– Sokkoló hírt kaptunk reggelre – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Hirdetés
– Sokkoló hírt kaptunk reggelre – Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!
Hirdetés

87 éves korában elhunyt az egykori FIFA-játékvezető, Nagy Béla

/A magyar sportélet egy újabb meghatározó alakjától kell búcsúznunk\: 87 éves korában elhunyt Nagy Béla, aki egykor a Nemzetközi Labdarúgó\-szövetség \(FIFA\) hivatalos játékvezetője volt\./

Hirdetés
Nagy Béla halálhírét Szabó Zsolt, korábbi játékvezető, osztotta meg a közösségi oldalán, tisztelegve egykori kollégája emléke előtt.

„A budapesti játékvezető 1960-ban vizsgázott játékvezetésből, 1964-től megszerezte a Budapesti Labdarúgó Szövetség I. osztályú játékvezetői minősítését.

Hirdetés
1967-ben tagja lett az országos keretnek, és az első osztályban 1971-ben debütált a Diósgyőri VTK–Szegedi EOL mérkőzésen. 1974-ben FIFA játékvezető lett. A nemzetközi kerettagságtól 1979-ben búcsúzott. Az NB I-ben 1988-ban a Zalaegerszeg – Tatabányai Bányász mérkőzésen közel 200 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött tette le a sípot. Ezt követően az MLSZ JT, majd JB munkáját is segítette, a fiatal játékvezetők útját egyengette.
Hirdetés

Végül engedtessék meg az egyik személyes élményem megosztása Béla bácsival: 1996. szeptember 7-én vezettem az első NB I-es mérkőzésemet, ahol Béla bácsi ellenőrzött. Úgy gondolom, hogy neki is nagy része volt abban, hogy ezt követően eljutottam 321 NB I-es mérkőzésig, mert a maximális 10-es osztályzatot adta, de nemcsak nekem, hanem két kollégámnak Kiss Bélának, és Hidasi Gyulának. Ezt követően is figyelte, segítette pályafutásomat, tanácsokkal látott el.

Hirdetés
Köszönöm, Béla bácsi! Isten nyugosztaljon!" – Szabó Zsolt

2024. szeptember 20. (péntek), 07:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek), 05:37
Hirdetés

Dráma a parlamentben! Sulyok Tamás marad a köztársasági elnök !

Dráma a parlamentben! Sulyok Tamás marad a köztársasági elnök !

Dráma a Parlamentben – Sulyok Tamás bejelentette:Sulyok Tamás nem hátrálSulyok Tamás, a köztársasági elnök és Magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 03. (péntek)

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászol a magyar animáció világa: elhunyt Henrik Irén, a Vuk és a Szaffi operatőreSzomorú hír érkezett a magyar filmes...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 18:06

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Hernádi Zsolt körözése újabb fejfájást okozhat Magyar Péternek

Kellemetlen helyzetet teremthet a Hernádi Zsolt elleni körözés2026-06-29-én újra előkerült Hernádi Zsolt neve, miután...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 16:44

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Henrik Irén, a magyar animáció egyik meghatározó alakja2026. 07. 01.-én érkezett a szomorú hír: életének 90....

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 15:08

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért a munkavégzés közben meghalt postások ügyében

Magyar Péter azonnali vizsgálatot kért Kapitány István gazdasági és energetikai minisztertől annak a tragikus ügynek a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 13:51

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Itt a vége a vármegyéknek, és a főispánoknak, visszatérnek a megyék!

Újabb javaslat érkezett a Tisza-kormánytólÚjabb javaslattal állt elő a Tisza-kormány: visszaállítják a megyék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 12:06

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alatt

Két postás meghalt munka közben a hőségriadó alattKét kézbesítő is életét vesztette munka közbenMegrázó hír érkezett:...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 10:30

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Sulyok Tamást akár azonnal leválthatják: drámai közleményt adott ki a Sándor-palota

Azonnali hatállyal leválthatják Sulyok Tamást: közzétette a drámai segélykiáltást a Sándor-palotaA Sándor-palota nem...

Hirdetés
Hirdetés