Szükségállapot Ausztriában!

Hirdetés
Szükségállapot Ausztriában!
Hirdetés

/Szükségállapot bevezetéséről és annak indokairól szóló kormánytervezetről számolt be a Der Standard című osztrák lap csütörtökön, a tervezet felsorolja azokat az indokokat, amelyek szerint veszélyben lehet a közrend és Ausztria belső biztonsága\./

Hirdetés

A dokumentum szerint a felhalmozódott menedékkérelmi eljárások miatt a közintézmények működése “igencsak túlterhelt” és össze is omolhat, amennyiben a tavalyi évhez hasonlóan nagy menekültáradat érkezik. A balkáni menekültútvonal lezárása miatt csökkent a benyújtott kérelmek száma, azonban csak Líbiában a becslések szerint 500 ezer és egy millió között van azok száma, akik várják, hogy átutazhassanak Európába.

Hirdetés

[ad1]

A lap által ismertetett tervezet arra is figyelmeztet, hogy a menekültek számára biztosított alapellátás rendszere összeomolhat, amennyiben újra tömegek érkeznek az országba.

A hatságok azt sem tudták Ausztriában megakadályozni, hogy a menedékkérők időszakosan ne váljanak hajléktalanná. Kitér arra is, hogy a jelen helyet a menekültgyerekek magas száma miatt az iskolákat és a gyermekpszichológiai ellátást is “alig legyőzhető” kihívás elé állítja.

A dokumentum arra figyelmeztet, hogy a börtönökben gyakrabban fordulhat elő radikalizálódás, és a bíróságoknál megemelkedhet a panaszos eljárások száma.

Hirdetés
Arról is szó esik, hogy a nagyobb befogadóközpontokban gyakrabban fordulhatnak elő etnikai, kulturális és szociális különbözőségen alapuló konfliktusok.

[ad2]

Kábítószer, lopás, testi sértés, szexuális visszaélés

A tervezet idézi az aktuális bűnügyi statisztikát is, amely szerint az idegen országból érkező bűnelkövetők száma 2015-ben mintegy 93 ezerre nőtt, vagyis csaknem négyezerrel több eset történt, mint az azt megelőző évben.

Hirdetés
A gyanúsított menedékkérők száma 11,6 százalékról 15,6 százalékra nőtt, a menedékkérők által elkövetett bűnesetek száma 2015-ben 39 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.

A szakértők korábbi megállapítása szerint a tavalyi adat valójában fajlagosan csökkenő értéknek tekinthető az arányok alapján, hiszen az Ausztriában benyújtott menekültkérelmek száma tavaly mintegy megháromszorozódott a korábbi évhez képest. Az idegen országból érkezőkkel szembeni vádemelés leginkább kábítószer miatti visszaélés, lopás, testi sértés és szexuális visszaélés miatt történt.

Hirdetés

[ad3]
A megállapítás szerint az esetek gyanúsítottjai jellemzően afganisztáni, nigériai, marokkói és algériai állampolgárok.

A lap a tervezetre hivatkozva arról is beszámol, hogy emelkedett a menekültek ellen elkövetett bűncselekmények száma is, hiszen míg 2015 első félévében 25, addig a második félévben 172 ilyen eset történt.

Ausztriában 2015-ben összesen 90 ezer, míg 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be.

Hirdetés
Idén eddig összesen 11 ezer kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz. 2015-ben 158 ezer osztrák állampolgár követett el bűncselekményt, öt százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Az osztrák politikai vezetés már hónapok óta vitázik azon, hogy – tekintettel a menekültek nagy számára – bevezessék-e a menekültügyi szükségállapotot, és ha igen, mikor. Ebben esetben a menedékkérőket már az osztrák határnál visszautasítanák. Ettől csak emberi jogi okokból, például családegyesítés miatt térnének el.

Hirdetés
A szükségállapot bevezetéséről szóló rendelet tervezetét hírek szerint már jövő héten jóváhagyásra és véleményezésre küldhetik az illetékes szerveknek.

forrás: atv.hu

2016. szeptember 02. (péntek), 23:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 08:17
Hirdetés

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

– éjszaka örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk!

Meghalt Katona István püspök, az isteni irgalmasság hazai apostola – 97 éves volt Szomorú hírt közölt a Magyar...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 23. (csütörtök), 06:55

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Fájó szomorú szívvel kell tudatnunk, hogy Szabó Éva tegnap visszaadta a lelkét a teremtőnek

Szabó Évára emlékezünk – egy ápolóra, aki egész életét mások gyógyításának szentelte ?2025 .október 19-én, 56 éves...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 16:14

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Elveszítettem mindent, amiért éltem – megrázó tragédia rázta meg a közösséget ?

Kedves barátaim, ismerőseim!Összeszorult szívvel, kimondhatatlan fájdalommal kell megosztanom veletek a legszörnyűbb...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:33

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 12:29

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Ez ám a jó hír! Két új munkaszüneti napot is kapunk 2026 ban

Hosszú hétvégék, ünnepnapok és munkaszüneti napok 2026-ban: itt a friss munkaidő-naptár! A Nemzetgazdasági Minisztérium...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:43

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

Drámai hír érkezett Galla Miklósról

„Nem adhatom el a házam” – Galla Miklós őszintén beszélt nehéz helyzetéről, megmutatta otthonát A legendás humorista,...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 06:11

Meghalt Balog János

Meghalt Balog János

Elhunyt Balog János – 15 éven át segítette a beteg gyermekeket, most érte gyászol az alapítvány és az egész közösség...

Mindenegyben blog
2025. október 22. (szerda), 05:55

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Végleg megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ??

Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása – mentsd az üzeneteidet, mielőtt késő lenne! ?? A Meta hivatalosan...

Hirdetés
Hirdetés