Szikora Róbert beszélgetett a szűzanyával és a Szentlélek jelenlétét is érezte

Hirdetés
Szikora Róbert beszélgetett a szűzanyával és a Szentlélek jelenlétét is érezte
Hirdetés

Nemcsak Tóth Gabi énekel majd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Ferenc pápa előtt, hanem Szikora Róbert is, aki nem megmérettetésként, hanem szolgálatként gondol a feladatra. Az énekes a Mokkában részletesen mesélt a félkérésről, a hitéről és a kongresszus előkészületeiről.

Az interjút rögtön egy érdekes történettel kezdte az R-GO frontembere, aki elárulta, hogy nem más segítette hozzá az Eucharisztikus Kongresszuson való fellépéshez őt, mint maga Szűz Mária.

„2018. december 16-án, a születésnapomon este nagyon sok dolog volt, és délelőtt elmentem Mariaremetére a kegytemplomba, és ott egy misét hallgattam, majd a mise után a Szűzanya szoborhoz mentem, és azt mondtam, hogy: Édesanyám, nem akar közbenjárni, hogy valamit csinálnék én is ebben a kongresszusban?! Ennek a napnak az estéjén csörgött a telefon, az akkori menedzserem felhívott, hogy a NEK-től keresnek, és egy hölgy nagyon szeretne velem beszélni. Mondom, hajrá! Átjött másnap és azt mondta, hogy arra gondoltunk a Püspök atyával, hogy maga egy olyan személyiség, aki hiteles számunkra, legyen ön a küldött”

/– emlékezett vissza az énekes, aki azt is elárulta, ő volt az első, akit felkértek, hogy lépjen fel Ferenc pápa előtt, majd mivel 1938\-ban az utolsó Budapesten tartott Eucharisztikus Kongresszuson is 12 küldött volt, és Jézusnak is 12 apostola volt, ezért kibővítették a küldöttek számát\./

Hirdetés

„Az emberek a jó szóért jönnek, hogy hallják, hogy Krisztusról ezek az ismert arcok hogy beszélnek. Mi az ő hitvallásuk? Azt láttuk, hogy olyan éhesek a jó szóra, hogy Szűz Máriáról beszéljünk, hogy a szentekről beszéljünk, a saját életünkről, hogy minket hogy hívott meg az Isten erre az életre, erre az istenes életre. Azt láttuk, hogy olyan hálásak utána, az emberek, bárhol ahol voltunk, egészséges jó hangulatban telt, nem akartunk okoskodni, nem akartunk teologizálni. Csak elmondtuk a magunk kis történetét”
Hirdetés

– válaszolta a műsorvezető azon kérdésére, hogy értik-e az emberek, mi fog történni a kongresszuson.

Hirdetés
Pachmann Péter és Orosz Barbara az énekes legnagyobb fellépésének titulálta a NEK-en való részvételét, amit ő viszont kategorikusan megcáfolt.

„Ez nem életem legnagyobb fellépése. Nem kell magamat nagyon előre tolni, én itt csak egy katona vagyok. Ahogy kértem a Szűzanyától, hagy végezzek valami kis feladatocskát, hagy tegyek én is valamit az Egyháznak. Az Egyház nekem mindent megtett. Nyitva vannak a templomok, vannak papok, mi kell? És azok tisztán hirdetik a hitünket”
Hirdetés

– válaszolta a csikidám atyja, aki azt is elárulta, a nyitóműsor alatt érezte a Szentlélek jelenlétét.

„Amikor elindult a felvezető kulturális műsor, egy finom szél elkezdett lengedezni, mint Pünkösdkor, akkor ugyanilyen szél volt. Amikor a Szentlélek jelenlétét meg akarjuk fogalmazni, akkor galamb formájában, tűzcsóva formájában, vagy szél formájában jelezzük. És ott volt végig. És az embernek óhatatlanul eszébe jut az a gondolat, hogy Jézus Krisztus azt mondta, ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, akkor én ott leszek. Na jó Uram, de hogyha 200-300 millióan, akkor mennyire vagy ott? Sűrűn!”
Hirdetés

– fejezte be gondolatmenetét Szikora Róbert, aki szeptember 12-én Ferenc pápa előtt lép fel a Hősök terén.

2021. szeptember 10. (péntek), 07:56

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 19:24
Hirdetés

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Olyan orbitális disznósáot találtak a Állami Operaházban, hogy azonnal kirúgták az Ókovács Szilvesztert

Azonnal menesztették Ókovács Szilvesztert: 4,8 milliós fizetés, különprémiumok és súlyos kifogások az...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:20

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Óriási bajba került Matolcsy Ádám, itt az újabb fordulat

Újabb fordulat Matolcsy Ádám ügyében: már a rendőrség fejvadászai is kereshetik a volt jegybankelnök fiátÚjabb komoly...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 17:32

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Óriási Botrány a Parlamentben: Brutálisan Elszabadultak az Indulatok!

Ne tegezzél! – Elszabadultak az indulatok a Parlamentben, három képviselő is nekiment Magyar PéternekÉles szóváltások,...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 16:19

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Óriási politikai öngól: a Fidesz most Magyar Péter dolgát könnyítette meg!

Támadásból ingyenreklám: két elemző szerint is Magyar Péternek kedvezett Takács bírálataMagyar Pétert bírálta október...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 12:06

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap ! Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is .....

Sorsdöntő nap Mészáros Lőrincről jött a hír ,már őt is  .....Már a NAV is nyomoz: új fordulat Mészáros cégének 338...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:29

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Itt a vége! Drámai hír érkezett Bochkor Gáborról!

Idén már nem tér vissza Bochkor Gábor ATV-s műsora: januárban egyeztetnek a folytatásrólÚj #Bochkor-adásokra 2026-ban...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 08:04

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Folytatódnak a letartóztatások: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak le!

Lélegeztetőgép-ügy: két gyanúsítottat letartóztattak, milliárdos vagyont foglaltak leA koronavírus-járvány idején...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 07:17

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indult

Visszavonatná a 2027-es költségvetést a Fidesz: a nyugdíjak és az adókedvezmények miatt is vita indultA Fidesz a...

Hirdetés
Hirdetés