Szombaton egyszerre lesz, szuper hold, vér hold, kék hold, és holdfogyatkozás.Ezeket a pozitív változásokat hozhat az életedbe

Hirdetés
Szombaton egyszerre lesz, szuper hold, vér hold, kék hold, és holdfogyatkozás.Ezeket a pozitív változásokat hozhat az életedbe
Hirdetés

A legenda szerint ilyen csak nagyon ritkán látható, ezért aki a holdfogyatkozás alatt kíván, majd egy gyertyát gyújt, az rá 15 napra teljesül.

/Egyszerre figyelhető meg szuperhold, vérhold, kék hold, és holdfogyatkozás szerdán \- írja a vice\./

Hirdetés
com.

A „kék hold” két és fél évente rendszeresen előfordul,a szerdai kék hold egyben szuperhold is lesz, ekkor ér ugyanis az égitest a perigeumra, vagyis pályája földközeli pontjára.

„A szuperhold nagyjából 14 százalékkal fényesebb a szokásosnál”

Ráadásul a Föld árnyéka nem fekete lesz a Holdon, hanem vöröses színű, mert a Nap fénye a Föld légkörének molekuláiról verődik majd vissza.

Hirdetés
Ugyanez okozza azt is, hogy a naplementét vörösnek látjuk.

A kék hold kifejezés pedig egy másik jelenségre utal. Minden évszakban háromszor van újhold, ezen a télen azonban négyszer, és amikor ez történik, a négy újhold közül a harmadiknak kék hold a neve.

2021-es évben sok szerencse vár, ha megosztod

2021. július 24. (szombat), 20:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 07:08
Hirdetés

Kokaint találtak Bye Alexnél

Kokaint találtak Bye Alexnél

 Megszólalt ByeAlex a kokainügy után: „Igen, igaz a hír, de nem vagyok Escobar” ??Ma reggel bombaként robbant a hír,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. november 13. (csütörtök), 06:21

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

? Szomorú reggelre ébredtünk –– gyászol a magyar színházi világ és vele együtt az egész ország

Gyászol a Vígszínház – Elhunyt Szmolenszki Csaba, akit mindenki csak „Bajuszként” ismert ??A Vígszínház társulata mély...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 21:56

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️

Figyelmeztetést adtak ki: két hatalmas napkitörés tart a Föld felé ?⚠️ Aggasztó jelentés érkezett az...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 14:36

? Egy szívfájdalmas búcsú!? Véget ért a szerelem Stohl András életében: hivatalosan is elvált – a ház maradt, a szív üresen

? Egy szívfájdalmas búcsú!? Véget ért a szerelem Stohl András életében: hivatalosan is elvált – a ház maradt, a szív üresen

Véget ért egy korszak: tíz év után hivatalosan is elvált Stohl András és Vica – a színész nem marad egyedül,...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:47

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

15 éves kislány lépett vonat elé Isaszegnél... a helyszínen életét vesztette.. Kiderült, hogy miért tette ezt a szörnyűséget

Szívszorító tragédia Isaszegnél: mindössze 15 éves lány vetett véget az életének ?Feketébe borult Isaszeg – a csendes...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 12:16

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?

Tragédia a Hargita megyei Hidegségen: édesanyja gázolta halálra másfél éves kisfiát az udvaron ?Felfoghatatlan tragédia...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 10:14

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

1 PERCE ÉRKEZETT! Kiadós havazás érkezik, az ország ezen része hamarosan fehérbe borul! EZEKBEN AZ ORSZÁGRÉSZEKBEN LESZ HÓESÉS :

Közeleg az első hó: megvan, mikor fehéredhet be az ország! ❄️ Az Alpok hegycsúcsain már több centiméter friss hó...

Mindenegyben blog
2025. november 12. (szerda), 09:16

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

Felfoghatatlan veszteség”: meghalt a 22 éves Hőke Dávid, a Széchenyi István Egyetem fiatal tehetsége – megszólalt az édesapja

 Mély fájdalommal és döbbenettel értesült a közvélemény Hőke Dávid haláláról, aki mindössze 22 éves volt. A Széchenyi...

Hirdetés
Hirdetés