Tánczos-ügy: Tánczos Gábor ártatlan !Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították!

Hirdetés
Tánczos-ügy: Tánczos Gábor ártatlan !Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították!
Hirdetés

Miközben az Orbán-kormány az 1998-as Aranykéz utcai robbantásos merénylet elkövetőit éppen napjainkban tartóztatta le, az ugyanebben az évben brutális kegyetlenséggel megölt körmendi 11 éves kislány, H. /Zsófi valódi gyilkosát\/gyilkosait futni hagyják\./

Hirdetés

Az Újbuda Televízió múlt havi adásában az 1998-as nyomozás során közreműködő rendőrségi grafológus, dr. Lépold Józsefné megdöbbentő kijelentést tett: A valódi gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet! Mindez közvetetten alátámasztja a Magyar Jelen 2007-es oknyomozó riportját, ahol azt bizonyították, hogy egy befolyásos zsidó szekta gyilkolta meg rituális okokból a 11 éves kislányt.

Hirdetés
Tánczos Gábor pedig ártatlanul ült 10 évet…

Az 1998-as gyilkosságot nyugodtan nevezhetjük a modern-kori tiszaeszlári bűnpernek. Toroczkai László a Magyar Jelen című lapban már 2007-ben közölt egy 2 részes, komoly kutatómunkára alapozott oknyomozó írást, amelyben azt bizonyította, hogy a gyilkosság miatt bebörtönzött Tánczos Gábor ártatlan, a valódi gyilkosokat pedig egy abban az időben Vas megyében járt belterjes, ám nemzetközi befolyással bíró zsidó szekta tagjai között kell keresni.

Hirdetés
Most mindezt alátámasztja az egykori nyomozásban közreműködő dr. Lépold Józsefné rendőrségi grafológus kijelentése, amelyet az Újbuda Televízió egyik adásában tett, egy hónappal ezelőtt. Dr. Lépold Józsefné egyébként már a nyomozás során – Tánczos Gábor írását tanulmányozva – arra a következtetésre jutott, hogy Tánczos Gábor ártatlan, a gyilkosságot valaki más követte el.

Most pedig ki merte mondani azt, hogy a gyilkos már megvan, de 50 évre titkosították az ügyet!

Ugyan miféle befolyásos gyilkos vagy gyilkosok lehetnek azok, akiknek a kedvéért 50 évre titkosíthatnak egy ilyen mocskos ügyet? Kísértetiesen emlékeztet ez minket az 1882-es tiszaeszlári perre. Az Újbuda Televízió alábbi adásában 22:33-tól kezdődik a lényeg:

Hirdetés

Cikk itt folytatódik : nemzeti.net

2021. november 24. (szerda), 09:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:27
Hirdetés

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

Kiderült ,hogy ilyen szerepet szán Trump Orbánnak, erre még az USA-ban sem számítottak.

ENSZ-főtitkár helyett diplomáciai mumus? Egészen másra használhatták Orbán nevétDiplomáciai mumus szerepét is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 17:31

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Otthonodba becsengetnek az ellenőrök, és jöhet a kellemetlen meglepetés: ezért súlyos bírság járhat!

Súlyos bírság lehet a szeméttel fűtés vége: ezeket tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:34

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Gyömrőn szöget rejtettek a Halloweenre adott édességbe!

Szöget talált egy kislány a halloweeni édességben Gyömrőn, nyomoz a rendőrségA halloweeni édességek alapos...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 16:10

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Szerbiában nem húzzák az időt: Őrizetbe vették Vučić emberét, súlyos ügy áll a háttérben

Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét: kínzás gyanúja is felmerültŐrizetbe vették 2026. november 1-jén...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:59

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Folytatódnak a letartóztatások: ezúttal Győrben kerültek bilincsbe kulcsfigurák!

Két embert letartóztattak Győrben a 15,6 milliárdos lélegeztetőgép-üzlet ügyébenElrendelte két gyanúsított...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 14:23

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Meghozta a döntését az ügyészség Hankó Balázs ügyében: ez lesz, ha tetszik, ha nem!

Saját fodrászát kérte a börtönbe Hankó Balázs – a büntetés-végrehajtás szerint erre nincs lehetőségHankó Balázs volt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 12:53

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

Már járnak az ellenőrök: súlyos bírság lehet a vége, ha ezt találják otthon nálad!

300 ezer forintos bírságtétel: ezeket az anyagokat tilos a kályhába dobniMűanyag palack, lakkozott fa vagy régi...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 09:25

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi György egy mondattal padlóra küldte Orbán Viktort, még a műsorvezető is meglepődött!

Nógrádi nem köntörfalazott: szerinte Orbánnak nincs reális esélye az ENSZ élére kerülniOrbán Viktor esetleges...

Hirdetés
Hirdetés