Szívszaggató sorokkal emlékezik meg elhunyt barátjukról az Omega

Hirdetés
Szívszaggató sorokkal emlékezik meg elhunyt barátjukról az Omega
Hirdetés

Szívszaggató sorokkal emlékezik meg elhunyt barátjukról az Omega!.

Ma egy éve hunyt el Mihály Tamás, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitáros, zeneszerző, az Omega együttes korábbi tagja.

/Presser kilépése után a legtöbb Omega\-dalt ő írta \(Molnár György mellett\), köztük olyan műveket, mint a Szvit vagy a Nem tudom a neved\./

Hirdetés
2014-ben játszott utoljára az Omegával, bár távozását Kóbor János csak 2017 áprilisában erősítette meg.

  MIHÁLY TAMÁS 45 ÉV UTÁN TÁVOZOTT AZ OMEGÁBÓL.

Hirdetés
/ FOTÓ: RAS ARCHÍVUM

Az Omega Facebook-oldalukon emlékezett meg barátjukról, akitől egy különleges felvétellel, és Presser Gábor egy évvel ezelőtti szavaival búcsúztak:

"Ma elment Mihály Tamás, a Misi, a barátom és a pályatársam.

1967-ben ő vitt engem az Omegába, ő “lökött erre a pályára”. Elképesztő jó zenész volt, fölényesen tudta a dolgát, de jobb szeretett hátul állni.

2009-ben - életem első Aréna-koncertjén - a vendégem volt, “négykezeseztünk” kicsit.

Hirdetés
Minden fontos koncertemre eljött Julival, s aztán vagy szóban, vagy levélben elmondta, mit is hallott.

Ha valaki véleménye fontos volt nekem, hát az Misi volt.

Amit ebben a műfajban tudni lehet, azt ő tudta. A 2011-es “Last Minute” lemezét tanítani kellene, a könyve, a “Basszus! Omega!” nagyszerű.

2018-ban az “1507”-es koncertjeimen őt kértem fel zenei rendezőnek.

Hirdetés
Csodálatosan dolgozott. Minden fellépő imádta a tudását, a humorát, őt magát, mindenestől. Pedig hetven ember volt a csapatban.

Ma egy hete voltam Misiéknél, vittem a könyvemet, aznap kaptam meg a tiszteletpéldányokat. Azt mondta, nincs túl jól, de ő nem adja fel, ő reménykedik.

Nagyon szerettem. Mint mindenki, aki ismerte."

2021. november 22. (hétfő), 08:48

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27
Hirdetés

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:59

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Két embert letartóztattak Győrben a 15,6 milliárdos lélegeztetőgép-üzlet ügyébenElrendelte két gyanúsított...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:23

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Saját fodrászát kérte a börtönbe Hankó Balázs – a büntetés-végrehajtás szerint erre nincs lehetőségHankó Balázs volt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 12:53

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

300 ezer forintos bírságtétel: ezeket az anyagokat tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 09:25

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülniOrbán Viktor esetleges...

Hirdetés
Hirdetés