Stohl András meghódította a netet!Stohl Andrást lefotózták 2 éves kislányával, Bellával! Ilyen remekül mutatnak együtt!

Hirdetés
Stohl András meghódította a netet!Stohl Andrást lefotózták 2 éves kislányával, Bellával! Ilyen remekül mutatnak együtt!
Hirdetés

Stohl Andrást lefotózták 2 éves kislányával, Bellával! Ilyen remekül mutatnak együtt:.

Stohl András nemrég a Mokka stúdiójában beszélt arról, hogyan fogadta ő és családja, amikor megtudta, hogy 2022-ben kislánya születik.

/"Elég hamar sikerült\./

Hirdetés
Mert ugye tervezett baba volt, eldöntöttük, hogy lesz kisbabánk" – mondta Stohl András.

Vica pedig elárulta, hogy elmondta a férjének, hogy a terveiknek megfelelően sikerült teherbe esnie, és a színész száját ez a vicces felkiáltás hagyta el: "Nagyon ügyesek voltunk".

Stohl András elmondta még, hogy a család is nagyon örült a nagy újságnak: "Hatalmas öröm volt, hogy ilyen szeretettel fogadta a család.

Számomra kiemelten fontos volt, hogy mit mondanak.

Hirdetés
Tudtuk, hogy a nagyok jól fogadják, hiszen felnőtt emberekről van szó, de kérdés volt, hogy a kicsik mit szólnak hozzá.

Franciska is iszonyú édes volt, de a kis Bandi volt a kérdés, hiszen Bella születésekor még csak hét éves volt.

Csak lassan esett le neki. Nagyon örült végül, és elmondta, szeretné, ha fiú lenne és focizhatnának együtt" – közölte a színész.

Ez a kívánsága nem teljesült Bandikának, hiszen kishúga lett végül, de természetesen azóta ő is nagyon megszerette Bellát.

Stohl Andrásnak öt gyereke van, a legifjabb, Bella 2 éves, és boldogan ül apukája nyakában.

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Stohl András (@stohlandras) által megosztott bejegyzés

2024. október 12. (szombat), 16:04

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 21:03
Hirdetés

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 06:18

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

Megrendítő gyászhír érkezett: elhunyt Siklós Csaba József, az Antall-kormány egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi...

Hirdetés
Hirdetés