hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk