Senki sem fogadta örökbe a kékes-szürke szemű kislányt. Ám felbukkant egy különleges fénykép!

Hirdetés
Senki sem fogadta örökbe a kékes-szürke szemű kislányt. Ám felbukkant egy különleges fénykép!
Hirdetés

Chris és Eryn Austin pontosan olyan családi életet élt, amit egykor közösen megálmodtak! Két gyereket szerettek volna, és nagy boldogságban nevelték egészséges és gyönyörű kisfiukat és kislányukat.

/Úgy gondolták, így teljes a család, és nem is terveztek több gyereket\./

Hirdetés
Egy nap azonban megláttak egy kínai árvaházban készített képet egy kislányról, aki ezüstös kék szemekkel meredt a semmibe.

Azonnal azt érezték, hogy náluk van a helye, és már pár nap múlva útnak indultak a világ másik végére, Kínába, hogy örökbe fogadhassák a csöppséget!

A kislány, akit Primrosenak neveztek el, glaukómával jött a világra.

Hirdetés
Sajnos nem kezelték őt élete első két évében, így nem lát, és ettől függetlenül nem is hall jól. A család azonban teljes mértékben elfogadta őt ilyennek, és így látják gyönyörűnek a kicsit!

Két teljes évig tartott az örökbefogadási folyamat, míg végül hazavihették Primrose-t.

Mivel élete első négy évében szinte semmilyen szocializációs folyamaton nem ment keresztül, még pohárból inni sem tudott.

Hirdetés
Azonban a család türelmének hála, gyorsan halad a tanulással, és remélhetőleg mielőbb utoléri a kortársait!

Milyen fantasztikus emberek, hogy segítettek ezen a kis csöppséget, és ennyire szeretik! Neked mi a véleményed?

2021. szeptember 03. (péntek), 07:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24
Hirdetés

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Hirdetés