SZEPTEMBERTŐL MÁR luxusnak, igazi kuriózumnak számít a koporsós temetés Magyarországon! Ennyibe kerül 2020. szeptember 1-től egy temetés :

Hirdetés
SZEPTEMBERTŐL MÁR luxusnak, igazi kuriózumnak számít a koporsós temetés Magyarországon! Ennyibe kerül 2020. szeptember 1-től egy temetés :
Hirdetés

Mára már oda jutottunk, hogy luxusnak számít egy koporsós temetés?! Tízből legalább hárman otthon tartják szeretteik hamvait, mert nincs pénzük eltemetni! Ennyibe kerül ma Magyarországon egy átlagos temetés:.

/Átlagosan mintegy félmillió forintra becsüljük a temetésünkkel, illetve az elhalálozásunkkal együtt járó költségeket\./

Hirdetés
Az elmúlt három évben megháromszorozódott azok száma, akik még életükben gondoskodni kívánnak az elhalálozásukat követő kiadásokról.
Hirdetés
Mindeközben a temetkezési vállalkozók szerint egyre többen vannak azok is, akik a legolcsóbb temetkezési formát választják: anyagi okok miatt ma tízből hárman hazaviszik szeretteik hamvait.
Hirdetés

Az elmúlt ötven évben, az első hazai hamvasztók megjelenését követően alapvetően megváltoztak a temetkezési szokások hazánkban: míg korábban elképzelhetetlen volt, hogy az elhunyttól ne hagyományos, koporsós temetéssel vegyenek végső búcsút, addig ma egyre ritkább a koporsós temetés, a fővárosban mindössze a temetések 10-15 százaléka ilyen.

A változások mögött leginkább anyagi megfontolások húzódnak, ami a megtakarítási szokások átalakulásával is összefügg: míg korábban a halálra való készülésnek fontos eleme volt a temetés költségeiről való gondoskodás – a családok évekig gyűjtöttek az idős hozzátartozók temetésére -, addig az elmúlt évekig kevesen tettek félre tudatosan az elhalálozásukat követő kiadásokra.

Hirdetés

Évről évre nő azok száma is, akik a legolcsóbb temetkezési formát választják. A legolcsóbb temetkezési forma az, ha a hamvasztást követően a hamvakat hazaviszik – ebben az esetben a hamvasztás, az urna, az esetleges hűtés és az ügyintézés költségeivel kell kalkulálni. Ennek ára országosan változó, a felmérés során megkérdezett temetkezési vállalkozók adatai alapján a hamvak kiadása akciósan 58 ezer forinttól kezdődik, ha kórházban történt a haláleset, de az összeget sok tényező befolyásolhatja.

A végösszeg nagyban függ attól, hogy hol történt a haláleset (a lakásból történő elszállítás önmagában 15-20 ezer forinttal megdobja a költségeket), milyen távolságra kell az elhunytat szállítani, illetve hány napig kell hűteni a holttestet, vagy attól, hogy milyen kellékeket (urnát, urnaterítőt) választunk.

Hirdetés
A kórházi elhalálozás vagy boncolás esetén a holttest felöltöztetésének díjával is érdemes számolni, amelyért akár 16-18 ezer forintot is elkérhetnek. Mindent összevetve az elhalálozással járó költségek a legritkább esetben jönnek ki 90 ezer forint alatt, de van olyan vidéki temetkezési vállalkozás, amelynél a legolcsóbb temetés is bruttó 200 ezer forintba kerül.

A megkérdezett temetkezési vállalkozók szerint az emberek leginkább anyagi okok miatt döntenek a hamvak hazavitele mellett – bár vannak, akik érzelmi okokból tesznek így.

Hirdetés
A fővárosban lényegesen magasabb azok aránya, akik a temetkezésnek ezt a formáját választják, egyes temetkezési vállalkozóknál az ügyfelek 60 százaléka magával viszi a hamvakat, míg vidéken csak 15-20 százalékuk.

Akik nem rendelkeznek megtakarítással temetésük költségeinek fedezésére, azoknak a következő években sem lesz könnyebb dolguk. Az állam által támogatott, ingyenes szociális temetés intézményének bevezetését – amely évek óta napirenden van – legutóbb 2019-re halasztották el, a települési önkormányzatoktól igényelhető temetési segélyre pedig csak a legrászorultabbak jogosultak.

Hirdetés

2020. szeptember 16. (szerda), 18:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 20:25
Hirdetés

Ismét megjelentek a rendőrök tűzoltók és a mentők Dudás Miklós házánál

Ismét megjelentek a rendőrök tűzoltók és a mentők Dudás Miklós házánál

Ismét megjelentek a hatóságok Dudás Miki otthonánál – újabb kérdések a rejtélyes ügybenIsmét nagy volt a felfordulás a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 16:41

MEGJÖTT A NAGY, 3 HÓNAPOS TAVASZI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS – NAPRA PONTOSAN MUTATJUK, MIRE SZÁMÍTHATSZ FEBRUÁRBAN, MÁRCIUSBAN ÉS ÁPRILISBAN

MEGJÖTT A NAGY, 3 HÓNAPOS TAVASZI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS – NAPRA PONTOSAN MUTATJUK, MIRE SZÁMÍTHATSZ FEBRUÁRBAN, MÁRCIUSBAN ÉS ÁPRILISBAN

MEGJÖTT A NAGY, 3 HÓNAPOS TAVASZI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS – NAPRA PONTOSAN MUTATJUK, MIRE SZÁMÍTHATSZ FEBRUÁRBAN,...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 09:53

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongók

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongók

Váratlan bejelentés érkezett a Kincsvadászokról – örülhetnek a rajongókA TV2 hivatalosan is közölte a hírt, amelyre...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 09:17

MEGNYERTE Magyar Péter!

MEGNYERTE Magyar Péter!

Ma Nógrád megyében, Mátraszőlősön és Pásztón élő rászoruló családoknak vittünk tűzifát Szafkó Zoltánnal, a TISZA Nógrád...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 07:16

Nagyon kegyetlen időjárás vár ránk a héten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Nagyon kegyetlen időjárás vár ránk a héten, ez csúnya lesz! – ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Fagyos hétfő: csontig hatoló hideg, aztán jön a csúszós fordulatHétfőn még megmutatja a tél a szebbik arcát, legalábbis...

Mindenegyben blog
2026. január 12. (hétfő), 05:58

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Borzalmas hír jött ma reggelre– tegnap éjszaka örökre lehunyta szemét… Hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Gyász a hazai zenei életben: elhunyt Chriss Ronson, a magyar DJ-kultúra ikonjaMegdöbbentő hír érkezett vasárnap estére:...

Mindenegyben blog
2026. január 11. (vasárnap), 21:27

Drámai hír érkezett Fenyő Miklósról

Drámai hír érkezett Fenyő Miklósról

Súlyos betegsége miatt kórházba került Fenyő Miklós – imára kérik a rajongókatAggodalommal figyeli a magyar zenei élet...

Mindenegyben blog
2026. január 11. (vasárnap), 20:29

Meghalt Horváth Krisztián

Meghalt Horváth Krisztián

Hosszú betegség után meghalt az ismert magyar DJ – gyászol a hazai zenés világMegrendítő hírt közöltek vasárnap este:...

Hirdetés
Hirdetés