Szándékosan lökte a vonat elé a kislányát? Emberöléssel vádolnak egy édesanyát, akinek a gyermekét elgázolta egy vonat

Hirdetés
Szándékosan lökte a vonat elé a kislányát? Emberöléssel vádolnak egy édesanyát, akinek a gyermekét elgázolta egy vonat
Hirdetés

Múlt hét csütörtökön egy négyéves kislányt és az anyukáját gázolta el a vonat. Eddig tragikus véletlenként jelent meg hír, ám a rendőrök újabb információi szerint fennáll az emberölés gyanúja.

/A dévényújfalui vasútállomás közelében történt a gázolás\./

Hirdetés
 Egy négyéves kislány és az anyukája sétált a peron mellett, amikor az arra érkező sebesvonat elsodorta őket. A gázolás következtében a kislány a helyszínen meghalt. Az édesanya nagyon súlyos fej- és végtagsérüléseket szenvedett, de meg tudták menteni az orvosok.
Hirdetés
A kórházi operációnak köszönhetően az édesanya állapota stabilizálódott.

Az anyuka ellen azért indul rendőrségi eljárás, mert a mozdony dudálása után az asszony és a kislány hátrébb húzódtak a sínektől, de amikor a vonat már egészen közel járt, újból közelebb mentek a sínekhez. Fennáll a lehetősége annak, hogy szándékosan lökte a vonat elé a kislányát, illetve ő maga is saját akaratából lépett a vonat elé. A vonat vezetője hiába húzta be a féket, amikor észrevette őket, már nem tudott megállni.

A pozsonyi kerületi rendőr-főkapitányság szóvivője azt nyilatkozta, a rendőrség elég bizonyítékot szerzett, hogy a nőt emberöléssel gyanúsítsa.

Hirdetés
Ha e gyanú beigazolódik, 4-5 év letöltendőt kaphat az anyuka,írja az origo .

2019. május 28. (kedd), 17:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 19:07
Hirdetés

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

FRISS: Kiderült, hogy Putyin unokájának apja Zelenszkij!

Putyin eddig nem ismert unokájáról írt egy oknyomozó portál – Igor Zelenszkij lehet az édesapjaVlagyimir Putyin orosz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 18:15

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

EZ még a pápát is meglepte – különös dolog derült ki Magyar Péterről!

Magyar Péter szerint a pápa meglepődött a politikai életútján – erről beszéltek a VatikánbanMagyar Péter beszámolója...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 16:55

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Magyar Péter felrobbantotta a világsajtót: elképesztő, mit írnak róla külföldön!

Római tánc és vatikáni diplomácia: két különböző oldaláról mutatta be Magyar Pétert az olasz sajtóTáncoló...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 14:49

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett

Drámai percek! Megfagyott a levegő a stúdióban attól, amit Rónai Egon Orbánról kérdezett – félbe kellett szakítani az...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:55

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt el

Két magyar katonát gyászolnak: egy 20 és egy 41 éves honvéd hunyt elKét katona vesztette életét az elmúlt napokban,...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 13:29

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

? Szijjártó Péter vezette külügyről súlyos részletek kerültek elő – videó is nyilvánosságra került!

Három nap alatt az autóalkatrésztől a milliárdos lélegeztetőgép-üzletig – a Szijjártó vezette külügy adott megbízást a...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 11:51

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Nagyszabású tüntetés jön Budapesten - ezt érdemes tudni róla

Négynapos demonstrációra készülnek a Kossuth téren a független benzinkutasokNégynapos demonstrációt tervez a budapesti...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 25. (péntek), 10:07

Megtámadták Moszkvát!

Megtámadták Moszkvát!

Drónok támadták Moszkva térségét, működésbe lépett az orosz légvédelemDróntámadás érte Moszkva térségét 2026....

Hirdetés
Hirdetés