Szívfacsaró! Szörnyen megrázó vallomást tett Vajna Timi a közös babáról – ezt senki sem sejthette mostanáig….annyira sajnáljuk…

Hirdetés
Szívfacsaró! Szörnyen megrázó vallomást tett Vajna Timi a közös babáról – ezt senki sem sejthette mostanáig….annyira sajnáljuk…
Hirdetés

Vajna Tímea nem sokkal a férje halála előtt adott egy interjút Los Angelesben, amelyben őszintén beszélt arról, hogy idén születhetett volna közös gyermekük. /Ám, mint tudjuk, a sors közbeszólt, pár héttel később ugyanos Andy Vajna elhunyt\./

Hirdetés

Az özvegy még a férje halála előtt beszélgetett a gyerekvállalásról John Hasulyóval, akinek azt is elmondta, szerinte milyen anya lenne.

„Harminchat éves elmúltam, vagyis igencsak benne vagyok már a korban ahhoz, hogy gyereket szüljek.

Hirdetés
De furcsa mód soha nem éreztem azt, hogy most van itt az ideje. Andy nagyon szeretne már évek óta gyereket, én pedig örömet akarok neki szerezni azzal, hogy szülök neki egy kisbabát. Tudom, hogy ez mennyire fontos neki, pláne azok után, hogy korábban már elveszítette a fiát. De akárhányszor szóba hozta eddig, mindig azt mondtam, még egy év, még egy év… 2019-ben viszont komolyan elgondolkodnék rajta.
Hirdetés
Szerintem jó anya lennék. Ezt nem csak abból gondolom, ahogy az állatokkal bánok, hanem abból is, hogy amikor elmegyünk valakihez vendégségbe, a gyerekek imádnak engem” – idézte Tímea szavait a .via

2019. május 21. (kedd), 19:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 06:49
Hirdetés

Ezért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben!Az ellenzék szinte meghátrál tőle...

Ezért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben!Az ellenzék szinte meghátrál tőle...

Miért félnek ennyire Magyar Pétertől a Parlamentben? Az ellenzék szinte menekül előle…A parlamenti játszma megfordult:...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 06:14

Drámai hír érkezett Fábry Sándorról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Fábry Sándorról! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Itt a vége: jelenlegi formájában megszűnhet Fábry Sándor műsoraKét, egymástól független forrásból úgy értesült a...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 05:29

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dologok derültek ki ! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dologok derültek ki ! Kiderült, amire senki sem számított!

Most ülsz le -ha megátod!Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából érdekes dolog derült ki  Kiderült, amire senki sem...

Mindenegyben blog
2026. június 09. (kedd), 04:56

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Elhunyt Bartis László címzetes esperes, nyugalmazott plébánosMély megrendüléssel érkezett a hír, hogy 2026. június...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 20:53

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

ITT A 3 hónapos előrejelzés 2026 NYARÁRA: Ilyen idő lehet JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!Nagy nyári előrejelzés:...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 19:09

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Fordulat jöhet Európában? Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán Viktor

Mire készül? Váratlanul Brüsszelbe utazik Orbán ViktorOrbán Viktor a választások óta először utazik Brüsszelbe, ahol a...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 18:31

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk megmutatta a barátnőjét –Atyaég ilyen gyönyörű nőt még nem láttál !

Radnai Márk szerelmes fotóval mutatta meg, ki áll melletteRadnai Márk ezúttal egy ritkább, személyesebb pillanatot...

Mindenegyben blog
2026. június 08. (hétfő), 17:41

Lemondott Radnai Márk

Lemondott Radnai Márk

Radnai Márk átadja a TISZA Szigetek szervezésétRadnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős...

Hirdetés
Hirdetés