Szijjártó: rám szóltak, hogy ne hazudjak

Hirdetés
Szijjártó: rám szóltak, hogy ne hazudjak
Hirdetés

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztotta meg videóját, amelyben arról beszélt, hogy „hát ugye, voltak ezek az elvárások, amikről itt előbb beszéltem Önöknek, hogy orosz gazdaság a térdére, a háború gyorsan véget ér”.

Fotó: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mondjunk nemet a szankciókra! /című országjáró sorozat fórumán Budapesten, a Polgárok Házában 2022\./

Hirdetés
november 17-én.
Hirdetés
 MTI/Lakatos Péter
Hirdetés

Hozzátette:

Mondom, ez volt az elvárás, azért nem tartunk itt. Mire néhány nyugat-európai kolléga és az Európai Unió főképviselője egy emberként kezdte mondani, hogy ne hazudjak, mert, hogy ilyen elvárás sose volt

Hirdetés

– fogalmazott a Facebookon közzétett videójában.

Mint mondta, megkérdezte, hogy de akkor, ha nem volt – márpedig állítása szerint volt, hisz ott ült a vitákon –, ha nem az volt az elvárás a szankciókkal szemben, hogy azok segítenek a háborút hamarabb lezárni, akkor mi?

A külügyminiszter szerint a szankciók teljes csődjének a legnagyobb beismerése az, hogy "ma Nyugat-Európában és Brüsszelben letagadják, hogy a szankciók első körének bevezetésekor az elvárás az volt, hogy a szankciók segítenek a háborút hamarabb lezárni".

Innentől kezdve én azt hiszem, hogy mindenki számára világos kell hogy legyen, hogy az Európai Unió kizárólag azért akar újabb és újabb szankciókat bevezetni, hogy a saját maga hibás, rendkívüli mértékben súlyos károkat okozó döntéseit még valahogyan mentegesse. Ugyanis annak kimondása, hogy bizonyos szankciók csődbe mentek, csődbe vitték Európát és zsákutcába jutottak, ennek a kimondása gyakorlatilag felelősök után kiáltana

Hirdetés

– fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.

Úgy gondolja, ha ez kimondásra kerülne, akkor elő kéne állniuk azoknak a brüsszeli vezetőknek, akik február végén, március elején a szankciók bevezetést javasolták, "kardoskodtak mellette". A külügyminiszter szerint elő kellene állniuk, és azt mondaniuk, hogy „mi hibáztunk, mimiattunk került az európai gazdaság recesszióközelbe”, akkor abból az a félmondat is következik, hogy „lemondunk”.

Hirdetés

2023. január 31. (kedd), 08:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:34
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

? Elhunyt az Algyői Halászcsárda lelke – Barta Lászlót gyászolja a közösség Megrendítő hír rázta meg a dél-alföldi...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 18:08

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament

Óraátállítás eltörlése: döntött az Európai Parlament, mégis várni kell a változásraMiközben 2026 márciusát írjuk,...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 13:24

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett Tisza Párt új himnusza!Néhány nap alatt csaknem 1 millió megtekintést ért el! A felvételt a hozzászólásoknál láthatod.

Megszületett egy dal, amely nemcsak a zenéről, hanem egy ügy melletti kiállásról is szól. Ezekben az időkben mindenki...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 09:10

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról:

Für Anikó őszintén beszélt a nyugdíjáról: „Ebből nem hívok vendéget”Für Anikó nemrég töltötte be a 62. életévét, így...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:54

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Egy korszak véget ért: elhunyt a Vissza a jövőbe ismert színészeÚjabb szomorú veszteség érte Hollywoodot: 89 éves...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 08:10

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Meghalt a Vissza a jövőbe sztárja

Gyászhír rázta meg a filmvilágot: 89 éves korában meghalt Matt Clark amerikai színész, akit a legtöbben a Vissza a...

Mindenegyben blog
2026. március 17. (kedd), 06:18

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

FEKETE KEDD! Most érkezett: hosszú betegség után elhunyt az ismert magyar politikus

Megrendítő gyászhír érkezett: elhunyt Siklós Csaba József, az Antall-kormány egykori közlekedési, hírközlési és vízügyi...

Mindenegyben blog
2026. március 16. (hétfő), 16:01

Irán újabb országot támadott meg

Irán újabb országot támadott meg

Megtámadta Irán a régió egyik legerősebb országát – veszélyes ellenséget szerezhet magának TeheránÚjabb súlyos fordulat...

Hirdetés
Hirdetés