Sokkoló, amit a meteorológus állított.Ezért nem lesz fehér a karácsonyunk még hosszú éveken át.

Hirdetés
Sokkoló, amit a meteorológus állított.Ezért nem lesz fehér a karácsonyunk még hosszú éveken át.
Hirdetés

A jelenlegi távlati időjárás-előrejelzések azt mutatják, hogy december közepén bőven fagypont felett, 5–6 fok körül alakulhatnak majd a napi csúcshőmérsékletek, csapadékra pedig kevés esély mutatkozik. /És karácsonykor is ez lesz a helyzet, ismét hiába várjuk a havat\./

Hirdetés

De úgy néz ki, nem csak idén lesz száraz az ünnep:

– A tények valóban azt mutatják, hogy az elmúlt tizenhat évben jellemzően szürke, azaz hómentes volt a szentesténk.

Hirdetés
Előrejelzést ilyenkor még megbecsülni is korai, de jelenleg minden jel arra utal, hogy idén sem örvendhetünk fehér karácsonynak – mondja a Borsnak Pártai Lucia meteorológus.

A szakértők szerint 30–50 éves időjárási tendenciák váltakoznak, mi pedig most egy olyan szakaszban vagyunk, amikor a klasszikus tél inkább januárra és februárra tevődik, miközben a december enyhe. Inkább ennek köszönhető, hogy nagy eséllyel nem lesz fehér a karácsonyunk még hosszú éveken át.

Hirdetés

Így alakul az időjárásunk a hétvégén :

Pénteken legfeljebb nyugaton indulhat párásan a reggel, napközben kevés felhőre, sok napsütésre van kilátás. Többfelé megélénkülhet az északkeleti szél. Hajnalban több helyen lehet fagy, napközben 8-12 fok valószínű.

Szombaton folytatódik a napos idő. Az északkeleti szél többfelé megélénkülhet. Többfelé lesz fagyos a reggel, délután pedig 5-9 fok között alakulhat a hőmérséklet - írja az Időkép.

Vasárnap országszerte csípős lesz a reggel. Napközben főleg fátyolfelhők szűrhetik a napsütést.

Hirdetés
Gyenge nyugati, északnyugati szél várható. Délután 5-8 fok valószínű. Az esti órákban észak felől egy hidegfront érkezik, az ország északi felében és nyugaton várható csapadék. Síkvidéken kisebb eső, zápor, a hegyekben viszont havas eső, hózápor, kisebb havazás is kialakulhat.

Hétfőn több helyen megélénkül az északias szél. Napközben a változóan felhős idő mellett már csak nyugaton, délnyugaton eshet.

Hirdetés

2018. november 16. (péntek), 18:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 18:04
Hirdetés

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a nyomozás

POLITIKAI BOMBA: Letartóztatták a volt fideszes miniszter kabinetfőnökét – Már a hatalom legbelső köreiig ér a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 17:20

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Majka !Majka szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 16:14

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Teljesen összeomlott az orvosi diagnózis hallatán Kasza Tibi !Tibi szinte sokkot kapott, amikor orvosa közölte vele a szomorú hírt!

Kasza Tibi megrázó vallomása: vezetés közben kapott pánikrohamot Húsz éven át küzdött a pánikrohamokkalKasza Tibi közel...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 15:28

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Elképesztő…Megmutatta ritkán látott csodaszép feleségét Gálvölgyi János ! Most mindenki elájult a fotó láttán.

Ritka fotón Gálvölgyi János gyönyörű felesége – több mint fél évszázada tart a szerelmükHét év udvarlás után kötötték...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:57

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most kezdődhet az igazi elszámoltatás: Magyar Péterék minden félretett FIDESZ aktát újranyitnak!????? ? ?????́???́??́?????́?!

Politikai lavina indulhat: Magyar Péterék minden félretett kormányzati aktát újranyitnakÚj vezetőt kapott a Kormányzati...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 12:20

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett Tamás

Két hétig küzdött az életéért, de nem ébredt fel: meghalt a rendőri intézkedés után kómába esett TamásKét gyermek...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:20

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársát – tovább dagad az NKA-botrány

Dagad az NKA-botrány: őrizetbe vették a Fidesz-frakció egyik munkatársátÚjabb gyanúsítottat vettek őrizetbeÚjabb...

Mindenegyben blog
2026. július 23. (csütörtök), 09:03

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Az incidensre reagálva üzent az őt leköpő férfinak Magyar Péter: ezt mondta

Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron érte a támadás2026. július 22-én, szerda reggel a Nyugati pályaudvaron köpték le...

Hirdetés
Hirdetés