Szülinapra készültek, halotti tor lett belőle, miután Tamást haza zavarták az orvosok, hogy játsza az eszét. 2 gyermeket hagyott hátra

Hirdetés
Szülinapra készültek, halotti tor lett belőle, miután Tamást haza zavarták az orvosok, hogy játsza az eszét. 2 gyermeket hagyott hátra
Hirdetés

llés Tamás (†50) születésnapjára készült a család, ám végül halotti tort kellett ülniük: a férfi bement a kórházba, három nap múlva meghalt./Születésnapi buli helyett halotti tort kellett ülnie az Illés családnak\: minden készen állt az 50\./

Hirdetés
születésnapi partira, de Illés Tamás (†50) pár nap híján nem élhette meg az ünneplést.A férfi munkahelyéről ment az egyik nyugat-magyarországi kórház sürgősségijére. Rosszul lett: vért köpött és hányt. Az osztályon megvizsgálták, azt mondták, tüdőgyulladása van, majd elküldték azzal, hogy keresse fel háziorvosát.
Hirdetés
Három nappal később Tamás meghalt: mint kiderült, vérmérgezést kapott a súlyos, bakteriális eredetű tüdőgyulladás nyomán.– Hétfőn lett ötvenéves a testvérem, majd ugyanazon a héten, csütörtökön rosszul lett.

Pénteken már nagyon súlyos tünetei voltak – emlékezett Illés Péter (37).Testvérének születésnapját a hét végén ünnepelték volna, már mindent előkészítettek.

Hirdetés
– Szombaton már nem volt vizelete, 65 volt mindössze a vérnyomása, a bőre pedig elszíneződött. Mentőt hívtunk hozzá. Egy másik, területileg illetékes kórházba vitte a szirénázó autó, ahol megállapították: vérmérgezést kapott a bakteriális tüdőgyulladás miatt, amit ha időben észrevesznek, még meg tudják menteni Tamást. Így viszont már nem tudtak segíteni rajta. A testvérem meghalt, itt hagyva ikreit, a 26 éves Andit és Tomit, valamint a hetvenéves anyukánkat – csuklott el Péter hangja.
Hirdetés

A család szerint a kórházi papírokon látszik, észlelték a súlyos tüneteket. Ám ahelyett, hogy az ilyen esetben kötelező, további vizsgálatokat elvégezték és befektették volna, elküldték a kórházból a háziorvosához a férfit.– Felvettük a kapcsolatot az érintett intézménnyel: bízom abban, hogy a belső vizsgálat eredménye alapján peren kívül meg tudunk egyezni a kórházzal, illetve annak biztosítójával – magyarázta dr.

Hirdetés
Ábrahám László orvosi műhibákra szakosodott ügyvéd.

Az ügyben kerestük a szóban forgó kórházat is, hogy megtudjuk álláspontjukat, de lapzártánkig nem kaptunk választ.Több minden okozhatja– A szepszis az egész szervezetet érintő, összetett tünetegyüttes. Leggyakrabban baktériumok, toxinok, vírusok felelnek az életveszélyes állapotért. Kiindulhat a bőrön kialakult fertőzésből, a tüdő megbetegedéséből, akár a máj vagy az epehólyag gyulladásából is – tudtuk meg dr. Bense Tamás orvostól.

2021. november 25. (csütörtök), 22:13

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 11:08
Hirdetés

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Gyászba borult a magyar sakkvilág: elhunyt Liptay László, a válogatott egykori kapitánya89 éves korában hunyt elSzomorú...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:36

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

Kivonul az államfő-választásról a Fidesz, Baka András megválasztását színjátéknak tartják

A Fidesz kivonul az államfő-választásból, Baka András megválasztását színjátéknak tartjákA Fidesz nem vesz részt az...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 09:10

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid, A Kopasz néven ismert politikai influenszer büntetőfeljelentést tett Magyarország miniszterelnöke ellen

Filep Dávid büntető feljelentést tett Magyarország miniszterelnökével szembenFilep Dávid előre jelezte, hogy...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:46

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor beszélt arról, hova lett a Fradi-városra kapott 25 milliárd forint

Kubatov Gábor szerint napelempark is épült a Ferencvárosnál az állami támogatásbólNyomozás indult a Ferencvárosnak...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:44

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

Apa és fia együtt: Sebestyén Balázs beváltotta ígéretét, 17 éves fiával zenélt 65 ezer ember előtt

A Sziget Fesztivál egyik legmeghatóbb pillanata: 17 éves fiával állt színpadra Sebestyén BalázsApa és fia együtt a több...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 08:06

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyász! Elhunyt a magyar meteorológus, zokog az ország

Gyászol a magyar tudomány: elhunyt Mészáros Ernő, a hazai meteorológia kiemelkedő alakjaElhunyt a neves magyar...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 07:31

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán beégett Orbán: lelepleződött Orbánék újabb hazugsága! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Csúnyán rájuk égett a kampány: sorra omlanak össze Orbánék jóslataiHónapokon át plakátokkal, videókkal, politikusi...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 10. (hétfő), 06:33

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadt Magyar Péterre - döbbenetes lett a vége -Toroczkai csak pislogott

Toroczkai Varga Judittal támadta Magyart – a váratlan válasz mindent megfordítottToroczkai László azzal próbálta...

Hirdetés
Hirdetés