Szandi Magyarország legerősebb nője, és nem érdekli, hogy ha nem tetszik másoknak !Nem nem férfi hanem nő ! Itt a videó

Hirdetés
Szandi Magyarország legerősebb nője, és nem érdekli, hogy ha nem tetszik másoknak !Nem nem férfi hanem nő ! Itt a videó
Hirdetés

Szandi Magyarország legerősebb nője, és nem érdekli, hogy ha nem tetszik másoknak.

/Soós Alexandra jelenleg Európa legerősebb nőjének mondhatja magát, hiszen a 22 éves lány a tavaly tavaszi erőemelő Európa\-bajnokságon guggolásban 210, felhúzásban 230, fekvenyomásban pedig 100 kilogrammot teljesített\./

Hirdetés
Az utóbbi két eredmény világcsúcsnak bizonyult, és összteljesítményével nem csak a saját korosztályát, hanem az abszolút női kategóriát is megnyerte.
Hirdetés

A mindössze 161 centiméter magas, 84 kilogramm súlyú Szandi négy évvel ezelőtt nyergelt át a díjugratás világából és bár először a testépítés felé fordult, végül 2018 januárja óta kizárólag erőemeléssel foglalkozik.

Hirdetés
Azév márciusában indult élete első versenyén, és év végén már világbajnoki címet szerzett.

A fiatal lány ma már elit versenyzőnek számít, és meghívást kapott az amerikai US Openre is, ahol azt tervezi, megdönti korábban felállított világrekordjait és ő lesz a világ legerősebb nője is. Egyébként Szandi már most közel 240 kilogrammot tud felhúzni, ami egy európai barnamedve súlya. A sportoló nem mindennapi külseje ugyan megosztja az embereket, ám ő nem foglalkozik a kritikusokkal.

– Sokkal jobban érdekelt az emberek véleménye, amíg még nem foglalkoztam a testemmel.

Hirdetés
Fiatalon ducibb voltam és az zavart, hogy minden körülöttem lévő lány vékony.

VAN, AKI A SZEMEMBE MONDJA A VÉLEMÉNYÉT RÓLAM, DE ENNEK ELLENÉRE NEM ÉRDEKEL, NEM IZGAT, AZ Ő DOLGUK, MIT GONDOLNAK. ÉRDEKES MÓDON AKI HAJLANDÓ BESZÉLGETNI VELEM, AZ MEGGONDOLJA MAGÁT VELEM KAPCSOLATBAN

– mondta a RTL Klub Fókusz című műsorában Szandi, aki párját is az edzőteremben ismerte meg és azóta Ádám a legfőbb támasza a mindennapokban.

Hirdetés

Idővel a családalapítás is a terveik között szerepel, ehhez azonban mindenképpen vissza kell majd vennie az intenzív terhelést.

2020. augusztus 08. (szombat), 15:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Kapcsolódó cikkünk
Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat...

Elolvasom a cikket

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 12:14
Hirdetés

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről, sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből

Döntött a kormány a 2027-es nyugdíjemelésről: sokan kimaradnak a jelentős pluszpénzből!Fontos változások jöhetnek 2027...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 09:33

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Most ülsz le: Sokan meglepődhetnek! Szakács István elárulta, hány szakmája van! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Szakács István régi nyilatkozata egészen más oldalát mutatja Szakács Istvánt a közösségi médiában elsősorban politikai...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:50

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Figyelem!Postán érkezik a behívó! Magyarországon kötelező, senki nem bújhat ki alóla!

Postán érkezhet a szűrési meghívó: három fontos vizsgálat, amely sokakat érint Méhnyakszűrés: hároméves időköz szerepel...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 08:33

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár halt meg .. szinte az egész osztály oda veszett, és erről senki sem írt egyetlen sort sem... bővebben lent

19 gyermek és két tanár nem tért haza – ezeken a képeken még előttük állt az életTizenkilenc gyermeket és két tanár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:56

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Magyar Péter felmosta a padlót Toroczkaival, úgy kiosztotta, hogy minden szava csattant!

Orbán vagy Kádár? Magyar Péter csípős választ adott Toroczkai államférfizéséreToroczkai László Orbán Viktor után Kádár...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 07:27

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFK

Tizenegy név, tizenegy elveszített élet – szolgálat közben elhunyt kollégáira emlékezett a BRFKVolt közöttük...

Mindenegyben blog
2026. november 07. (szombat), 06:47

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Gellér Sándor, aki játékosként és edzőként is a csúcsra jutott79 éves korában, 2026. november 6-án elhunyt...

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 22:07

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

2027-ben a vegyes indexálás több mint másfélszeres nyugdíjemelést adna !

Havi 300 ezer forintos nyugdíjnál csaknem 60 ezer forint lenne a különbség 2027-ben, ha az éves emelésbe az infláció...

Hirdetés
Hirdetés