Svéd pszichiáter: “A megengedő szülők valódi szörnygenerációkat hoznak létre”

Hirdetés
Svéd pszichiáter: “A megengedő szülők valódi szörnygenerációkat hoznak létre”
Hirdetés

David Eberhard svéd gyermekpszichiáter szerint egy igazi tragédia következhet be, ha a szülők mindennek eleget tesznek, amit csak a gyerekek akarnak. /Ilyen esetben a gyerekek a fejükre nőnek, minden percben a kívánságukat lesik, ezáltal megfosztják saját magukat a szabadságtól\./

Hirdetés

A szakértő a svéd társadalmat vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a szülők engedékenységük következtében egy olyan generációt hoztak létre, melyből teljes mértékben hiányzik az empátia, és a figyelmesség.

Ha valaki ilyen közegben tölti el a gyerekkorát, abból nagy eséllyel válik egy csalódott, céltalan felnőtt.

“Nyugodtan lehet “Nem-et” mondani a gyereknek, az még nem jelenti azt, hogy bántalmaztuk volna” – mondta a szakember.

“A gyereknek ismernie kell a korlátait, a lehetőségeit, tudnia kell, mi az, hogy elutasítás, és azt is, hogy egyáltalán nem megengedett minden, amit követel” – tette hozzá a szakember.

Azért van annyi kezeletlen, rakoncátlan gyerek, mert szüleik mindent megengednek nekik, az engedékenység által próbálnak nevelni, és csitítani. Csak egy kis hisztibe kerül, és a gyerek bármit el tud érni.

“A mostani társadalomban csődöt mondtak azok a régen jól bevált nevelési normák, amikor a szülő rendre tudta utasítani a gyereket, és meg is tette” – vázolta a problémát Eberhard. Napjainkban nem létezik következetesség, és felelősséget is nehezen vállalunk.

Hirdetés

A svéd pszichiáter Gyerekek hatalmon című könyvében a liberális gyereknevelési módszerről ír, mely szerint ismeretlen dolog a büntetés és a megszorítások. A szülők pedig úgy csinálnak, mintha a gyerek legjobb barátai lennének, vagy legalábbis azzá szeretnének válni, csak sok akadályba ütköznek. A mostani társadalmi elvárások szerint az a jó szülő, aki nem túl megfontolt, felnőttes, és következetes, hanem inkább a serdülők bohó viselkedésmintájával azonosul.

Hirdetés

A túlzott engedékenység hatással van az egyre nagyobb mértékben eluralkodó gyermekkori depresszióra, iskolai problémákra, a fegyelem felborulására, a kábítószer-használat és az öngyilkossági kísérletek számának növekedésére.

Forrás: filantropikum.com

2019. április 26. (péntek), 10:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 20:41
Hirdetés

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Mély fájdalommal értesítünk mindenkit, hogy a Gárdonyi Géza Iskola tanulója tragikus hirtelenséggel elhunyt...

Autóbalesetben hunyt el Szentesi Balázs, egykori iskolája búcsúzik tőleSzentesi Balázsról emlékezett meg a nyíregyházi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:56

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy iskolánk 10/C osztályos tanulója, Hosszu Krisztián 2026. november 1-jén elhunyt....

Tizedikes diákjától búcsúzik az iskola – elhunyt Hosszu KrisztiánA búcsúközlemény szerint Hosszu Krisztián, a 10/C...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 19:22

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Forsthoffer Ágnes BEKEMÉNYÍTETT – egy hétre kitiltotta őket a Parlamentből!

Két HírTV-s munkatársat kitiltottak a Parlamentből, szigorítást tervez a házelnökEgy hétre kitiltották a HírTV két...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 17:49

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Özönlenek a gratulációk: Krausz Gábor és Mikes Anna most jelentették be a nagy örömhírt!

Kislányával táncolt Krausz Gábor: Mikes Anna különleges alkalmat szervezett nekikKrausz Gábor és kislánya, Hannaróza...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:45

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

MOST JÖTT! Orbán Viktor nyilvánosságra hozta az ügynöki jelentéseket!

Orbán dokumentumokkal válaszolt az ügynökvádra – a három állítólagos jelentés továbbra is kérdésesOrbán Viktor 2026....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 16:26

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Most lett elegük a nyugdíjasoknak: Radikális lépést követelnek a Tiszától!

Bérkövetést ígért a TISZA, most konkrét lépéseket sürget a nyugdíjasok érdekképviseleteHiába emelkedik egy nyugdíj az...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 15:04

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János pofátlansága miatt összehívják a Házbizottságot. Kirakják a parlamentből?

Pócs János szavazása miatt összehívták a Házbizottságot, Magyar Péter büntetést sürgetettRendkívüli ülésre hívták össze...

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 13:38

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!

Sírva tette meg a bejelentést Agárdi Szilvi férje!Szívfacsaró  hír jött Agárdi Szilviről!Férje jelentette be ! – erre...

Hirdetés
Hirdetés