Szuperfegyverrel harcolnak a műholdak ellen az oroszok

Hirdetés
Szuperfegyverrel harcolnak a műholdak ellen az oroszok
Hirdetés

/Sorozatban állítják hadrendbe az orosz hadseregben a Pereszvet lézerrendszert, amely akár 1500 kilométeres Föld körüli pályán is képes megvakítani a valószínűsíthető ellenség hírszerző műholdjait – jelentette ki Jurij Boriszov orosz miniszterelnök\-helyettes szerdán a New Horizons maratonon\./

Hirdetés

Mint mondta, a Pereszvet komplexumnál nagyobb teljesítményű lézerrendszereket is kifejlesztettek már.Boriszov közölte, hogy Oroszország új fizikai elveken alapuló fegyverek fejlesztésén dolgozik. Ezek, mint mondta, elsősorban lézer- és szélessávú elektromágneses eszközök, amelyek a következő évtizedben a hagyományos fegyverek helyébe lépnek majd.

Hirdetés
Mint mondta, a Pereszvet komplexumnál nagyobb teljesítményű lézerrendszereket is kifejlesztettek már, amelyek lehetővé teszik a célpontok termikus megsemmisítését, és kipróbáltak már egy fegyvert, amely egy drónt ötkilométeres távolságból öt másodpercen belül hamvasztott el.

A miniszterelnök-helyettes később a Pervij Kanal tévécsatornának azt mondta, hogy a célpontokat öt kilométerről megsemmisítő lézert is elkezdték már leszállítani a csapatoknak.

„Amíg a Pereszvet vakít, addig a lézerfegyverek új generációja már az objektum fizikai megsemmisítéséhez, azaz termikus pusztulásához vezet, elégeti, így nem kell olyan drága rakétákra költeni, mint a Pancir és a Tor.

Hirdetés
Ezek a rendszerek, amelyek akár öt kilométeres távolságból is képesek lelőni a különböző típusú drónokat, már úton vannak. Már kezdenek megérkezni a hadseregbe, az első példányokat már használják” – mondta.

A fórumon Boriszov azt mondta, hogy Oroszországban kezdik hadrendbe állítani az Sz-500-as komplexumokat, amelyek gyakorlatilag egyesítik a légvédelem és a rakétavédelem funkcióit.

Hirdetés
Mint mondta, az Sz-500-as, akárcsak a Tor, a Buk, az Sz-300-as, az Sz-350-es és az Sz-400-as föld-levegő rakétarendszerek “a legkeresettebb termékek” közé tartozik, és a technikai jellemzők tekintetében Oroszország “vitathatatlanul vezető” ezen fegyvertípusok világpiacán.

Jan Novikov, az Almaz-Antej orosz lég- és űrvédelmi hadiipari konszern vezérigazgatója április végén elmondta a Nacionalnaja Oborona (Nemzetvédelem) című magazinnak, hogy megkezdődött a 600 kilométeres sugarú Sz-500-as Prometej sorozatgyártása.

Hirdetés

Boriszov szerdán 2017-2021-es adatokra hivatkozva azt mondta, hogy Oroszország részesedése a globális fegyverpiacból mintegy 20 százalék. Közölte, hogy az orosz hadiipar több évre szóló megrendeléscsomagjának értéke mintegy 50 milliárd dollár, és az ország évente 14-15 milliárd dollár értékben exportál fegyvert. A fő vásárlók között Indiát, Kínát, Egyiptomot és Algériát nevezte meg.

Forrás:
MTI

2022. május 19. (csütörtök), 17:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:45
Hirdetés

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Tarjányi Péter keményen figyelmeztetett: súlyos nemzetbiztonsági ügy van kibontakozóban

Baj van! Tarjányi Péter kitálalt egy súlyos nemzetbiztonsági ügybenAz ivóvízellátás már nem egyszerű...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 09:44

MOST ÉRKEZETT: Minden képviselőt érint – rendkívüli ügy miatt hívják őket a parlamentbe

MOST ÉRKEZETT: Minden képviselőt érint – rendkívüli ügy miatt hívják őket a parlamentbe

MOST ÉRKEZETT: Rendkívüli ügyben kell jelentkeznie minden képviselőnek a parlamentbenNyári törvénydömping indult az...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 07:49

Óriási fordulat, ilyen hamar új köztársasági elnöke lehet az országnak.

Óriási fordulat, ilyen hamar új köztársasági elnöke lehet az országnak.

Óriási fordulat jöhet Sulyok Tamás ügyében: akár már augusztus 20-án új köztársasági elnöke lehet az országnakA...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 07:21

Ifjabb Bódi Guszti most kimondta ezt édesanyjáról - sajnos nincs tovább !"Egyszer csak észrevettem, hogy nehezen bírja. Mondta is, hogy nincs tovább!"

Ifjabb Bódi Guszti most kimondta ezt édesanyjáról - sajnos nincs tovább !"Egyszer csak észrevettem, hogy nehezen bírja. Mondta is, hogy nincs tovább!"

Családi feszültség került felszínre a Séfek séfje műsorábanA Séfek séfje című műsorban derült ki, hogy Bódi Gusztiék...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 06:33

Toroczkai László hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!

Toroczkai László hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!

Toroczkai László  hadat üzent a Tiszának – amit mondott, az a legkeményebb kritika!Toroczkai László élesen nekiment a...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 05:46

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldik

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldik

Új, 100 ezer forintos támogatást jelentett be Magyar Péter: igényelni sem kell, automatikusan küldikJön a 100 ezer...

Mindenegyben blog
2026. július 02. (csütörtök), 05:19

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

1 perce érkezett! Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Meghalt dr. Sólyom Bódog, a szekszárdi kosárlabda meghatározó alakjaSzomorú hírt közölt az MKOSZSzomorú hírt közölt...

Mindenegyben blog
2026. július 01. (szerda), 18:14

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

Drámai hír érkezett Szijjártó Péterről !Velkey György László jelentette be ! – erre sajnos nem volt felkészülve az ország ! Cikk a hozzászólásoknál olvasható >>>

 Kétmilliárdos repkedés: nem turistaosztályon szolgálták a hazátNyilvánosságra hozták Szijjártó Péter volt...

Hirdetés
Hirdetés